Csalánfélék

Csalánfélék
	Nagy csalán (Urtica dioica)
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Zárvatermők (Magnoliophyta);
Csoport:	Valódi kétszikűek (Eudicots);
Csoport:	Core eudicots;
Csoport:	Superrosidae;
Csoport:	Rosidae;
Csoport:	Eurosids I;
Rend:	Rózsavirágúak (Rosales);
Család:	Urticaceae; Juss., 1789
Szinonimák
	Cecropiaceae C. C. Berg;
Nemzetségek
	Lásd a szövegben.
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Csalánfélék témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Csalánfélék témájú kategóriát.

A csalánfélék (Urticaceae) a rózsavirágúak rendjének (Rosales) egyik családja, az APG II-ben az eurosid I kládban. A csalánfélék a szilfafélékkel (Ulmaceae), a kenderfélékkel (Cannabaceae) és az eperfafélékkel (Moraceae) együtt a renden belül is monofiletikus csoportot alkot, így a korábbi csalánvirágúak név e négy klád egységének fenntartható. Ugyanakkor a Cecropia génuszról, amit korábban egyesek a Moraceae, mások az Urticaceae családba, vagy saját Cecropicaceae családba helyeztek, bebizonyosodott hogy az Urticaceae családba tartozik.^[2] A korábbi rendszerekben (Urania Növényvilág, Hortobágyi-rendszer, Borhidi-rendszer) a csalánvirágúakat a barkás fákkal (varázsdió-virágúak – Hamamelididae) hozták rokonságba. A családba 54 nemzetség 2626 faja tartozik. A legnagyobb fajszámú nemzetségek a Pilea (500-715 faj), az Elatostema (300 faj), az Urtica (80 faj) és a Cecropia (62 faj), árpa csalán halálos ideg bénító Ázsia elhagyatott részein található (2 faj).

Elterjedésük, élőhelyük

A legtöbbjük trópusi növény, a trópusokon liánok és fatermetű csalánfajok (Cecropia) is előfordulnak – a mérsékelt övben csak lágy szárúak és cserjék élnek.

Megjelenésük, felépítésük

Az eperfafélékhez hasonlóan már az eocén óta ismeretesek a családba tartozó növények levéllenyomatai. A mintegy hétszáz faj többsége lágy szárú. Mivel a csalánfélék főképp lágyszárúak, arra lehet következtetni, hogy a taxon levezetettebb, specializáltabb, mint az eper- vagy szilfaféléké. Az eperfafélékben szokásos tejnedv főképp a kéregszövetben fordul elő, és nem is mindig fehéres: inkább áttetsző, ragadós váladék.

Tagolatlan, fűrészes szélű leveleik szórtan vagy keresztben átellenesen állnak, pálhásak. Egyes fajok levelein mész- vagy kovavázú, gyulladáskeltő anyagokat (hisztamin, acetilkolin, szerotonin, hangyasav) tartalmazó csalánszőrök (cisztolit szőrök) nőnek – ezeket jellegzetes alakjuk miatt találóan retorta szőröknek is nevezik. A Laportea nemzetség fajainak váladéka akár súlyos gyulladásokat, fekélyeket is okozhat.

Apró, zöld leplű virágtakarójuk általában négy levélből áll. A porzók száma is ugyanennyi vagy kevesebb. A porzók és a virágtakaró levelek – épp úgy, mint a rend többi családjában – fedik egymást (szuperponált helyzetűek). A takarórendszer teljes redukciója miatt a virágok olykor csupaszok, mindig egyivarúak. A magház általában felső állású. A csalánpollen az egyik legfőbb allergén anyag Magyarországon. A virágok füzérbe, hajtáscsúcsi csomóba vagy bugába rendeződnek. Termésük apró makk, aszmag vagy csonthéjas.

Életmódjuk

Egyes fajok egy-, mások kétlakiak. A portokokban fejlődő pollen robbanásszerűen hagyja el a pollenzsákokat, és szél juttatja el a ginőceumokhoz.

Ismertebb fajok

A csalánféléknek csak néhány faja él Magyarországon, mivel főképp – mint már említettük – trópusi fajok. A nagy csalán (Urtica dioica) magaskórós társulások és a gyomtársulások (főképp ruderális gyomtársulások magas nitrogéntartalmú talajt) jelző faja. Erdőszéleken, patakpartokon főképp a vörös acsalapuval és az óriászsurlóval társul. Az egész világon elterjedt, kozmopolita faj, levelei keresztben átellenesek, kétlaki, évelő faj. Védett hazai faj a lápi csalán (Urtica kiovensis), a láp- és mocsárerdők lakója. A kis csalán (Urtica urens) a ruderális gyomtársulások egyéves faja. A közönséges falgyom (Parietaria officinalis) szintén ruderális helyek növénye; leveleit nem borítják csalánszőrök.

A hazánkban is élő csalánfajok több védett tarkalepkefaj – például az Atalanta-lepke (Vanessa atalanta) és a nappali pávaszem (Aglais io) – tápnövényei.

Trópusi-szubtrópusi rostnövény a rami vagy hócsalán (Boehmeria nivea). Valószínűleg Kínából származik, és ott évszázadok óta termesztik is.

A sivatagi csalán (Forsskaolea tenacissima) a Földközi-tenger mellékének erősen szárazságtűrő növénye. Európában csak Spanyolországban (például az andalúziai Tabernas sivatagban) és Máltán honos.

Nemzetségek

Források

Tuba Zoltán–Szerdahelyi Tibor–Engloner Katalin–Nagy János: Botanika II. – Rendszertan
Urania Növényvilág II. – Magasabbrendű növények I.
Bagi István: A zárvatermő növények rendszerének kompendiuma, JATE Press 1994
Borhidi Attila: A zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana
Hortobágyi Tibor (szerk.): Növényrendszertan
Kempelen Farkas digitális tankönyvtár 23. A csalánvirágúak rendje
Mire jó a csalán
A taxon a Tropicos adatbázisban. Tropicos. (Hozzáférés: 2014. március 5.)
Sytsma, Kenneth J.; Morawetz, Jeffery; Pires, J. Chris; Nepokroeff, Molly; Conti, Elena; Zjhra, Michelle; Hall, Jocelyn C. & Chase, Mark W. (2002): Urticalean rosids: Circumscription, rosid ancestry, and phylogenetics based on rbcL, trnL-F, and ndhF sequences. American Journal of Botany 89(9): 1531-1536. PDF full text

Jegyzetek

↑ Germplasm Resources Information Network (GRIN): Family: Urticaceae Juss., nom. cons. (HTML). Taxonomy for Plants. USDA, ARS, National Genetic Resources Program, National Germplasm Resources Laboratory, Beltsville, Maryland, 2003. január 17. [2008. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 24.)
↑ Sytsma et al. (2002)

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[GRIN-1] Germplasm Resources Information Network (GRIN): Family: Urticaceae Juss., nom. cons. (HTML). Taxonomy for Plants. USDA, ARS, National Genetic Resources Program, National Germplasm Resources Laboratory, Beltsville, Maryland, 2003. január 17. [2008. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 24.)

[2] Sytsma et al. (2002)

[2]

[1]