Wikipédia

Ujfalussy József

magyar zenetörténész, zeneesztéta, egyetemi tanár, az MTA tagja

Ujfalussy József (Debrecen, 1920. február 13. – Budapest, 2010. január 22.[2]) Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar zenetörténész, zeneesztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A zeneesztétika és a 20. századi zenetörténet, ezen belül Bartók Béla, Claude Debussy és Liszt Ferenc zenéje neves tudósa. 1973 és 1980 között az MTA Zenetudományi Intézet igazgatója, majd 1988-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 1995 és 1998 között a Károli Gáspár Református Egyetem rektora. 1985 és 1993 között az MTA alelnöke.

Ujfalussy József
Zeneakadémia, Ujfalussy József zenetörténész, zeneesztéta, egyetemi tanár. Fortepan 88639.jpg
Életrajzi adatok
Született 1920. február 13.[1]
Debrecen
Elhunyt 2010. január 22. (89 évesen)
Budapest
Sírhely Farkasréti temető
Pályafutás
Díjak
Tevékenység
  • zenetörténész
  • egyetemi oktató
  • akadémikus

ÉletpályájaSzerkesztés

1938-ban érettségizett, majd felvették a Debreceni Tudományegyetem görög–latin és művészettörténet szakára, ahol 1943-ban szerzett tanári diplomát. 1946-ban felvették a Zeneművészeti Főiskolára, ahol zeneszerzés-, illetve karnagyképzésre járt. 1949-ben szerzett diplomát. Mesterei Bartha Dénes, Ferencsik János, Szabolcsi Bence és Veress Sándor voltak.

Tanári diplomájának megszerzése után a Debreceni Református Kollégiumban kezdett el tanítani, zenei tanulmányai megkezdéséig dolgozott itt. 1948 és 1955 között a Vallás- és Közoktatásügyi, majd a Népművelési Minisztérium előadója, később osztályvezetője és főosztályvezetője volt.

1955-ben a Zeneművészeti Főiskola tanára lett, zeneelméletet és zeneesztétikát kezdett el oktatni. Végigjárta az oktatói ranglétrát, egyetemi tanári kinevezést is kapott. 1980-ban az egyetemmé átalakított Zeneakadémia rektorává választották. Az intézményt nyolc éven keresztül vezette. 1990-ben professor emeritusi címet kapott. 1995 és 1998 között a Károli Gáspár Református Egyetem rektora volt (ahol az egyetemen alapítása óta tanított, egy ideig a Himnológiai Intézetet is vezette). Egyetemi munkája mellett az MTA Bartók Archívumában is dolgozott, később az MTA Zenetudományi Intézet munkatársa lett. 1973-ban, Szabolcsi Bence halála után vette át az intézet igazgatói posztját, melyet rektorrá választásáig viselt. 1980-ban tudományos tanácsadói, később osztályvezetői, 1987-ben pedig kutatóprofesszori megbízást kapott.

1962-ben szerezte meg a zenetudományok kandidátusi, 1973-ban doktori értekezését. Az MTA Zenetudományi Bizottságának tagja lett. 1973-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává és alelnökévé. Alelnöki tisztségét 1993-ig viselte. 1994 és 1997 között az Országos Akkreditációs Bizottság tagja, 1995 és 1996 között az MTA Doktori Tanács elnöke volt. A Studia Musicologia című szakfolyóirat főszerkesztőjeként is tevékenykedett. Emellett 1992-ben a Magyar Esztétikai Társaság elnökévé is megválasztották.

MunkásságaSzerkesztés

Fő kutatási területe a zeneesztétika, a zeneelmélet és a 20. századi zenetörténet. Kutatásaiban sokat foglalkozott zenei közlő közeg jelentéstani szerkezetének és logikájának kérdéskörével. Kutatásaiban ötvözte többek között a zenetudományok, a klasszika-filológia és az esztétika módszerét, ezzel megteremtve a magyar zeneesztétika alapját. Tipológiai tematikájú tanulmányokat írt a zenei klasszicizmus és a kortárs, 20. századi zenetörténettel kapcsolatban. Sokat foglalkozott Bartók Béla, Claude Debussy és Liszt Ferenc zenéjének esztétikai, zeneelméleti és történeti kérdéseivel is. Bartók Béláról írt kétkötetes monográfiáját háromszor adták ki, valamint megjelent többek között angol, német, orosz és litván nyelven is. Összesen hat könyve jelent meg.

Jelentős volt oktatói munkássága is, számos zenetudósra volt hatással előadásmódjával és zeneesztétikai munkásságával. Egyetemi vezetőként a Zeneakadémián fejlesztette a zenészoktatást, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként megszilárdította az intézmény helyét a magyar felsőoktatásban.

Díjai, elismeréseiSzerkesztés

Főbb publikációiSzerkesztés

  • Bartók-breviárium. Levelek, írások, dokumentumok; összeáll. Ujfalussy József; Zeneműkiadó, Bp., 1958
  • Achille-Claude Debussy; Gondolat, Bp., 1959 (Kis zenei könyvtár, 7.)
  • Az utolsó 15 év magyar zenéje 1-2.; Népművelési Intézet, Bp., 1960 (Zenetörténeti és esztétikai akadémia)
  • A valóság zenei képe. A zene művészi jelentésének logikája; Zeneműkiadó, Bp., 1962
  • Bartók Béla 1-2.; Gondolat, Bp., 1965
  • Az esztétika alapjai és a zene. Az Országos Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatói részére. Kézirat; Tankönyvkiadó, Bp., 1968
  • Farkas Ferenc; Zeneműkiadó, Bp., 1969 (Mai magyar zeneszerzők)
  • Bartók Béla; 2. jav. kiad.; Budapest : Gondolat, 1970
  • A magyar lírai költészet hagyományai Kodály művészetében; Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, Debrecen, 1971
  • Dokumentumok a Magyar Tanácsköztársaság zenei életéből; szerk. Újfalussy József; Akadémiai, Bp., 1973
  • A műfaj-kategória sorsa és jelentősége a zeneesztétikában (1974)
  • Bartók breviárium. Levelek, írások, dokumentumok; összeáll. és bev. Ujfalussy József, szerk. Lampert Vera; 2. jav., bőv. kiad.; Zeneműkiadó, Bp., 1974
  • Bartók Béla; 3. jav. kiad.; Gondolat, Bp., 1976
  • A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola 100 éve. Dokumentumok, tanulmányok, emlékezések; szerk. Ujfalussy József; Zeneműkiadó, Bp., 1977
  • Zenéről, esztétikáról. Cikkek, tanulmányok; Zeneműkiadó, Bp., 1980
  • Tamino a válaszúton. Drámai párbeszéd és zenei cselekmény; Zeneműkiadó, Bp., 1986
  • Haláltánc. Variáció, építkezés, modális transzformáció Liszt Ferenc zenéjében. Akadémiai székfoglaló. 1986. március 17.; Akadémiai, Bp., 1990 (Értekezések, emlékezések)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ujfalussy_József&oldid=22092623”