Vetési lúd

Vetési lúd
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
	Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Osztály:	Madarak (Aves);
Rend:	Lúdalakúak (Anseriformes);
Család:	Récefélék (Anatidae);
Alcsalád:	Lúdformák (Anserinae);
Nemzetség:	Valódi ludak (Anserini);
Nem:	Anser;
Faj:	A. fabalis;
Tudományos név
	Anser fabalis; (Latham, 1787)
Elterjedés
	A vetési lúd elterjedési területe költőhely (nyáron) költözési útvonal telelőhely
Hivatkozások
	A Wikifajok tartalmaz Vetési lúd témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Vetési lúd témájú médiaállományokat és Vetési lúd témájú kategóriát.

A vetési lúd, lazsnak lúd, vagy téli lúd (Anser fabalis) a madarak osztályának a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj.

Anser fabalis

Elterjedése, élőhelyeSzerkesztés

Európa és Ázsia északi részén, vizek közelében, folyópartokon költ. A Kárpát-medencében rendszeres telelő.

A vízparthoz közeli, nyílt élőhelyeket kedveli.

AlfajaiSzerkesztés

Anser fabalis fabalis – Európa északi része
Anser fabalis johanseni – Szibéria keleti része
Anser fabalis middendorffii Szibéria nyugati része

Változás

A korábban egy fajként kezelt vetési ludat (Anser fabalis) 2019 óta az MME és annak ernyőszervezete, a BirdLife International két fajnak tekinti az IOC listája (International Ornithological Congress World Bird List) alapján. Így, a megfigyelések szerint gyakoribb rossicus alfaj az Anser serrirostris külön faj alfaja lett, amit hivatalosan a magyar nomenklatúrában tundralúdnak neveztek el. Ez a hazánkban leginkább előforduló, vadászható, korábbi alfaj kinézetében a vetési lúd (Anser fabalis) fabalis törzsalakjához igen hasonló. Ez utóbbi szintén tagja a magyar faunának, de a telet leginkább Nyugat-Európában tölti, Magyarországon pedig kifejezetten ritkán tűnik fel a telelő libacsapatokban.^[1]^[2]^[3]

tundralúd Anser serrirostris (korábban Anser fabalis serrirostris) Szibéria keleti része
- Anser serrirostris rossicus (korábban Anser fabalis rossicus) Oroszország északi része

MegjelenéseSzerkesztés

Méretében nagyon hasonlít a nyári lúdra (Anser anser), testhossza 66-84 centiméter, a szárnyfesztávolsága 142–175 centiméteres, testtömege 2200–4000 gramm. A tojó kisebb és könnyebb, mint a hím. Tollazatának színe a világosbarnától a sötétbarnáig terjed, fehér mintázattal. Hasa fehér. A Közép-Európában telelő vetési ludak Eurázsia különböző területeiről származhatnak, ezért eltérő alfajokba tartozhatnak. A tundráról rövid, magas csőrű ludak érkeznek, az erdőzónából hosszú, lapos csőrűek. Csőrük színe is nagyon változékony: csúcsa általában a citromsárgától a narancssárgáig terjedő színű, alapja feketés. Lábuk narancsszínű

ÉletmódjaSzerkesztés

Rövidtávú vonuló. A ludak szeptemberben Európa északi tengerpartjainak öbleiben gyűlnek össze, és délnyugati irányba, telelőterületeikre vonulnak. Kemény teleken elkerülik a hideg területeket, és továbbvonulnak az atlanti partvidék mentén, még Marokkóig is elérhetnek. A szibériai vetési ludak egy része a Duna-medence fölött a Földközi-tenger medencéjének északi részéig és a Fekete-tengertől nyugatra fekvő mélyföldekig vonul. Meghatározott útvonalakon repülnek, és minden évben jól ismert pihenőhelyeiken szállnak meg. Márciusban indulnak ismét észak felé. A költési időszakban párosával élnek a víz közelében, a laza tűlevelű erdőkben vagy a cserjés tundrán. Vonuláskor és téli szállásaikon nagy kiterjedésű, nyugodt fennsíkokon pihennek, és csendes tavak vizén, úszva éjszakáznak. Ha fagy van, akkor a jégen alszanak.

Mint minden lúdféle, növényevő. Csőre széle fogazott, így könnyen letépi a füveket. Vakbele nagyon hosszú, itt mikroorganizmusok bontják le a cellulózt emészthető szénhidrátokká. Költőterületén minden friss zöld növényt megeszik, de a bogyókat és zuzmókat is. Telelőterületén fű és az őszi vetés képezi fő táplálékát. Már napfelkelte előtt a legelőre repül, ahol pihenőket és tisztálkodásokat közbeiktatva egészen napnyugtáig táplálkozik. Utána visszarepül hálóhelyére. Néhány helyen szinte csak a gabonavetést fogyasztják. Ezzel nagy problémát okoznak a gazdálkodóknak.

SzaporodásaSzerkesztés

Egész életében egy partnere van. Télen úgy tűnik, hogy a partnerek szem elől tévesztik egymást a vándorcsapatokban, de költéskor ismét párokra válnak szét. Költőhelyeiken párzanak, ezt kevéssé feltűnő előjáték előzi meg, amikor is a partnerek nyakukat a vízbe mártják. Csak a vízen párzanak. A gúnár a tojó hátára mászik, így az elmerül a vízben. Párzás után mindketten felágaskodnak, és közben csapkodnak szárnyaikkal. A tojó választja ki a fészek helyét, ami többnyire ágak alatt vagy fagyökerek között található. Ezután fűszálakkal rakja ki a fészekmélyedést, a költés előrehaladtával pehelytollal is gazdagon kibéleli. A költési időszak a költési terület déli szélén május közepén kezdődik, észak felé haladva egyre későbbre tolódik, egészen június közepéig. Mocsarak, folyópartok közelében a talajon fészkel. Évente egyszer költ, a fészket csak a tojó készíti. A fészekalja 5–6 tojásból áll, melyen 25–30 napig kotlik. Csak a tojó kotlik, míg a gácsér a közelben őrködik. A tojó csak az utolsó tojás lerakása után kezd el kotlani, így az összes kisliba majdnem egyszerre kel ki a tojásból. A fiókák pehelytollazata kezdetben olajbarna, fejükön fekete csíkok vannak. A kislibákat mindkét szülő vezeti a vízhez, ahol friss mocsári növényeket legelnek. Két hónapos korukban kezdenek repülni, és szüleikkel a tenger közelébe vonulnak. A családok télen is összetartanak, így a fiatal és az idős madarak együtt vonulnak a téli szállásokra.