Turi Tamás (autóversenyző)

magyar autóversenyző

Turi Tamás (Miskolc, 1966. december 12. –) magyar raliversenyző, sokszoros magyar ralibajnok.

Turi Tamás
Született1966. december 12. (57 éves)
Miskolc
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaautóversenyző
SablonWikidataSegítség

Pályafutása

szerkesztés

1986-ban Rally II abszolút bajnoki címet szerzett Ladával. 1995-ben N1-es bajnok lett Suzuki Swift GTI-vel Rally I. osztályban Tóth Imrével az oldalán. 1996-ban, 1997-ben és 1998-ban F2 és A7-es bajnokok lettek szintén Tóth Imrével a KOKO Motorsport színeiben először egy Nissan Sunny-val, majd egy Nissan Almera Kit-Carral. 2000-ben és 2002-ben sikerült fellépni a királykategóriába, mind a két évben egy Toyota Corolla WRC-vel sikerült a bajnokságban 4. helyet elérni. 2000-ben, rögtön az első WRC-s évben sikerült megszerezni az első abszolút futamgyőzelmet, amely a 14. Symphonia-Budapest Rallye volt, ekkor az itinert Papp György olvasta. 2003-ban az A8-as géposztály 2. helyén végeztek immáron Kerék Istvánnal, és egy Mitsubishi Lancer Evo VI-tal.

2004-ben egy Skoda Octavia WRC-vel és Kerék Istvánnal az oldalán megszerezték a Magyar Országos Rally Bajnokság Abszolút Bajnoki címét.

2005-ben maradt a típus, amivel hatalmas csatában (az utolsó futamon négyen voltak esélyesek a bajnoki címre) az abszolút 4. helyet sikerült elérni a bajnokságban. 2006-ban váltott Skoda Fabia WRC-re, és ismét Tóth Imre ült a jobb oldalra, de ez az év rengeteg technikai hibák miatti kieséssel zárult. 2007-ben maradt a trió, de az autó már máshonnan érkezett, így év végén sikerült egy abszolút 2. helyet begyűjteni. Végig csatában voltak a bajnoki címért, de sajnos a Mecsek Rally egy hatalmas bukással végződött. 2008-ban egy Toyota Corolla WRC-be ült vissza, amivel három futamot teljesítettek Imivel, de a pilóta az öregecske technikával is bizonyította kvalitásait, rengeteg új WRC-t szorított maga mögé, egy futamgyőzelem is majdnem sikerült, de sajnos ezt egy defekt keresztülhúzta, így 2. helyet szereztek a Miskolc Rally-n.

2009-ben az első két futam kimaradt egy vállsérülés miatt, majd egy Subaru Impreza S12B WRC-be ültek bele, amely a Korda Racing csapatától érkezett. Egy 3. és egy 2. helyet sikerült begyűjteni, majd egy hatalmas bukás következtében a Mecsek Rally-n gyakorlatilag megsemmisült az autó, a pilóta kulcscsonttörést szenvedett.

2010-ben, miután Magyarországról "kitiltották" a WRC-ket, egy Evo IX-es Mitsubishivel és Percze Nándival próbáltak szerencsét a Magyar Bajnokságban a HELL Racing Team színeiben. Öt futamon sikerült rajthoz állni (7-et rendeztek), ebből négyen célba értek, de így is sikerült megszerezni év végén az abszolút és kategória dobogós, 3. helyét. 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben is abszolút közönségkedvenc pilótává választották, azóta ilyen szavazás nem került megrendezésre, így Turi Tamás a legutolsó közönségkedvenc díjat elnyert pilóta Magyarországon.

Külső hivatkozások

szerkesztés