Páfrányfenyő

növényfaj

A páfrányfenyő (halfarkfa) – tudományos nevén Ginkgo biloba, röviden Ginkgo, újabb köznyelvi nevén ginkó – sajátos leveleiről szerte a világon ismert fafaj.

Ginkgo biloba
Evolúciós időszak: 49,5–0 Ma
Ginkgolevél
Ginkgolevél
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
      
iucn2.3
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Páfrányfenyők (Ginkgophyta)
Osztály: Ginkgoopsida
Rend: Ginkgoales
Család: Páfrányfenyőfélék (Ginkgoaceae)
Nemzetség: Ginkgo
Faj: G. biloba
Tudományos név
Ginkgo biloba
L.
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Ginkgo biloba témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Ginkgo biloba témájú médiaállományokat és Ginkgo biloba témájú kategóriát.

Ginkgo biloba törzsének bütümetszete
Ginkgo biloba törzsének bütümetszete
Őszi levelek
Őszi levelek
G. biloba 'Californian Sunset' fajta
G. biloba 'Californian Sunset' fajta

Származása, elterjedése szerkesztés

Nagyon ősi növényfaj. Közeli rokonai, amelyek levele már hasonlított a mostani páfrányfenyőéhez, mintegy 270 millió éve, a perm időszakban fejlődtek ki. A modern ginkgo a paleogénben jelent meg. Élő kövület, aminek nincsenek közeli rokonai.

A páfrányfenyőkövület-felfedezések megmutatják, hogy a mezozoikus korszak óta a nedves, mérsékelten meleg éghajlatok alatt élt. A jégkorszakot is túlélte.[1]

A jégkorszakot rokonai közül egyedüli fajként vészelte át Kínában. Ott ismerték meg az európaiak, ezután gyorsan kedvelt dísznövénnyé vált. Európába 1758-ban hozták be Kína Csöcsiang tartományából, ahol templomkertekben találták meg.[2]

Mára természetes élőhelyein veszélyeztetett fajjá vált, viszont a 18. század óta kedvelt díszfa, számos kertészeti változattal.

Rendszertani helyzete szerkesztés

Az új, filogenetikus osztályozás a páfrányfenyőknek (Ginkgophyta) önálló törzset hozott létre; ennek egyetlen ma élő faja a Ginkgo biloba.

  • Törzs: Páfrányfenyők (Ginkgophyta)
    • Osztály: Ginkgoopsida
      • Rend: Ginkgoales
        • Család: Ginkgoaceae
          • Nemzetség: Ginkgo
            • Faj: Ginkgo biloba

Megjelenése, felépítése szerkesztés

20-35 méteresre nő meg, egyes példányai Kínában 50 méter fölé magasodnak. Fiatalon karcsú és kevéssé elágazó, később a kúp alakú korona kiszélesedik. Az ágak már fiatalon is erősek, vastagok, hegyesszögben felfelé törnek, csak később terülnek szét. A hosszúhajtások egyenesek, messzire nyúlnak, a vörös rügyben végződő törpehajtások télen különös külsőt kölcsönöznek a csupasz ágaknak. Kérge barnásszürke-sötétbarna, mélyen repedezett vagy hálósan barázdált, felfelé haladva a növényen egyre vékonyodik. A törzsön bütykök találhatók.

A hosszúhajtásokon csavarvonalban, egymástól messze, a törpehajtásokon 3–5-ös csomókban elhelyezkedő, kb. 10 cm hosszú levelei bőrszerűek, legyező formájúak. Erezetük villás, a levéllemez középen mélyen bemetszett. A feltűnően puha, hosszú szárú levelek világos- vagy középzöldek, ősszel élénksárgává válnak, majd lehullnak, néha már 1–15 nap alatt.

A hímivarú növények porzós virágai sárga, hengeres barkákban fejlődnek, általában a törpehajtásokon. A nőivarú ginkgók termős virágainak száma 2-3, a szél porozza be őket. A szabadon álló, világoszöld, ovális magkezdemények igen aprók. A csonthéjas termésre emlékeztető magvak húsos magköpenye érés közben szürkészöldről aranysárgára változik. A termés vajsav-tartalma miatt kellemetlen szagú, ezért közterületekre általában a hímivarú példányokat ültetik át (a növények ültetés előtt nem szelektálhatók nem szerint).

Érdekesség, hogy csak 25-30 éves kora után fordul termőre, viszont legalább 1000 évig él.

Életmódja, termőhelye szerkesztés

Kétlaki, lombhullató. A betegségeknek, kártevőknek ellenáll, a szelet, hókárt jól tűri. A városokban gyakori füstgázokat (kén-dioxid, nitrogén-monoxid stb.) minden más fánál jobban tűri. A radioaktív sugárzás különböző fajtáinak is ellenáll: 1945 augusztusában a Hirosimára ledobott atombomba hipocentrumától számított 1,6 km-en belül mindössze hat súlyosan sérült, de életképes fát találtak – mindegyik páfrányfenyő volt.

Az egyik leghosszabb életű fa; ezer évesnél idősebb példányai is ismertek. Kezdetben lassan nő, de később „belelendül”. Fényigényes. A mély rétegű, üde talajt meghálálja, de kevesebbel is beéri.[3]

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2020. december 6.)

Hatóanyagai szerkesztés

Levelei flavonoidokat (kvercetint, kempferolt) és terpenoidokat tartalmaznak. A terpenoidokat a ginkgolidok (diterpén-laktonok) és a bilobalidok (szeszkviterpén) képviselik.

Gyógyászati szerepe szerkesztés

Tavasztól őszig szedhető leveleit gyógyászati célokra hasznosítják. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben páfrányfenyőlevél (Ginkgo folium) néven hivatalos drog.

Alkalmazzák az agy vérellátásának zavarai, szédülés, fülzúgás, hallásgyengülés gyógyítására. Jótékonyan hat a visszértágulatra, az aranyérre és a lábszárfekélyre. Kutatások szerint hatásos enyhe és közepes depresszió, impotencia kezelésére. A vizsgálatok kimutatták, hogy a páfrányfenyő flavonoidjai jó értágítók. Javítják a bőr és az izmok vérellátását, fokozzák az anyagcserét. Kiváló antioxidáns. A homeopátiában mandulagyulladás és fejfájás ellen alkalmazzák. A kivonat javítja a koncentrálókészséget, szellemi teljesítőképességet. Használják még az öregkori elbutulás (demencia) és Alzheimer-kór ellen is. A homeopátiában mandulagyulladás és fejfájás ellen alkalmazzák.

Felhasználás módjai:

  • Kivonat: A friss levelekből készült kivonat értágító hatású.
  • Tabletta: Javítja a vérkeringést.
  • Tinktúra: Rossz vérkeringés esetén ajánlott.

2007–2012 között a Toulouse-i Egyetem kórházának kutatói követéses, placebokontrollos vizsgálatban vizsgálták meg egy standardizált (állandó összetételű) ginkgokivonat hatását több mint 2800, 70 évesnél idősebb ember bevonásával. A résztvevők egyik fele naponta 240 mg ginkgo-kivonatot kapott, a másik fele placebót. A páciensekkel a követés öt éve alatt évente végeztettek kognitív teszteket, amelyekkel felmérték megismerő és tanulási képességeik aktuális szintjét. A ginkgokivonatot szedő csoportban a követés ideje alatt 61 részvevőnél mutatták ki az Alzheimer-kór jeleit, míg a másik csoportban 73 embernél. 2800 kísérleti alannyal számolva a különbség nem számít jelentősnek, véletlenszerűen is előállhatott.[4]

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés