Tuzson János Botanikus Kert
A Nyíregyházi Főiskola botanikus kertjét a Sóstógyógyfürdőhöz közel, a Sóstói-erdőben alakították ki. A kertet Tuzson János botanikusról, paleobotanikusról, a Tuzson Arborétum alapítójáról nevezték el.
A kert története
szerkesztésBotanikus kertet már a főiskola alapításakor terveztek, de a tervezést csak 1972-ben, a tényleges építkezést 1974-ben kezdték el. A munkában oroszlánrészt vállalt a főiskola oktatóinak és diákjainak egy lelkes csapata.
A kert terveit a szegedi JATE Növénytani Tanszékén készítették el. A pálmaház terve a Nyírterv és az erdészet tervezőinek munkája. A korszerű berendezés lehetővé teszi, hogy a növényeket eltérő hő-, pára- és fényviszonyokat biztosító házakban helyezzék el. A létesítményt akváriumok egészítik ki. A kert közepén egy, a rendszertani részből a növénytársulások bemutató helyére is átnyúló tavacskát is kialakítottak. A növényeket több testvérintézmény – JATE, KLTE, ELTE, JPTE, KÉE, az Ungvári Állami Egyetem, a Kassai Egyetem, az MTA vácrátóti botanikus kertje, az erdészet derecskei faiskolája – és számos magánszemély adta össze. A gyűjtemény azóta főleg magcserékkel bővítik.
A növényeket a főiskola tantervéhez válogatták össze. A kertben a hallgatók, a tanulók és a látogatók megismerhetik a hazai és távoli földrészek növényvilágát, a mindennapi élelmet, ruházatot, élvezeti szereket vagy gyógyító anyagokat adó növényeket. Ez a botanikus kert kimondottan a növénytan tanítását segíti elő.
A növényrendszertani területen a növényfajokat a modern rendszer alapján telepítették. 1998-ban elkészült a rendszertani terület, a tó és környéke, a sziklakert, a különböző növénytársulásokat bemutató erdőterület. Ekkor a kertet helyi védett természeti hellyé nyilvánították, és területét 5,6 ha-ra növelték. 2008-ra a gyűjtemény elérte a 2500 taxont: ebből mintegy 1500 látható szabadföldön és 1000 melegházban.
Földrajzi jellemzők
szerkesztés- tengerszint feletti magasság: 107 m
- évi átlagos csapadék: 560 mm
- évi átlaghőmérséklet: + 9,7°C
- napsütéses órák száma: 2000
- talaj: gyengén humuszos, savanyú barna erdőtalaj
Részei, bemutató helyei
szerkesztésSzabadföldi rész:
- rendszertani terület,
- tó,
- sziklakert,
- növénytársulások bemutató területe.
A melegházakban:
- trópusi,
- mediterrán és
- pozsgás
gyűjtemény látható.
Ritkaságok
szerkesztésA gyűjteményben egyebek közt (a teljesség igénye nélkül) az alábbi, Magyarországon ritkának számító növényeket tekinthetjük meg:
- A trópusi gyűjteményben:
- szakállbromélia (Tillandsia usneoides),
- lepkeorchidea (Phalaenopsis ssp.)
- vénuszpapucs orchidea (Phaphiopedilum ssp.)
- csónakorchidea (Cymbidium ssp.)
- vesszősorchidea (Dendrobium ssp.)
- szarvasagancspáfrány (Platycerium alcicorne)
- vénuszhaj páfrány (Adianthum ssp.)
- szágópálma (Cacas revoluta)
- csavarpálma (Pandanus ssp.)
- dinnyefa (Carica papaya)
- kávé (Coffea arabica)
- bors (Piper nigrum)
- lián (Monstera ssp., Philodendron ssp.)
- flamingóvirágok (Anthurium ssp.)
- textilbanán (más néven: manilakender; Musa textiliana)
- fokföldi ibolya (Saintpaulia ionantha)
- tündérrózsa (Nymphaea sp.)
- harmatfű (Drosera rotundifolia)
- kürtvirág (Sarracenia sp.)
- Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula)
- kancsóka (Nepenthes sp.)
- papíruszsás (Cyperus papyrus)
- cukornád (Saccharum officinarum)
- mimóza (Mimosa pudica)
- A pozsgás gyűjtemény mintegy 2500 növényt számlál.
A mediterrán ház egy dupla falú, nyáron lebontható fóliasátor, amelyben télen vízfüggöny óvja a növényeket:
- chilefenyő (Araucaria excelsa)
- kazuárfa (Casuaruba equisetifolia)
- eukaliptusz (Eucalyptus sp.)
- kínai naspolya (Eubotria sp.)
- leander (Nerium oleander)
- olajfa (Olea europaea)
- mirtusz (Myrtus communis)
- gránátalma (Punica granatum)
- fügefa (Ficus carica)
- A szabadföldi gyűjteményben látható:
- hegyi mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum)
- kínai mamutfenyő (Metasequoia glyptostroboides)
- parti mamutfenyő (Sequoia sempervirens)
- amerikai mocsárciprus (Taxodium distichum)
- páfrányfenyő (Ginkgo biloba)
- sima fenyő (Pinus strobus) a kert legterebélyesebb fája
- tiszafa (Taxus baccata)
- liliomfa (Magnolia sp.)
- tulipánfa (Liriodendron tulipifera)
- júdásfa (Cercis siliquastrum)
- illatos fűszercserje (Calcycanthus floridus)
- iráni varázsfa (Parrotia persica)
- tűztöviscserje (Piracantha coccinea)
- teacserje (Thea sinensis)
- vadcitrom (Poncirus trifoliata)
- téltemető (Eranthis hiemalis)
- hunyor (Helleborus ssp.)
- európai zergeboglár (Trollius europaeus)
- szibériai írisz (Iris sibirica)
- zászpa (Veratrum album)
- kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus)
Rendezvények
szerkesztésRendszeresen – 2008-ban immár hetedszer – megrendezik a Tuzson János Konferenciát. Ezen megjelennek a Tuzson család képviselői is, hogy átadják az általuk alapított Tuzson emlékplakettet az az évi díjazottnak.