Vágó Géza

(1882–1942) színész, színpadi szerző, színigazgató, színházi rendező

Vágó Géza, 1898-ig Weinberger[1] (Nagyvárad, 1882. február 24.Budapest, Erzsébetváros, 1942. január 3.)[2] magyar színész, rendező, színműíró, színházigazgató. Vágó Béla színész, Vágó László és Vágó József műépítészek öccse,[3] Pierre Vago építész nagybátyja.

Vágó Géza
Vágó Géza.jpg
Született Weinberger Géza
1882. február 24.
Nagyvárad
Elhunyt 1942. január 3. (59 évesen)
Budapest VII. kerülete
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Sírhelye Kozma utcai izraelita temető (17B-2-21)

SablonWikidataSegítség

ÉleteSzerkesztés

Weinberger Mihály (1837–1917) és Markovits Jozefa gyermekeként született asszimilálódott zsidó családban. 1902-ben kezdte pályáját Deák Péter társulatában. 1904 októberétől 1906-ig a budapesti Népszínházban játszott. 1907 és 1909 között az Intim Színház, 1912–1913-ban a Vígszínkör igazgatója volt. 1915-ben alkalmi társulatával a bécsi Burgtheaterben szerepelt. 1916 áprilisában kibérelte a bécsi Max und Moritz Kabarét, ahol magyar műsort is adott. 1916 májusában a Budapesti Színházban szerepelt. 1922 és 1924 között a Blaha Lujza Színház rendezőjeként működött. 1924-ben ünnepséget tartottak tiszteletére, mivel ebben az évben írta meg századik egyfelvonásos művét.[4] 1926-ban jelent meg a Mózes című könyve, melyben a bibliai alak életét és tanításait mutatta be.[5] Ezután több külföldi turnén vett részt, s fellépett többek között Kolozsvárott, Brassóban és az akkori Csehszlovákia magyarok lakta településein. 1940 után a zsidótörvények miatt csak az OMIKE Művészakció keretében léphetett színpadra. Komikus szerepeket kapott. Írt színműveket, paródiákat, filmforgatókönyveket és némafilmeket is rendezett. Halálát szívizomelfajulás okozta.

Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található (17B-2-21).

MagánéleteSzerkesztés

1906. május 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban nőül vette özv. Holczer Mórné Deutsch Arankát.[6]

Lánya Vágó Klára (1908–1994) volt, aki 1938. október 7-én Márer György[7] újságíró felesége lett. Fia, Vágó József.

Főbb szerepeiSzerkesztés

  • Martos Ferenc: A granadai vőlegény –Bastian
  • Guthi Soma: Smollen Tóni – Izidor

Főbb rendezéseiSzerkesztés

  • Huszka Jenő: Lili bárónő
  • Jacques Offenbach: Szép Heléna
  • Henry Bataille: A balga szűz

SzínműveiSzerkesztés

  • Ő! dráma, írta Szemere Györggyel. Bemutató: Magyar Színház
  • Kukorica Jónás, paródia 3 felvonásban. Írta: Mérei Adolffal. Bemutató: 1905. június 21. Városligeti Színkör
  • Szép Ilonka, operett 3 felvonásban. Szávay Gyula és Szabados Béla társaságában. Bemutató: 1906. október 20. Király Színház
  • A 100-ik menyasszony, énekes bohózat 3 felvonásban. 1907. június 7., Budai Színkör. Társszerző Mérei Adolf, zenéjét szerezte: Barna Izsó
  • Mendikáns, történelmi színmű. Vidéken játszották.
  • Nagy dolog a háború, énekes játék 4 felvonásban. Bemutató: 1914. szeptember 26., a Király Színház
  • Málcsi mozgósít, pesti tréfa, Tábori Emillel. Bemutató: 1915. augusztus 18., Budapesti Színház
  • Négy a kislány, operett 3 felvonásban. 1916. augusztus 11., Fővárosi Nyári Színház. Társszerző: Tábori Emil és Barna Izsó
  • Lavotta szerelme, énekes játék három felvonásban. Zenéjét összeállította Barna Izsó. Bemutató: 1917. április 13., Népopera
  • A tánckirály, operett 3 felvonásban. Zenéjét szerezte Zsoldos Andor verseire: Nádor Mihály. Bemutató: 1921. június 25., Fővárosi Nyári Színház
  • A kölcsönkért feleség, énekes és táncos komédia 3 felvonásban. Írta: Maurice Desvallières. Zenéjét szerezte: Zsoldos Andor verseire: Szántó Mihály Bemutató: 1921. július 27., Fővárosi Nyári Színház
  • Pista! operett 3 felvonásban. Verseit írta: Matolay Károly. Zenéjét szerezte: Kossowich Pál. Bemutató: 1922. június 27., Budapesti Színház

JegyzetekSzerkesztés

  1. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 6078/1898. Forrás: MNL-OL 30808. mikrofilm 937. kép 3. karton. Névváltoztatási kimutatások 1898. év 101. oldal 28. sor
  2. Halotti bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári halotti akv. 20/1942. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
  3. Színházi Élet - 1928/17. szám
  4. Színházi Élet - 1920/46. szám
  5. Színházi Élet - 1926/50. szám
  6. Házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 699/1906. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
  7. MÉL

ForrásokSzerkesztés