Főmenü megnyitása

Tusor János (Hatvan, 19202006[1]) mozdonyvezető, 1975-ben megkapta a Magyar Népköztársaság Állami Díjának II. fokozatát „az üzembiztonság és menetrendszerű közlekedés fejlesztésében több mint három évtizeden át végzett mozdonyvezetői munkájáért”.[2]

Tusor János
Született 1920
Hatvan
Elhunyt 2006 (85-86 évesen)
Nemzetisége magyar
Foglalkozása mozdonyvezető

Ötször nyerte el a Kiváló Dolgozó kitüntető címet (1958, 1960, 1965, 1968, 1972).[2]

PályájaSzerkesztés

A nyolc elemi elvégzése után a hatvani téglagyárban rakodóként, majd a cukorgyárban kazánszerelőként dolgozott. 1937-től három éven át géplakatosinas volt a nagygombosi Hatvany-majorban. 1940 novemberétől a hatvani fűtőház alkalmazta, ahol előbb segédként[3] dolgozott, majd egy évvel később felvették a karbantartóműhelybe, ahol gőzmozdonyok javításával foglalkozott. Közben továbbtanult, de a négy polgáriból csak három osztályt végezhetett el, 1942-ben behívták katonának.[4]

A háború alatt tiszti tanfolyamot végzett, majd tüzér műmesternek nevezték ki. Egy hadgyakorlaton megsérült, megégett az arca, szemei megsérültek, három hónapig nem látott. 1945 májusától újra a hatvani fűtőház műhelyében dolgozott, részt vett Hatvan állomás helyreállítási munkáiban.[5]

Folytatta félbemaradt tanulmányait, a negyedik évfolyam elvégzése után – 1946 decemberében – jelentkezett gőzmozdonyvezető-tanulónak. Pestre osztották be, kezdetben másodfűtő volt egy állomási tartalék 326-os mozdonyon. Három hónap után fűtőként szolgált egy tehervonat csehszlovák 410-es mozdonyán, majd személyvonatra került.[6]

1948 januárjától Miskolc-Gömöri pályaudvaron öt hónapos elméleti és egy hónap gyakorlati gőzmozdonyvezető-képzésen vett részt. A vizsgát az Északi fűtőházban, illetve a Budapest–Vác-vasútvonalon tette le. 1948 őszén első útján a 411.391 pályaszámú gőzmozdonyt vezette Hatvan állomás és Ferencváros pályaudvar között. 1961-ben vezetett utoljára gőzmozdonyt.[7]

1952-ben átkerült a Keleti fűtőházba (Budapest-Keleti Pályaudvar Vontatási Főnökség[2]), itt villamosmozdony-vezetői képesítést szerzett.[8] 1964-ben a Ganz–MÁVAG-ban összeszerelt V43-as mozdonyok próbafutását végezte.[9]

1975 tavaszán megkapta a Magyar Népköztársaság Állami Díja II. fokozatát, „az üzembiztonság és menetrendszerű közlekedés fejlesztésében több mint három évtizeden át végzett mozdonyvezetői munkájáért”. Ötször nyerte el a kiváló dolgozó kitüntető címet (1958, 1960, 1965, 1968, 1972).[2]

1975. július 28-án vonult nyugdíjba.[10]

CsaládjaSzerkesztés

Háromszor nősült. Első felesége tüdővészben halt meg, a házasságkötésüket követő második évben. Második felesége – és születendő gyermeke – 1945 januárjában belehalt a szülésbe.

Tusor 1946-ban újra nősült, családjával Öreg-Hatvanban élt. Lányuk üzemorvos a Nyugati pályaudvaron, fiuk állattenyésztési szakágvezető.

ForrásokSzerkesztés

  1. Demény-Dittel 2007 6. o.
  2. a b c d Darvasné–Klement–Terjék 502. o.
  3. „Szenet rámoltam, kocsit pucoltam, értesítőkönyvet hordtam, csak egy év után vettek fel a műhelybe.” – Moldova 75. o.
  4. Moldova 73–75. o.
  5. Moldova 76–78. o.
  6. Moldova 78. o.
  7. Moldova 79–81. o.
  8. Moldova 81. o.
  9. Moldova 66. o.
  10. Moldova 65. o.

Külső hivatkozásokSzerkesztés

  • Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…. 2. kiadás. Budapest: Szépirodalmi. 1978. 65–84. o. ISBN 963-15-1121-9 (továbbá a képmelléklet XIII. lapja)
  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 502. o. ISBN 963-05-4420-2  
  • Demény-Dittel Lajos: Adatok a vasúthoz kötődő Kossuth-díjas és Állami Díjas személyekről (1948–1985), Hatvan, 2007, 6. oldal
  • Demény-Dittel Lajos: Portré a 77 esztendős Tusor János Állami Díjas mozdonyvezetőről, Tolnay Lapok, 4. 1997. 4. április, 13. oldal
  • Gadanecz Béla: A vasutas munkásmozgalom története, Budapest, 1985, MÁV Vezérigazgatóság és a Vasutasok Szakszervezete, 27. oldal
  • Kocsis István: In memoriam Tusor János (1920–2006), Hatvani kalendárium 2007, 151–152. oldal