Valter Ferenc

(1961-) magyar operaénekes

Valter Ferenc (Budapest, 1961–) magyar operaénekes (basszus).

Valter Ferenc
Életrajzi adatok
Született1961 (63 éves)
Budapest
Pályafutás
Műfajokopera
Hangszerének
Hangbasszus
Tevékenységoperaénekes

Valter Ferenc weboldala
SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Ének-zenei tanulmányait magánúton végezte. Énektanárai Bikfalvy Júlia, Czakó Mária, Komlóssy Erzsébet és Nádor Magda voltak. Ausztriában Geszty Sylvia, Olaszországban Ugo Benelli és Nikola Gjuzelev mesterkurzusain vett részt. 1984-87-ig a Honvéd Művészegyüttes Férfikarában énekelt, majd a Budapesti Kamaraoperában kapott feladatokat. 1993-ban az I. Budapesti Nemzetközi Énekversenyen első helyezést ért el Mozart: A varázsfuvola c. opera Sarastro szerepében. Még ebben az évben ezzel a szereppel debütált a Magyar Állami Operaház színpadán, ahol azóta közel negyven szerepet énekelt. 2009-ben megalapította a Göncölszekér Zenés Vándorszínházat, amely ismeretterjesztő, népművelő és opera népszerűsítő előadásokat tart.[1] 2014-ben az Opera Nagykövete lett.

Díjai, elismerései

szerkesztés

Főbb fellépései

szerkesztés

Operaházi feladatain kívül fellépett többek közt Bach János passiójában, Liszt Szent Erzsébet legendájában, H. Schütz Máté passiójában, Honegger Jeanne d'Arc a máglyán c. oratóriumában, Mosonyi Mihály C-dúr miséjében valamint Erkel Ferenc: István király, Sztravinszkij: A csalogány, és Lendvay Kamilló: A tisztességtudó utcalány című operáiban.

Főbb szerepei

szerkesztés
  1. Archivált másolat. [2015. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 12.)