Turi Tímea

magyar költő, író, újságíró

Turi Tímea (Makó, 1984. október 4.) magyar költő, író, újságíró.

Turi Tímea
Élete
Született 1984. október 4. (35 éves)
Makó, Magyarország
Nemzetiség magyar
Kitüntetései Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2016)

Élete és munkásságaSzerkesztés

Makói születésű, érettségiig szülővárosában tanult, 2003-ban a Makói József Attila Gimnáziumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányokat Szegeden folytatott, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kommunikáció és magyar szakon diplomázott 2008-ban. 2008/2009-es tanévtől az Irodalomtudományi Doktori Iskola Modern Magyar Irodalom alprogramjának PhD-hallgatója. 2004-től a Szegedi Egyetem című hetilap munkatársa. A Magyar Rádió külsős újságírójaként dolgozott. 2012-től a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, 2017-től főszerkesztője.[1]

Kisgyermekkorától ír verseket, kamaszkorától prózát. Kötődik a dél-alföldi tájhoz és emberekhez, korán bekapcsolódott a makói, majd a szegedi és az országos irodalmi életbe és újságírásba, s egyre több írása tudósít kulturális közéletünk jeles eseményeiről (például Kertész Imre látogatásáról a Szegedi Tudományegyetemen[2]), s számos irodalomkritikai írása jelenik meg. Antológiák és szépirodalmi folyóiratok (többek között: Bárka, Híd, Holmi, Kalligram, Szőrös Kő, Tiszatáj, Új Forrás, Ex Symposion) közlik novelláit.

Szépirodalmi publikációiSzerkesztés

Önálló kötetekSzerkesztés

  • „..gyereknek lenni…” (1997). Szeged, Dávid Kiadó.
  • Kiskamaszkönyv : [versek, történetek] (2000). Szeged, Bába és Tsa Kiadó. 119, [5] p. ill.
  • Jönnek az összes férfiak : [versek]. (2012). Pozsony-Budapest, Kalligram Pesti Kalligram. 114, [5] p.[3]
  • A dolgok, amikről nem beszélünk : [versek] (2014). Budapest, Magvető. 90 [5] p.[4]
  • Anna visszafordul; Magvető, Bp., 2017 (Időmérték)

AntológiákbanSzerkesztés

  • Szegedtől Szegedig : antológia 1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008.
  • „Naptestű szüzek, pásztorok, nyájak”. 2005[5]
  • Déltenger. 2006.
  • Próbaidő. Palatinus Kiadó, 2009.
  • Rájátszás. Szívemhez szorítom; fel. szerk. Turi Tímea; Magvető–Kultúrkombinát, Bp., 2015 + CD

Novellái irodalmi folyóiratokbanSzerkesztés

  • Mesternovella Szőrös Kő, (2004).
  • A férfi neve. Új forrás, (2004. június)
  • Szél. Rózsa. Tövis., Megmásítani a múltat. Bárka, (2004. augusztus)
  • Üres vállfa, Költözés. Tiszatáj, (2005. augusztus)
  • Néző (részlet). Híd, (2006. március)
  • Viasz. Tiszatáj, (2006. június)
  • Hagyaték, Kislány otthon. Tiszatáj, (2007. február)
  • A pillangó érintése. Kalligram, (2007. december)
  • Fekete-fehér. Holmi, (2008. július.)
  • Saját dallam, Néma játék. Irodalmi centrifuga, (2009. március)[6]
  • Zuhogó. Spanyolnátha, (2009. tavasz), Szeged szám.[7]
  • Szerelme Boldizsárnak. Kalligram, (2010. február)
  • Költözés : (részletek). Szombat, (2010. február)

