2012-es GP3-szezon

GP3 autóverseny-sorozat harmadik szezonja

A 2012-es GP3-szezon volt a sorozat harmadik idénye. A szezon május 12-én kezdődött a Barcelonában, és szeptember 9-én fejeződött be Monzában. A bajnok az új-zélandi Mitch Evans lett, aki két ponttal előzte meg az újonc német Daniel Abtot.

2012-es GP3-szezon
Egyéni világbajnokAUS Mitch Evans (151,5 pont)
Konstruktőri világbajnokFRA Lotus GP (378,5 pont)
 ← 2011
2013 → 

Ettől az évtől a Formula–1-ben alkalmazott pontrendszer került bevezetésre a főversenyen, az első tíz helyezett kapott pontot, és 25 pont járt a győzelemért. A sprintversenyen is megváltozott a pontozás, az első nyolc helyezett kapott pontot, a győztesnek 15 pont járt. A pole-pozícióért 4 pont, a versenyeken futott leggyorsabb körért pedig 2 pont járt.[1]

Ez volt az első olyan szezon a széria történetében, amikor női pilóta is tagja volt a mezőnynek, rögtön hárman is: a szerződések bejelentésének sorrendje alapján az olasz Vicky Piria[2] volt az első, a spanyol Carmen Jordá[3] a második, a harmadik pedig a brit Alice Powell.[4]

Csapatok és versenyzők szerkesztés

Csapat # Versenyző Versenyek
  Lotus GP[5] 1   Daniel Abt[6] Összes
2   Conor Daly Összes
3   Aaro Vainio[7] Összes
  MW Arden[8] 4   Mitch Evans[9] Összes
5   David Fumanelli[10] Összes
6   Matias Laine[11] Összes
  Marussia Manor Racing[8] 7   Dmitrij Szuranovics[12] Összes
8   Fabiano Machado[13] Összes
9   Tio Ellinas[14] Összes
  Status Grand Prix[8] 14   Marlon Stöckinger[15] Összes
15   Kotaro Sakurai[16][17] 1-2, 4
  Lewis Williamson[18] 5–8
16   Alice Powell[19] Összes
  Ocean Racing Technology[20] 17   Carmen Jordá[21] Összes
18   Kevin Ceccon[22] Összes
19   Robert Cregan[21] Összes
  Jenzer Motorsport[8] 20   Robert Vișoiu[23] Összes
21   Patric Niederhauser[24] Összes
22   Jakub Klášterka[25] 1–2
  Facu Regalia[26] 4
  Alex Fontana[27] 6-7
  Trident Racing[28] 23   Vicky Piria[29] Összes
24   Antonio Spavone[30] 1–4
25   Giovanni Venturini[31] 4–8
  Carlin[8] 26   Alex Brundle[32] Összes
27   António Félix da Costa[33] Összes
28   William Buller[34] Összes
  Atech CRS Grand Prix[8] 29   Kiss Pál Tamás[35] Összes
30   John Wartique[36] 1–3, 7-8
  Fabio Gamberini[37] 4
  Facu Regalia[38] 6
31   Ethan Ringel[39] Összes

Versenynaptár szerkesztés

A 2012-es versenynaptárat 2011. december 16-án hirdették ki.[40]

Verseny Pálya/Helyszín Ország Dátum Aminek a betétfutama
1 V1 Circuit de Catalunya, Barcelona   Spanyolország Május 12. F1 spanyol nagydíj
V2 Május 13.
2 V1 Circuit de Monaco, Monte-Carlo   Monaco Május 26. F1 monacói nagydíj
V2 Május 27.
3 V1 Valencia Street Circuit   Spanyolország Június 23. F1 európai nagydíj
V2 Június 24.
4 V1 Silverstone Circuit   Egyesült Királyság Július 7. F1 brit nagydíj
V2 Július 8.
5 V1 Hockenheimring   Németország Július 21. F1 német nagydíj
V2 Július 22.
6 V1 Hungaroring, Mogyoród   Magyarország Július 28. F1 magyar nagydíj
V2 Július 29.
7 V1 Circuit de Spa-Francorchamps   Belgium Szeptember 1. F1 belga nagydíj
V2 Szeptember 2.
8 V1 Autodromo Nazionale di Monza   Olaszország Szeptember 8. F1 olasz nagydíj
V2 Szeptember 9.

