Óészaki nyelv
Az óészaki nyelv a skandináv germánok által a Kr. u. kb. 800 és kb. 1350 között beszélt[1] közös, csupán dialektikus különbségeket mutató nyelv, amely a mai svéd, dán, norvég, izlandi és feröeri nyelvek őse.
A szakirodalomban a „rúnasvéd” (runsvenska) kifejezéssel is illetik (→ld. Elias Wessén-nél), amely tulajdonképpen azt az északi nyelvet takarja, melyet a 16 karakteres rúnaábécével írtak le.
Az óészaki nyelv állapotára egyfelől a középkor óta elszigetelt nyelvek állapotából (azaz az izlandi és feröeri nyelvekből), valamint a csekély írásos emléket felhasználva lehet következtetni.
Az óészaki nyelvet a mai Dánia északi részén, valamint a mai Svédország és Norvégia déli területein beszélték.
Nyelvemlékek
szerkesztésA germán nyelvek Kr. u. VI. századi állapotáról alapvetően két forrás alapján tudunk tájékozódni. Egyfelől a gót Bibliafordításból, másfelől a skandináv területeken fellelhető rúnaírásokból. Utóbbi nyelvezete a gót Bibliában használt nyelvtől eltérő, mely arra enged következtetni, hogy a Kr. e. 500 körül a többi indoeurópai nyelvtől elkülönülni kezdő germán nyelvcsaládon belül erre az időre már kialakultak a regionális nyelvjárások.[2]
A rúnaemlékek közül kb. 100-105 íródott az északi germán nyelvjárásban. Ezen feliratok datálásában nehézséget okoz, hogy nem tartalmaznak ismert eseményre, vagy személyre való utalást. A régi futhark írást a Kr. u. II. században felváltotta az új futhark, helyenként a latinbetűs írás.[2]
Az óészaki írásbeliségének periódusában számos felirat mindennapi tárgyakon jelenik meg, például dárdahelyeken, nyílvesszőkön, pajzsokon, fésűkön, esetleg ékszereken. A köveken, elsősorban sírköveken a rúnaírás a IV. század után jelenik meg. Ez a szokás feltehetőleg Norvégiából indulhatott ki, onnan terjedt a többi skandináv területre. A skandináv területeken kívül nem találtak ilyen felirattal ellátott sírköveket.[2]
Az egyik leghíresebb rúnaemlék az Ingvar-féle expedíció (1036-1041) emlékére felállított mintegy 60 kőfelirat, az ún. Ingvar-kövek (svédül Ingvarstenarna). Ezen kövek közül a gripsholmi kő a leghíresebb. A szövegük Ingvarról, Harald nevű testvéréről valamint az útról szól, a követ (mármint a gripsholmit) Tula (Tola) nevű anyjuk állította (a kezdő sor: Tula lit raisi stain dinsat sun sin Haralþur, bruþur Inkuars – azaz: Tula állította ezt a követ az ő fiának, Haraldnak, Ingvar bátyjának). A kő szövege tovább így folytatódik, emléket állítva a keletre és délre menő expedíciónak:
|
|
Ezek a feliratok rövidek, terjedelmük egy karakter és öt sor (tizenöt szó) között változik. Sokszor a felirat a tulajdonos nevét tartalmazza.
A feliratok közül számos nem értelmezhető.[2]
Fonológia
szerkesztésMagánhangzók
szerkesztésA rúnákkal leírt óészaki nyelv öt magánhangzót tartalmazott, az i, u, e, o, a hangokat, melyeknek az e kivételével voltak hosszú és rövid párjaik. A hosszúságot azonban a rúnaírás nem jelölte, ez azonban a környezetből kikövetkeztethető. Az óészaki magánhangzók rendszere ez alapján a következők szerint ábrázolható:[2]
i i: u u: e o o: a a: ________________________________________________ magas | + + + + – – – – – mély | – – – – – – – + + kerekítéses | – – + + – + + – - hosszú | – + – + – – + – +
A fentieken kívül az óészaki használt még négy kettőshangzót, ezek: /ai/, /au/, /iu/, valamint /eu/, mely azonban valószínűleg az /iu/ egyik variánsa lehetett.[2]
Hangsúly
szerkesztésAz óészakiban már megjelent a tipikus germán hangsúlyozás, azaz a hangsúly a szó tövére esett. A ragok és előtagok hangsúlytalanok maradtak. Ez a hangsúlyozási rendszer befolyásolta a magánhangzók használatát is. Ezen szabályok eredményeként az óészaki a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokban más-más magánhangzókat használ. Az /i/ és az /e/ összeolvadt és i-ként íródott,, hangsúlytalan szótagban pedig nem fordul elő rövid /o/. (A rövid /o/ jelenléte a hangsúlyos szótagban egyébként az a-umlaut (ä) eredményeként jött létre.[2]
A hangsúlytalan hosszú szótagok között az /o/ és /u/ jól elkülönülnek, azonban az /a/ kiejtése előre tolódott és e-ként íródott, akárcsak a kiejtésbeni /au/ kettőshangzó.
