Főmenü megnyitása

Vágó Gábor (politikus)

magyar politikus, közgazdász

Vágó Gábor (Kecskemét, 1984. január 10. –)[1] magyar közgazdász, politikus, a Lehet Más a Politika (LMP) alapító tagja, 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő.[2]

Vágó Gábor
Vágó Gábor egy 2011. decemberi tüntetésen
Vágó Gábor egy 2011. decemberi tüntetésen
Született 1984. január 10. (35 éves)
Kecskemét
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Tisztség magyar országgyűlési képviselő

A Wikimédia Commons tartalmaz Vágó Gábor témájú médiaállományokat.

PályafutásaSzerkesztés

Az LMP alapító tagja volt 2009-ben.[1] A 2010-es országgyűlési választások után országgyűlési képviselő lett (a költségvetési bizottság tagja).[2] 2013-ban az egészségügyi és az információtechnológiai bizottság munkájában vett részt.

2013 februárjától szeptemberéig független képviselő volt, amikor az LMP parlamenti képviselőcsoportja feloszlott a házszabály szerint, ugyanis 8 képviselő kivált a frakcióból és megalapította a Párbeszéd Magyarországért (PM) nevű mozgalmat.[3]

2014 elején közölte, hogy a 2014-es választásokon már nem indul. Később kilépett a pártból. Schiffer András cáfolta, hogy Vágó párton belüli harcok áldozatává vált, szerinte Vágó "kiégett".[4] 2014. január 8-án az ATV Egyenes beszéd című műsorának nyilatkozva kifejtette, hogy a pártjának szerinte nehézkes, korlátolt és opportunista működését elégelte meg, melynek során a párt elveszti a politikai potenciálját.[5]

2014 júniusától[6] 2017 májusáig[7] az Átlátszó.hu-nál dolgozott mint újságíró. 2017 novemberétől a Mérce tartalomfejlesztője. A 2018-as magyarországi országgyűlési választáson az LMP képviselőjelöltje a Bács-Kiskun megye 1. OEVK-ben és az országos lista 62. helyén.[8]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b 'Biography'. Országgyűlés. [2013. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 19.)
  2. a b 'Register'. Országgyűlés
  3. Eight breakaway LMP lawmakers to sit as independents, 2013. február 11. [2014. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 8.)
  4. Gábor Vágó to quit LMP, not run in election, 2014. január 7. (Hozzáférés: 2014. január 8.)
  5. "Sült halak, ellenzéki összefosás" Vágó Gábor mindenkinek beszólt. ATV/YouTube, 2014. január 8. (Hozzáférés: 2016. január 3.)
  6. Az Átlátszóval nyomul tovább az ex-LMP-s Vágó Kampeszino Gábor – Cink.hu, 2014. június 2.
  7. PR-ügynökséggel vinné sikerre a társadalmi ügyeket Vágó Gábor – Kreatív.hu, 2017. május 11.
  8. Vágó Gábor - jelölt adatlap (magyar nyelven). Nemzeti Választási Iroda, 2018. március 11. (Hozzáférés: 2018. március 11.)