Eredmények szerkesztés

Verseny Pálya Pole-pozíció Leggyorsabb kör Győztes versenyző Győztes csapat Összefoglaló
1 V1   Circuit de Catalunya   António Félix da Costa   Patric Niederhauser   Mitch Evans   MW Arden Összefoglaló
V2   Kevin Ceccon   Conor Daly   Lotus GP
2 V1   Circuit de Monaco   Aaro Vainio   Kevin Ceccon   Aaro Vainio   Lotus GP Összefoglaló
V2   Marlon Stöckinger   Marlon Stöckinger   Status Grand Prix
3 V1   Valencia Street Circuit   Mitch Evans   Mitch Evans   Mitch Evans   MW Arden
V2   Antonio Félix da Costa   Patrick Niederhauser   Jenzer Motorsport
4 V1   Silverstone Circuit   Mitch Evans   Antonio Félix da Costa   Antonio Félix da Costa   Carlin
V2   Tio Ellinas   William Buller   Carlin Motorsport
5 V1   Hockenheimring   Daniel Abt   Tio Ellinas   Patric Niederhauser   Jenzer Motorsport
V2   Mitch Evans   Mitch Evans   MW Arden
6 V1   Hungaroring   Aaro Vainio   António Félix da Costa   António Félix da Costa   Carlin
V2   António Félix da Costa   António Félix da Costa   Carlin
7 V1   Circuit de Spa-Francorchamps   Mitch Evans   António Félix da Costa   Daniel Abt   Lotus GP
V2   António Félix da Costa   Matias Laine   MW Arden
8 V1   Autodromo Nazionale di Monza   Mitch Evans   Tio Ellinas   Daniel Abt   Lotus GP
V2   Matias Laine   Tio Ellinas   Marussia Manor Racing

A bajnokság állása szerkesztés

Főversenyen szerezhető pontok
Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   9.   10. 
Pontok 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1
Sprintversenyen szerezhető pontok
Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8. 
Pontok 15 12 10 8 6 4 2 1

Az első versenyre elért pole-pozícióért plusz 4 pont, a leggyorsabb körért az első és a második versenyen is plusz 2 pont jár.

