1821-es makói árvíz

Az 1821-es makói árvíz a megáradt Maros kilépése volt a medréből Makón és környékén.

Előzmények

Makó a Maros szabályozása előtt közvetlenül a folyó mellett terült el. Az 1800-as évektől folyamatosan felvetődött az új, várostól távolabbi meder kialakításának gondolata; a legveszélyesebb szakasznak a makói fapiac és Kiszombor közötti csavaros kanyarulatokat tartották. Vertics József földmérő 1814-ben készített egy szabályozási tervet, de ez Oexel Károly, Kiszombor földesurának ellenállása miatt meghiúsult: a birtokos hallani sem akart földjein történő átmetszésekről. 1815-ben a helyszínre kiküldött Őry Fábián Dániel királyi hajózási mérnök három makói kanyar átvágását javasolta. 1816-ban Vay Miklós királyi biztos vezetésével szakértőkből álló bizottság hajózta be a Marost. A bejárás eredményeképpen ez év novemberében a helytartótanács elrendelte a folyamszabályozási munkálatok elkezdését, de az új meder ásása anyagi fedezet hiányában félbeszakadt. 1820-ban Buday Mihály új szabályozási tervet készített, ennek megvalósításához azonban szintén nem kapott anyagi támogatást a város.

A Teknyőkaparó, Makó környékének ismert jövendőmondója, táltosa többször is megjósolta az elkövetkező pusztulást. Ilyesféléket jövendölt: „Maj' mögláttyák, mögin gyün hamarossan az árvíz. Embört, állatot, fát pusztít.” „Ollyan nagy árvíz gyün ránk, hogy a' Száraz uccán Barna halász harcsát horgász.”

A víz pusztítása

„Valaki rá tekint ezen írásomra
Fordittsa szemeit Makó várossára
Édes hazám Makó de gyászba borultál!
Számtalan károkat víz miatt vallottál.

Írtak húszon egybe, ezer nyoltz száz után,
Szent Jakab havának, az harmadik napján;
A' Marusnak vize városunk derekán,
Ostrommal reánk jött sok felől az utzán.

(Gilitze István: P. Makó várossának víz által való pusztulásáról)

Oexel Károly makacssága és a kincstár szűkmarkúsága végül megbosszulta magát: 1821-ben minden idők legnagyobb árvize zúdult Makóra és a környező településekre. Az árvizet megelőző két hétben szüntelenül zajlottak a partvédelmi munkálatok; ennek ellenére 1821. július 2-án a folyó elöntötte Apátfalvát és Csanádot, majd a csipkési és a szugolyi erdőnél utat tört magának a város irányába. Ezzel egy időben Kakásnál átszakadt a töltés; a hömpölygő árnak csak kis részét volt képes összegyűjteni a Mikócsai- és a Margitai-ér. Miután megteltek, az ár elmosta a dáli és a margitai hidat, elöntötte a Belsőnyomást és a jángori rétet. Jóllehet a fenti külterületeket elborította a víz, ezen a napon Makó belterülete még nem került víz alá.

A folyó tovább áradt, és július 3-án virradóra átszakítja a szentlőrinci töltésszakaszt. Először a szőlőket önti el, majd pár óra leforgása alatt magát a várost is. Délelőtt 9 órakor már majdnem az egész város víz alatt állt.

Ezután közel egy hétig volt körülzárva a város a Maros által; a szükségben szenvedő, földjeiktől távol ragadt helyiek gondjait Hódmezővásárhely és Szeged lakói által küldött segélycsomagok és adományok enyhítették, amiket hajókon juttattak el Makóra.

A városban és a szőlőkben jelentkező kár meghaladta a 270 000 forintot. A lakóházak egyharmada megrongálódott vagy összedőlt; a sópajtákban feloldódott 10 600 mázsa só, ami meghaladta a makói sóház körzetéhez tartozó terület fél évi sószükségletét.

Az árvíz után

1821-es árvíz hatására 4-5 millió szőlőtövet vágtak ki. Helyüket veteményeskertek vették át, amelyekben nagyarányú hagymatermesztés indult meg. Így az árvíz után töredékére zsugorodott a szőlőskertek nagysága, viszont létrejött a világszerte ismert és kedvelt makói vöröshagyma, a város legismertebb nevezetessége.

Az árvíz lehetőséget teremtett Makó utcáinak, tereinek rendezésére: Kőszeghy László csanádi püspök utasítására Giba Antal földmérő, a városháza tervezője az ár levonultát követően elkészítette a református ótemplom környékének részleges rendezési tervét, Fejérváry Ferenc tervei alapján kiegyesítették a zsidó fertály utcáit, telkeit pedig arányosan kimérték.

Emlékezete

Gilitze művének borítója.

• Gilitze István parasztköltő történetírói pontossággal, a korabeli makói nyelvjárásban örökítette meg az árvíz eseményeit. Még az árvíz évében megjelent Grünn Orbán szegedi tipográfus szedésében, nyolcadrét alakú nyolc lapos könyvecske formájában. A P. Makó várossának víz által való pusztulásáról az első Makóról származó világi mű; dallammal kiegészülve, históriás énekként fennmaradt több mint 130 évvel később is.
• A Csanád vezér tér parkosított részén 1971-ben betonból emlékművet emeltek a két, az 1821-es és az 1970-es árvíz emlékére. A talapzaton egy szabálytalan élére állított betonból készült ötszög áll, egyik oldalán fekete, a másikon fehér márvány emléktáblát helyeztek el. Az emlékművet eltávolították eredeti helyéről, amikor 2000-ben felavatták a téren Szent István lovasszobrát; jelenleg a Makói Kommunális Nonprofit Kft. telephelyének udvarán található.

Források

• Makó története a kezdetektől 1849-ig. Szerk. Blazovich László. Makó: Önkormányzat. 1993. ISBN 963 03 3389 9  
• Tóth Ferenc: Gilitze István és az 1821-es makói árvíz in A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1971/1