Victor Franz Hess

Victor Franz Hess (Deutschfeistritz, 1883. június 24.Mount Vernon, 1964. december 17.) osztrák-amerikai fizikus. 1936-ban elnyerte a fizikai Nobel-díjat a kozmikus sugárzás felfedezéséért.

Victor Franz Hess
Hess.jpg
Született 1883. június 24.
Waldsteini kastély (Deutschfeistritz)
Elhunyt 1964. december 17.
(81 évesen)
Mount Vernon
Nemzetisége osztrák
Foglalkozása fizikus
Iskolái Grazi Egyetem
Kitüntetései Fizikai Nobel-díj (1936)
A Wikimédia Commons tartalmaz Victor Franz Hess témájú médiaállományokat.

TanulmányaiEdit

Victor Francis Hess 1883 június 24-én született a stájerországi Deutschfeistritzhez közeli waldsteini kastélyban Vinzens Hess és felesége, Serafine von Grossbauer-Waldstätt gyermekeként. Apja a kastély tulajdonosának, Karl Anselm Kraft von Oettingen-Wallerstein hercegnek volt az erdésze. 1893-ban a tízéves Victort a grazi gimnáziumba küldték, ahol 1901-ben érettségizett. Ezután a Grazi Egyetemen tanult fizikát. 1905-ben szerezte meg diplomáját, 1910-ben pedig doktori fokozatát.

PályafutásaEdit

 
Hess léggömbkísérletei során (1912 augusztus)
 
Victor Hess 1916-ban

Hess kutatói pályáját a Bécsi Egyetem fizikai intézetében kezdte, ahol Egon Schweidler professzor mentorálásával elkezdte munkáját a kor egyik legérdekesebb fizikai problémájának, a radioaktivitásnak a területén. 1911-ben csatlakozott az osztrák Tudományos Akadémia által akkor megnyitott Rádiumkutatási Intézethez, Stefan Meyer, majd Franz Exner asszisztenseként; mindketten a radioaktivitás kutatásának úttörői voltak.

Hess a gamma-sugárzást vizsgálta. Néhány évvel korábban felfedezték, hogy a levegő gyengén vezeti az elektromosságot; ezt egy állandó ionizáló háttérsugárzásnak tulajdonították. Az akkori általános vélemény szerint a környezeti háttérsugárzás forrása a Föld volt, de már korán felfedezték, hogy erőssége a magassággal együtt növekszik. Több kutató is vizsgálta a jelenséget, többek között az olasz Domenico Pacini, aki a tenger alatt, a Livornói-öböl fenekén állította fel műszerét és megállapította, hogy a sugárzás mértéke jelentősen alacsonyabb, így annak nem lehetett a földkéreg a forrása. Hess a korábbiaknál érzékenyebb mérőműszert készített és léggömbbel felemelkedve módszeresen mérte a sugárzás erősségét. 1911-ben egy, 1912-ben hét, 1913-ben pedig egy újabb ilyen kísérletet végzett. Úgy találta, hogy a sugárzás szintje kb. egy kilométer magasságig csökkent, majd meredeken emelkedni kezdett: 5 km-es magasságban már dupláját mérte a tengerszintinek. Hess nappali és éjjeli méréseket is végzett, sőt egyszer teljes napfogyatkozás alatt is felemelkedett léggömbjében. A sugárzás erősségét azonban egyformának találta, így kizárta annak lehetőségét, hogy az a Napból eredne. 1912-ben levonta a következtetést, hogy a Föld atmoszférájába ismeretlen eredetű, nagy áthatolóképességű sugárzás érkezik az űrből és ionizálja a levegő molekuláit. Eredményeit 1925-ben erősítette meg az amerikai Robert Millikan, aki a kozmikus sugárzás nevet adta a jelenségnek.

Hess eközben folytatta kutatói és oktatói munkáját az intézetben, illetve az első világháború alatt röntgensugárzással kísérletezett egy kórházban. 1920-ban kinevezték a Grazi Egyetem címzetes tanárává. 1921-ben fizetés nélküli szabadságot vett ki és az Egyesült Államokba utazott, ahol két évig a rádium orvosi alkalmazásait tanulmányozta a New Jersey-i Radium Corporation laboratóriumában, illetve tanácsadóként dolgozott a Belügyminisztérium Bányászati Hivatalánál. 1923-ban visszatért Grazba, ahol 1925-ben a kísérleti fizika tényleges egyetemi tanárává nevezték ki. 1931-től 1937-ig az Innsbrucki Egyetem radiológiai intézetének professzoraként dolgozott és a 2300 m magas Hafelekar hegyen kutatóállomást létesített a kozmikus sugárzás tanulmányozására. 1937-ben visszatért a Grazi Egyetemre.

1936-ban Hesst a kozmikus sugárzás felfedezéséért fizikai Nobel-díjjal tüntették ki. A pénzjutalom felét nyerte el, a másik felét az amerikai Carl David Anderson kapta a pozitron felfedezéséért.

1938 tavaszán a náci Németország annektálta Ausztriát. A kozmopolita gondolkodású Hess nem titkoltan a függetlenségpárti Kurt Schuschnigg híve volt, elítélte a nemzetiszocializmust és zsidó volt a felesége. Rövidesen letartóztatták, majd május 28-én szabadon engedték ugyan, de szeptemberben az 55 éves tudóst nyugdíj nélkül lemondatták posztjáról. A Nobel-díjjal járó pénzjutalmat elkobozták. Hess ezután előbb Svájcba, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol felesége első házasságából született fia élt. A New York-i Fordham Egyetem alkalmazta fizikatanárként. 1944-ben megkapta az amerikai állampolgárságot.

1946-ban a seattlei Paul Lugerrel együtt ő végezte el a hirosimai atomtámadás utáni radioaktív csapadék első tesztjeit. 1947-ben kidolgozta ún. integrált gamma-sugárzásos módszerét, amellyel egészen kis rádiummennyiséget is detektálni lehetett az emberi testben, így lehetővé vált a kezdeti stádiumú sugárbetegség felismerése. 1955-ben az amerikai légierő megbízásából a nukleáris fegyverkísérletek utáni radioaktív szennyezést vizsgálta. Hess elkülönítette a természetes háttérsugárzást a mesterségestől és megállapította, hogy a atombombatesztek után mérhető mesterséges sugárzás marad a légkörben.

Húsz éven át tanított a Fordham Egyetemen, majd 1958-ben visszavonult. Pályafutása során 60 cikket publikált és írt néhány könyvet; az elsőt 1912-ben adták ki Die Wärmeproduktion des Radiums ("A rádium hőtermelése") címmel.

ElismeréseiEdit

MagánéleteEdit

Victor Hess 1920-ban feleségül vette a zsidó Marie Bertha Warner Breisket. Felesége 1955-ben hunyt el rákban. Hess még abban az évben újranősült, Bertha ápolónőjét, Elizabeth M. Hoenkét vette el. Gyermeke nem született.

Victor Franz Hess 1964. december 17-én halt meg Parkinson-kór következtében a New York-állambeli Mount Vernonban.

ForrásokEdit