Urbán László (könyvtáros)

(1935–2013) könyvtáros

Urbán László (Budapest, 1935. május 31. – Budapest, 2013. szeptember 13.) könyvtáros, tudományos főmunkatárs.

Urbán László
Született 1935. május 31.
Budapest
Elhunyt 2013. szeptember 13. (78 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása könyvtáros
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1969, könyvtártudomány)

ÉleteSzerkesztés

Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatta, ahol 1959-ben szerzett magyar nyelv és irodalom tanári és könyvtárosi diplomát. 1959 és 1963 között a Vízgazdálkodási Kutató Intézet könyvtárosa volt. 1961-ben iratkozott be a Kvassay Jenő Hídépítő Technikumba, itt 1964-ben kapott mély- és magasépítési technikusi oklevelet. Foglalkoztatta a könyvtárépítészet is, 1960-ban harmadik díjat kapott az Országos Széchényi Könyvtár Új otthonunk a budai várban című pályázatára benyújtott munkája. 1963-ban kezdett dolgozni az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központban (későbbi nevén: Könyvtári Intézet), és egészen 2001-es nyugdíjazásáig itt tevékenykedett. Itt kezdett könyvtári statisztikával foglalkozni, kiemelkedő a Sztochasztikus kapcsolatok vizsgálata a közművelődési könyvtárak statisztikájában című, második díjjal jutalmazott pályamunkája, valamint A könyvtári munka tervezése című, 1967-ben írt doktori disszertációja. Ő alapította 1969-ben a Települések könyvtári statisztikája (TEKE) néven ismert, évente mindmáig megjelenő kiadványt is.

Az 1970-es évektől érdeklődése a könyvtárépítés- és berendezés, a célnak megfelelő könyvtári bútorok kialakítása felé fordult. Több évtizedes könyvtárépítési tapasztalatait Könyvek a térben című, 2003-ban megjelent kötetében foglalta össze. Könyvtártörténettel is foglalkozott, kutatta a Bibliotheca Corviniana történetét, e munkája eredményét 1990-ben Képek a Corviniana világáról című kötetében publikálta. Érdekelte a római Pantheon építése, tervezési sajátságai is.

ForrásokSzerkesztés