Titánok

Görög mitológiai lények
(Titán (mitológia) szócikkből átirányítva)

A titánok és titaniszok a görög mitológiában Gaia és Uranosz első tizenkét gyermeke, az istenek második nemzedéke. A hat fiútestvér, azaz a titánok, név szerint Ókeanosz, Koiosz, Hüperión, Kriosz, Iapetosz és Kronosz, illetve a hat lánytestvér, azaz a titaniszok, név szerint Téthüsz, Phoibé, Theia, Rhea, Themisz, Mnémoszüné és . Egyes források megemlítenek egy hetedik titaniszt, Diónét, Theia ikertestvérét. A titánok és titaniszok kezdetben az őserő megtestesítői, később találmányaik által az emberiség jótevői. Fiatalabb testvéreik a küklópszok és a hekatonkheirek. A titánok rangját utódaik örökölhették.

A titánok bukása, Rubens festménye

TörténetükSzerkesztés

 
Francisco Goya: Saturnus[1] felfalja gyermekét

Uranosz olyannyira nem kedvelte legfiatalabb gyermekeit, a három küklópszot és a három hekatonkheirt, hogy a Tartarosz mélyére vetette őket. Emiatt Gaia rábeszélésére a legifjabb titán Kronosz, bosszúból Uranoszt megcsonkította és hatalmától megfosztotta, s ezáltal a főhatalmat megkaparintotta. Testvéreit az Alvilágból ugyan kiszabadította, de rövidesen – gigantikus erejüktől megrettenve – azokat oda ismét bezárta. Miután feleségül vette Rheát, születendő gyermekeiket sorban lenyelte, nehogy anyja jóslata beteljesedjen, miszerint saját gyermeke fogja a tróntól megfosztani. Rheiának mégis sikerült egy gyermekét, Zeuszt megmentenie, s egy távoli helyen felnevelnie, aki apját egy óriási küzdelemben, a titanomakhiában, vagyis a Titánok harcában legyőzte, s ezáltal a főisteni hatalmat megszerezte, s büntetésképpen a titánokat a Tartaroszba zárta – kivéve azokat, akik a harctól tartózkodtak, illetve az ő oldalán harcoltak – s onnan csak hatalma megszilárdítása után engedte ki őket.

Megjegyzés: Hésziodosz szerint a küklópszok és a hekatonkheirek Uranosz és Gaia legfiatalabb gyermekei voltak, Apollodórosz szerint viszont a legidősebbek. Ezenkívül szerinte csak a küklópszokat taszította Uranosz az Alvilágba.

Második generációs titánokSzerkesztés

IstenekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Saturnus Kronosz római megfelelője.

ForrásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Titánok témájú médiaállományokat.