Wikipédia:Szócikkek a kezdőlapon/Publius Ovidius Naso

Publius Ovidius Naso (kikerült) szerkesztés

 
Ovidius szobra Konstancában

Publius Ovidius Naso, ismertebb nevén Ovidius (Sulmo, ma Sulmona, Olaszország, Kr. e. 43. március 20. – Tomis, ma Konstanca, Románia, Kr. u. 17 vége vagy 18) római költő.

Előkelő lovagrendi családból származott, korán Rómába került, ahol a legjobb mestereknél nevelkedett, majd kisebb tisztségeket látott el: a pénzverés felügyeletét ellátó tres viri, majd a decemviri stlitibus iudicandis tagja lett. Számára azonban a költészet mindennél fontosabb volt, így írt erről: „önként jött ajakamra, kötött formában az ének”.

Fiatal éveit gondtalanul élte az „arany Róma” előkelő társaságaiban, bejáratos volt a császári udvarba is. Háromszor nősült, első két házassága csak rövid ideig tartott. Egy gyermeke született, egy Perilla nevű lány.

Főműve a 15 könyvre osztott, mintegy tizenkétezer soros Metamorphoses („Átváltozások”), amely görög és római átváltozásmítoszok sorozata.

Augustus római császár 8-ban száműzetésbe küldte a Fekete-tenger partján fekvő Tomisba (ma Konstanca), azonban római polgárjogát, vagyonát, sőt a Rómával való írásbeli kapcsolat jogát is megtarthatta. Bár élete végső pillanatáig reménykedett benne, nem kapott kegyelmet, száműzetésben halt meg.