Versenyzők szerkesztés

Helyezés Versenyző ESP
 
MON
 
VAL
 
GBR
 
GER
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
Pontok
1   Mitch Evans 1 20 5 4 1 6 2 11 8 1 3 21 3 15 Ki 20 151.5
2   Daniel Abt 13 6 6 3 6 2 4 Ki 7 2 2 11 1 5 1 2 149.5
3   António Félix da Costa 14 7 7 2 Ki 8 1 6 Ki Ki 1 1 2 2 15 5 132
4   Aaro Vainio 3 4 1 7 2 7 3 Ki 5 6 5 7 6 14 11 14 123
5   Matias Laine 5 3 21 16 5 3 9 18† 4 5 7 6 5 1 3 6 111
6   Conor Daly 6 1 23 Ki 11 Ki 5 2 2 3 6 9 7 3 4 11 106
7   Patric Niederhauser 4 5 Ki 15 8 1 10 3 1 9 16 2 11 6 5 Ki 101
8   Tio Ellinas 7 15 9 8 4 5 6 4 10 7 13 4 4 Ki 2 1 97
9   Kevin Ceccon Ki 10 3 6 7 4 8 7 17 15 4 8 12 20 13 9 56
10   Marlon Stöckinger 2 19 8 1 19 11 16 Ki 16 11 9 13 14 16 7 4 55
11   David Fumanelli 9 17 4 5 3 16 Ni Ni 12 10 8 Ki 20 Ki 6 13 47
12   Kiss Pál Tamás 12 Ki 2 9 9 10 11 14 6 4 14 10 17 10 9 15 38
13   Giovanni Venturini 13 16 3 8 11 Ki 9 9 8 3 31
14   Robert Vișoiu 8 2 14 10 Ki 12 12 5 Kiz 12 12 22 15 13 14 7 24
15   William Buller 23 9 12 Ki 10 9 Ki 1 9 Ki 23 12 13 8 10 12 20
16   Alex Brundle 10 8 10 Ki 16 14 7 10 Kiz 13 15 3 19 11 Kiz 10 19
17   Lewis Williamson 13 Ki 10 5 8 7 19 Ki 11
18   Alex Fontana 17 15 10 4 8.5
19   Alice Powell Ki 11 11 22 18 Ki 17 Ki 19 Ki 19 20 18 12 12 8 1
20   Fabio Gamberini 23 8 1
21   Fabiano Machado 16 Ki 15 17 Ki 19 19 9 Ki Ki Ni Ni 25 21 Ki 16 0
22   Robert Cregan 15 Ki 18 11 15 13 20 15 11 Hn 21 14 21 Ni 20 17 0
23   Dmitrij Szuranovics 11 Ki 16 Kiz Ki 15 22 20† 15 14 Ki 16 22 18 22† Ni 0
24   Kotaro Sakurai 18 12 13 20 15 13 0
25   John Wartique 21 13 17 13 12 Ki 23 17 17 18 0
26   Vicky Piria 22 16 19 12 17 18 18 21† 14 Ki 20 19 16 19 16 Ki 0
27   Facu Regalia 14 12 18 18 0
28   Carmen Jordá 20 21 Ki 21 13 Ki Nk Nk 20 Ki 24† Ki 26 23 21 19 0
29   Ethan Ringel Ki 18 Ki 18 14 Ki Ki 17 18 16 22 17 24 22 18 Ki 0
30   Antonio Spavone 17 Ki 20 14 Ki 17 21 18 0
31   Jakub Klášterka 19 14 22 19 0
Helyezés Versenyző ESP
 
MON
 
VAL
 
GBR
 
GER
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
Pontok
Szín Eredmény
Arany Győztes
Ezüst 2. helyezett
Bronz 3. helyezett
Zöld Pontot szerzett
Kék Pont nélkül vagy helyezetlenül ért célba (nc, hn)
Lila Nem ért célba (ret, ki)
Piros Nem kvalifikálta magát (dnq, nk)
Nem előkvalifikálta magát (dnpq, nek)
Fekete Diszkvalifikálták (dsq, kiz)
Szürke Eltiltott, más pilóta versenyzett helyette (et)
Fehér Nem indult (dns, ni)
Világoskék Pénteki tesztpilóta (td, tp)
Üres Visszalépett (vi)
Nem gyakorolt (dnp, ne)
Beteg vagy sérült volt (inj, bet, sér, EÜ)
Kizárt (ex, kiz)
Nem érkezett meg (dna, nj)
Törölt futam (T)

