Valentin Lajos (Kecskemét, 1850. március 19. – Bécs, 1932. május) színész, operaénekes (tenor).

ÉletútjaSzerkesztés

Schwimmer Sándor és Csillag Róza fia. A budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult, majd Káldy Gyula ajánlatára lépett be a színitanodára, ahol Káldy, később Stoll Péter volt énektanára. Nem fejezte be tanulmányait, s Sztupa Andorhoz ment Temesvárra. Színpadra lépett 1878. szeptember 28-án, Győrött, Beödy Gábornál; innen Arad, majd Nagyvárad volt állomása. Közben 1883-ban Berlinben tökéletesítette énektudását és így felkészülve, 1883. június 14-én vendégként lépett fel a Nemzeti Színházban, Luciában, Edgard szerepében. „Hangjában van érc, van tömörség, a mint ezt a végső jelenetben megmutatta. Van továbbá a fiatal énekesben temperamentum, van helyes művészi érzék, a miről egész alakítása tanúskodik." – írta róla a Pesti Hírlap. Még Váradon egy külföldi operaénekes, Lederer József annyira föllelkesült énekén, hogy kieszközölte lipcsei vendégszereplését: 1883. április 20-án a Tell Vilmos Arnoldjaként valóban nagy sikere volt. Énekelt Königsbergben és más városokban is, de honvágya hazahozta. Szegeden Nagy Vincénél működött; az 1886-os színházégés után rövid ideig a budapesti Opera tagja volt, de működési kör híján hamarosan Aradi Gerőhöz távozott Debrecenbe; itt maradt Nagy Vincénél is, sőt 1888-tól (eleinte korzorcium megbízásából) hat és fél évig igazgató volt, 1891-ben Gyöngyi Izsóval együtt. Az 1894. évet Nikisch Artúr igazgatása alatt mint a Magyar Királyi Operaház tenorja töltötte, de mint maga írta, megunta az éneklést, színházi ügynökséget nyitott. 1887. január 13-án a Népszínház vendége volt, de fellépett Budán is, Krecsányinál, O'Donnel Malvin grófnőnek egy operettjében. 1906. március 16-án Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött a rozsondai születésű Duner Katalinnal, Duner János és Dörnert Erzsébet lányával.[1] 1912 júliusában Bécsbe költözött, mint Karczag Vilmos színházigazgató kiadói vállalatainak igazgatója. Lefordította Molnár Lászlóval Wartenburgnak A császár katonái című 3 felvonásos drámáját, amit bemutattak Debrecenben, 1887 márciusában. Ő volt az első színpadi kiadó Budapesten.

Fontosabb szerepeiSzerkesztés

  • Arnold (Rossini: Tell Vilmos)
  • Edgar (Donizetti: Lammermoori Lucia)
  • Barinkay (Strauss: Cigánybáró)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés