Főmenü megnyitása

Radnai Wallandt Ernő (Máriaradna, 1845. augusztus 10. – Orsova, 1912. szeptember 27.) mérnök, a Vaskapu szabályozásának egyik tervezője és a munkálatok vezetője.

Wallandt Ernő
Született 1845. augusztus 10.[1]
Elhunyt 1912. szeptember 27. (67 évesen)[1]
Foglalkozása mérnök

ÉletútjaSzerkesztés

Középiskoláit Nagyváradon és Budán járta; 1863-ban a József-műegyetemre ment, melynek végeztével 1867. szeptember 30-án mint mérnökgyakornok államszolgálatba lépett. 1873-ban a bécsi világkiállításon a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumot képviselte és még ugyanez évben részt vett az aldunai zuhatagok szabályozásának terveit előkészítő nemzetközi bizottság működésében. 1876-ban átvette a sárospataki, 1878-ban pedig mint királyi főmérnök a vásárosnaményi folyammérnöki hivatal vezetését. 1883-tól 1889-ig a közmunka- és közlekedési minisztériumban, mint a műszaki tanács tagja működött miniszteri főmérnöki, majd középítészeti felügyelői és 1885-től miniszteri osztálytanácsosi minőségben. Ez idő alatt bízták meg 1883-ban a Vaskapuszabályozás terveinek elkészítésével. 1885-ben a brüsszeli első, 1886-ban a bécsi második, 1887-ben a frankfurti harmadik nemzetközi belhajózó kongresszuson a kormány képviseletével bizatott meg. Legfontosabb munkálkodása 1889-től kezdődik, midőn Orsovára a Vaskapuszabályozási magyar királyi művezetőség főnöke és 1893-ban címzetes miniszteri tanácsos lett. 1894-ben a szerb másodosztályú Takova-rendet kapta, 1896-ban valóságos miniszteri tanácsossá léptették elő s ez év szeptemberében a Vaskapu megnyitásakor a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntették ki és még ez évben az ezredéves országos kiállításon szerzett érdemeiért a millenniumi arany emlékérmet kapta.

Cikkei a Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönyében (1882. A Kulpa folyó szabályozása hajózási szempontból, 1884. Az aldunai zuhatagokon keresztül létesítendő hajóutak).

MunkájaSzerkesztés

  • Adatok a Vaskapu szabályozásának történetéhez. Bpest, 1903. (Különnyomat a Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönyéből.)

ForrásokSzerkesztés

  • a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC16920/16957.htm, Wallandt Ernő, 2017. október 9.