Félkövér - Pole-pozíció
Dőlt - Leggyorsabb kör

Csapatok szerkesztés

Helyezés Csapat Rajtszám ESP
 
MON
 
VAL
 
GBR
 
GER
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
Pontok
1   Lotus GP 1 13 6 6 3 6 2 4 Ki 7 2 2 11 1 5 1 2 378.5
2 6 1 23 Ki 11 Ki 5 2 2 3 6 9 7 3 4 11
3 3 4 1 7 2 7 3 Ki 5 6 5 7 6 14 11 14
2   MW Arden 4 1 20 5 4 1 6 2 11 8 1 3 21 3 15 Ki 20 309.5
5 9 17 4 5 3 16 Ni Ni 12 10 8 Ki 20 Ki 6 13
6 5 3 21 16 5 3 9 18† 4 5 7 6 5 1 3 6
3   Carlin 26 10 8 10 Ki 16 14 7 10 Kiz 13 15 3 19 11 Kiz 10 171
27 14 7 7 2 Ki 8 1 6 Ki Ki 1 1 2 2 15 5
28 23 9 12 Ki 10 9 Ki 1 9 Ki 23 12 13 8 10 12
4   Jenzer Motorsport 20 8 2 14 10 Ki 12 12 5 Kiz 12 12 22 15 13 14 7 133.5
21 4 5 Ki 15 8 1 10 3 1 9 16 2 11 6 5 Ki
22 19 14 22 19 14 12 17 15 10 4
5   Marussia Manor Racing 7 11 Ki 16 Kiz Ki 15 22 20† 15 14 Ki 16 22 18 22† Ni 97
8 16 Ki 15 17 Ki 19 19 9 Ki Ki Ni Ni 25 21 Ki 16
9 7 15 9 8 4 5 6 4 10 7 13 4 4 Ki 2 1
6   Status Grand Prix 14 2 19 8 1 19 11 16 Ki 16 11 9 13 14 16 7 4 67
15 18 12 13 20 15 13 13 Ki 10 5 8 7 19 Ki
16 Ki 11 11 22 18 Ki 17 Ki 19 Ki 19 20 18 12 12 8
7   Ocean Racing Technology 17 Ki 10 Ki 21 13 Ki Nk Nk 20 Ki 24† Ki 26 23 21 19 56
18 20 21 3 6 7 4 8 7 17 15 4 8 12 20 13 9
19 15 Ki 18 11 15 13 20 15 11 Hn 21 14 21 Ni 20 17
8   Atech CRS GP 29 12 Ki 2 9 9 10 11 14 6 4 14 10 17 10 9 15 39
30 21 13 17 13 12 Ki 23 8 18 18 23 17 17 18
31 Ki 18 Ki 18 14 Ki Ki 17 18 16 22 17 24 22 18 Ki
9   Trident Racing 23 22 16 19 12 17 18 18 21† 14 Ki 20 19 16 19 16 Ki 31
24 17 Ki 20 14 Ki 17 21 19
25 13 16 3 8 11 Ki 9 9 8 3
Helyezés Csapat Rajtszám ESP
 