Hangsúlytalan, nyílt szóvégi szótagokban eredeti, kétszótagú indogermán szavak esetén a rövid mássalhangzók az /u/ kivételével már az óészaki megjelenése előtt lekoptak.[2]
Félhangzók
szerkesztésAz óészakiban félhangzók voltak a /j/ (némely írásmódban ij), valamint a /w/.[2]
Mássalhangzók
szerkesztésMorfológia
szerkesztésAz óészaki tipikus archaikus indoeurópai nyelv, melynek morfológiája ragozásokban gazdag. A nyelvtani kategóriákat a nyelv ragok segítségével fejezte ki. Az óészaki utódjainál egyértelműen több agglutinatív tulajdonsággal bírt.[2]
Névszói morfológia
szerkesztésAz óészaki főneveket nemük, számuk és az eset szerint ragozzuk. Számos ragozási csoportot különböztetünk meg, melyeket a ragok határoznak meg.[2]
Határozatlan A tövű névszóragozás[3]
egyes | többes | egyes | többes | |
---|---|---|---|---|
Nom. | szótő+r | szótő+ar | fiskr "hal" | fiskar |
Akk. | szótő+∅ | szótő+a | fisk | fiska |
Gen. | szótő+s | szótő+a | fisks | fiska |
Dat. | szótő+i | szótő+um | fiski | fiskum |
Határozott A tövű névszóragozás
egyes | többes | egyes | többes | |
---|---|---|---|---|
Nom. | szótő+rinn | szótő+arnir | fiskrinn "a hal" | fiskarnir |
Akk. | szótő+inn | szótő+ana | fiskinn | fiskana |
Gen. | szótő+sins | szótő+anna | fisksins | fiskanna |
Dat. | szótő+inum | szótő+unum | fiskinum | fiskunum |
Személyes névmások
szerkesztésAz óészaki nyelvben még megvolt a kettes szám, így ez látható a személyes névmások esetében is. A következő táblázatban a személyes névmások ragozása látható:[1]
Alanyeset | Tárgyeset | Birtokoseset | Részeseset | |
---|---|---|---|---|
én | ek | mik | minn, mínn | mér |
te | þú | þik | þinn, þínn | þér |
ő hímnem | hann | hann | hans | hánum, honum, hónum |
ő nőnem | hon, hón | hana, hána | hennar | henni |
ő semlegesnem | þat | þat | þess | því |
mi ketten | vit | okkr | okkar | okkr |
ti ketten | þit | ykkr | ykkar | ykkr |
mi | vér | oss | várr | oss |
ti | þér | yðr | yðar | yðr |
ők hímnem | þeir | þá | þeirra | þeim |
ők nőnem | þær | þær | þeirra | þeim |
ők semlegesnem | þau | þau | þeirra | þeim |
Igei szerkezetek
szerkesztésAlább a Gripsholm-kő első mondata látható óészakiul, valamint szókészletileg a neki megfelelő svéd, angol és német nyelvű rokon változatok. Így látható egyben az is, mennyit változtak a szavak.
A Gripsholm-kő első mondata | |
---|---|
óészaki | Tula lit raisi stain þinsat sun sin Haralþur bruþur Inkuars |
svéd | Tola lät resa den här stenen åt sin son Harald, Ingvars bror |
angol | Tola let raise this stone for her son Harald, brother of Ingvar |
német | Tola lässt errichten diese Stein für sein Sohn Harald, Ingvars Bruder (errichten) |
Szórend
szerkesztésMint fentebb is látható, az óészaki nyelv szórendje nem tért el különösen a mai leánynyelveinek és rokonnyelveinek szórendjétől. Tehát:
Birtokos formák esetén a birtok megelőzte a birtokost, akin egy -s szuffixum látható.