Kritikai tevékenységeSzerkesztés

  • Vonal híján. A tárca megszólalásának lehetőségei Szív Ernő A vonal alatt című kötetének tükrében. Tiszatáj, 2007. augusztus)
  • Hajnóczy háta. In CSERJÉS Katalin – GYURIS Gergely (szerk.): Da capo al fine. Folytatódó párbeszédben. Hajnóczy-tanulmányok II. Szeged : Lectum Kiadó, (2008).
  • Bevezetés a - hova is? Esterházy Péter Semmi művészet könyvéről. Tiszatáj, (2008. július)
  • Kritikák A Hét című portálon:
    • A hálás olvasó. (KERESZTESI József: Hamisopera) (2008. február)[8]
    • Közös tanácstalanság (Egészrész. Fiatal költők antológiája) 2007. december[9]
    • A nem olvasás dicsérete (Pierre BAYARD: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?) (2007. november[10]
    • „Kórosan csak irodalmi” (Sopotnik Zoltán: Az őszinteség közepe) (2007.október)[11]
    • Levelező tagozat (Hogy írunk mi? Írói önvallomások és műhelytitkok) (2007. augusztus)[12]
    • Fecseg a mély (NÁDASDY Ádám: Az az íz) (2007. július)[13]
    • A kód szövedéke (TÓTH Krisztina: Vonalkód) (2006. december)[14]
  • Kritika a Litera portálon: Ki az a Vrigaera? (Lanczkor Gábor: Vissza Londonba : Tizenegy hónap a National Galleryben és a Tate Modernben) (2008. június 23.)[15]
  • Apokalipszis mindig. Kritika Spiró György Drámák. Átiratok 1. című könyvéről. Litera, (2008. október).[16]
  • Nem elég hosszú. Kritika Csiki László Ajakír című regényéről. Litera, 2008. december.[17]
  • 0,1. A számmisztika realitása avagy a megunt üveggolyók. (Etgar Keret: 19,99!) Pilpul, 2009. március 31.[18]
  • Az irodalmon innen? (Szilágyi Zsófia: A továbbélő Móricz.) Litera, (2009. április 18.)[19]
  • Hazugság és formahűség. Az Ikrek hava mint az önéletírás születése. Tiszatáj, (2009. május)
  • Tragédia, katarzis nélkül. (Tar Sándor: Te következel.) Litera, (2009. május 17.)[20]
  • A kritika mint közterület (Nagy Csilla: Magánterület) Műút, (2009. június)
  • Budapest pusztulása, regények születése. (Spiró György: Feleségverseny) Műút, (2009)
  • „Íly látomás szép a mezőn, de itt szemlélve más”. A látomás valóságtermészete Hajnóczy Péter A szakács című írásában. Tiszatáj, (2009. szeptember)
  • A figyelemről : Beney Zsuzsa Rontás című kisregényéről. Parnasszus, ˙(2009. ősz)
  • A nem létező bírálat. (Darvasi László: Virágzabálók) Tiszatáj, (2010. január)
  • Mit kíván a magyar tárca? (Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?) Műút, (2010. 14. szám)
  • Kosztolányi kamerája. Újságírás és irodalom viszonya a Pesti utca írásainak tükrében. Tiszatáj, (2010. március)
  • Szemérmes maszkok. A Drága Liv, a Követés és Az Argoliszi-öböl nyomában. Forrás, (2010. március)
  • Vak tükrök. Képek és történetek Schein Gábor Egy angyal önéletrajzai című regényében. Híd, (2010. március)

Társasági tagságSzerkesztés

Díjak, elismerésekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Litera.hu
  2. Csak a nyelv és semmi más : interjú Kertész Imrével, Szegedi Egyetem, 2007/8. sz. ápr. 16.
  3. Turi Timea: Jönnek az összes férfiak.
  4. Minden nőnek van egy története, amit nem mesél el.
  5. A Szabad Ötletek, SZTE BTK lapja irodalmi pályázatának antológiája.
  6. http://elofolyoirat.blogspot.com/2009/03/tavoli-enekek-turi-timea-2-novellaja.html
  7. http://www.spanyolnatha.hu/uj-lapszam/szo/turi-timea/1829/
  8. (http://ahet.ro/content/view/3565/84/ Archiválva 2008. július 1-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  9. (http://ahet.ro/content/view/3523/84/ Archiválva 2008. március 9-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  10. (http://ahet.ro/content/view/3210/84/ Archiválva 2008. január 12-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  11. (http://ahet.ro/content/view/3143/84/ Archiválva 2008. szeptember 26-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  12. (http://ahet.ro/content/view/2556/84/ Archiválva 2007. november 23-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  13. (http://ahet.ro/content/view/2336/84/ Archiválva 2008. június 25-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  14. (http://ahet.ro/irodalom/konyv/a-kod-szovedeke-toth-krisztina-vonalkod-563-84.html Archiválva 2008. június 27-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  15. (http://www.litera.hu/object.0f088857-6ce4-4002-888f-56f13e252a9a.ivy Archiválva 2008. június 29-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  16. (http://www.litera.hu/hirek/apokalipszis-mindig)
  17. (http://www.litera.hu/hirek/nem-eleg-hosszu)
  18. (http://www.pilpul.net/komoly.shtml?x=45072 Archiválva 2012. július 27-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  19. (http://www.litera.hu/hirek/az-irodalmon-innen)
  20. http://www.litera.hu/hirek/tragedia-katarzis-nelkul
  21. Naptestű szüzek, nyájak, pásztorok i.m.
  22. Országos Tudományos Diákköri Konferencia
  23. Turi Tímea az idei Király István-díjas - Bárkaonline.hu

További információkSzerkesztés