MON
 
VAL
 
GBR
 
GER
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
Pontok

Jegyzetek szerkesztés

  1. GP2 & GP3 Series adopt F1 points system”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2011. október 4.. [2011. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2011. október 11.) 
  2. Bombaformában -Vicky Piria, a GP3 első női pilótája...”, P1race, 2012. február 21.. [2012. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. október 19.) 
  3. Újabb női pilóta a láthatáron! - Dögös fotóval!”, mcsatorna.hu, 2012. március 11.. [2013. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. október 19.) 
  4. Alice Powell már a 3. hölgy a GP3 mezőnyében”, rallycafe.hu. [2016. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. október 19.) 
  5. Lotus ART becomes Lotus GP in 2012”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. január 10. (Hozzáférés ideje: 2012. január 10.) [halott link]
  6. Daniel Abt joins Lotus GP”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. január 18. (Hozzáférés ideje: 2012. január 19.) 
  7. Lotus GP confirm Aaro Vainio for 2012 season”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. január 20.. [2012. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. január 20.) 
  8. a b c d e f GP3 Series teams revealed”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2009. január 9. (Hozzáférés ideje: 2011. október 11.) [halott link]
  9. Mitch Evans signs with MW Arden for 2012 GP3 season”, Arden International, Arden International Motorsport Limited, 2012. január 16.. [2012. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. január 16.) 
  10. David Fumanelli joins MW Arden for 2012 GP3 Series season”, Arden International, Arden International Motorsport Limited, 2012. január 13.. [2012. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. január 13.) 
  11. Matias Laine completes MW Arden driver line up for 2012 GP3 Series season”, Arden International, Arden International Motorsport Limited, 2012. január 25. (Hozzáférés ideje: 2012. január 25.) [halott link]
  12. Russia’s Dmitry Suranovich will drive for the team in this year’s GP3 Series”, Marussia F1, Marussia Motors, 2012. február 3. (Hozzáférés ideje: 2012. február 3.) 
  13. Marussia Manor Racing GP3 Confirms Fabiano Machado for 2012 Season”, marussiamanorracing.com, Marussia Manor Racing, 2012. február 15. (Hozzáférés ideje: 2012. február 15.) 
  14. Tio Ellinas completes Marussia Manor Racing GP3 driver line-up”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. február 17.. [2012. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. február 17.) 
  15. Filipino-Swiss driver Marlon Stöckinger joins Status GP for 2012”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. február 6. (Hozzáférés ideje: 2012. február 6.) [halott link]
  16. Kotaro Sakurai joins Status GP for 2012 GP3 Series season”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. április 5. (Hozzáférés ideje: 2012. április 5.) 
  17. Kotaro Sakurai ran under a Japanese licence for the first two meetings of the season before changing to a Filipino one for Silverstone.
  18. Status GP sign up Scottish racer Lewis Williamson”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. július 18.. [2013. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. július 18.) 
  19. Status Grand Prix sign Alice Powell”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. április 16. (Hozzáférés ideje: 2012. április 16.) 
  20. Elizalde, Pablo. „Ocean replaces Tech 1 in GP3 series from 2012 season”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2012. március 7.. [2012. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. március 7.) 
  21. a b Jorda and Cregan join Ocean Racing Technology”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. március 10.. [2012. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. március 10.) 
  22. Kevin Ceccon signs on with Ocean Racing Technology in the GP3 Séries”, oceanracingtech.com, Ocean Racing Technology, 2012. április 6. (Hozzáférés ideje: 2012. április 6.) 
  23. Jenzer Motorsport announce first GP3 driver for 2012 as Robert Visoiu”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. február 13.. [2012. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. február 13.) 
  24. Jenzer Motorsport confirm Niederhauser for 2012”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. március 3. (Hozzáférés ideje: 2012. március 3.) 
  25. Jakub Klasterka takes last seat”, jenzermotorsport.ch, Jenzer Motorsport, 2012. május 8.. [2012. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. május 8.) 
  26. Facu Regalia (ARG) joins us for Silverstone”, jenzermotorsport.ch, Jenzer Motorsport, 2012. június 30.. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. június 30.) 
  27. Alex Fontana joins Jenzer for Budapest”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. július 24.. [2012. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. július 24.) 
  28. Trident Racing to enter GP3 Series”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2011. október 10.. [2011. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2011. október 11.) 
  29. Vicky Piria joins Trident Racing for 2012 GP3 Series”, TridentRacing.it, Trident Racing, 2012. február 17.. [2012. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. február 17.) 
  30. Spavone joins Trident Racing for 2012”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. március 12. (Hozzáférés ideje: 2012. március 12.) 
  31. Trident Racing join forces with Venturini”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. július 3. (Hozzáférés ideje: 2012. július 3.) 
  32. Brundle joins Carlin for GP3”, Carlin, Capsicum, 2012. február 3.. [2015. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. február 3.) 
  33. Antonio Felix da Costa confirmed at Carlin for GP3”, Carlin, Capsicum, 2012. március 26. (Hozzáférés ideje: 2012. március 26.) 
  34. Buller completes Carlin’s GP3 squad”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. április 12.. [2012. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. április 12.) 
  35. Atech CRS GP announce Pal Kiss in GP3 line-up”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. április 3.. [2012. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. április 3.) 
  36. Atech CRS GP confirms Wartique for GP3 campaign”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. május 7. (Hozzáférés ideje: 2012. május 7.) 
  37. 2012 Season Round 4 Preview, Silverstone, England”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. július 5.. [2013. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. július 5.) „Thirdly, John Wartique departs Atech CRS GP and in comes Fabio Gamberini from Brazil.” 
  38. 2012 Season Preview: Round 6, Budapest Hungary”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2012. július 26.. [2012. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. július 26.) „Atech CRS GP have Argentine driver Facu Regalia driving for them in Budapest after he had raced with Jenzer in Silverstone.” 
  39. ATECH CRS GP signs Ethan Ringel for GP3 assault”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2011. november 18. (Hozzáférés ideje: 2011. november 18.) 
  40. 2012 GP3 Series Calendar”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2011. december 16.. [2012. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2011. december 16.) 

Külső hivatkozás szerkesztés