Főmenü megnyitása

III. Károly magyar király 1733-ban külön pénztárt (Vallásalap, cassa parochorum) létesített évi 16 000 forint javadalmazással, melynek az volt a rendeltetése, hogy belőle a kevésbé jól ellátott plébánosokat segítsék. Innen a cassa parochorum elnevezés. Ez a királyi intézkedés volt a kiindulópontja a Vallásalap keletkezésének, melybe 1786-ban néhány feloszlatott szerzetesrend és eltörölt kolostorok javait is beolvasztották; ezen alap gyarapítására szolgáltak még a magyar főpapság által várerődítési segély címen fizetett összegek is. A főpapság ezt a szolgáltatását királyi és pápai beleegyezéssel 1858-ban három millió forintnak a Vallásalapba befizetésével megváltotta. A Vallásalap jövedelmeit katolikus isteni tiszteleti célokra, egyházi építkezésekre, papnevelő intézetek fenntartására, a 300 forintban megállapított kongruának ez összegre való kiegészítésével szegény plébánosok segélyezésére fordították. Az 1880. május 21-én kelt legfelsőbb határozattal a Vallásalap és a tanulmányi alap kezelésének ellenőrzését részben egyházi, részben világi férfiakból álló 15 tagú felügyelő és ellenőrző bizottságra ruházták. A bizottságnak csak ellenőrző és véleményező hatásköre volt; de ha a miniszter a bizottság véleményétől eltérően akar intézkedni, mindig köteles a királynak legmagasabb elhatározását kieszközölni.

ForrásSzerkesztés