Főmenü megnyitása

A 6513-as számú közút egy több mint húsz kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Somogy megye középső részén. Kelet-nyugati irányban húzódik Kaposvár északi agglomerációjában, több, jellemzően észak-nyugati irányt követő útvonalat összekapcsolva.

6513-as közút
Úttípus összekötő út
Hossza20,5 km
Ország  Magyarország
Tartományok Somogy megye
Az út eleje Ráksi 6505
Az út vége Somogyjád 6701

NyomvonalaSzerkesztés

A 6505-ös út 18,900-as kilométerszelvényénél lévő körforgalomból ágazik ki, Ráksi lakott területének délnyugati peremén. Nyugat-délnyugat felé indul, 1,2 kilométer után Szentgáloskér területére érkezik. 2,1 kilométer után lép a község lakott területére, ahol több irányváltás dacára végig a Kossuth Lajos utca nevet viseli; 3,9 kilométer után hagyja el a település házait.

5,7 kilométer után Somodor határához ér, de e település területén csak egy rövid szakaszon húzódik, annak északkeleti sarkában, 6,2 kilométer után nem sokkal már újra szentgáloskéri területen halad, 6,9 kilométer után pedig átlépi Mernye határvonalát, itt északnyugat felé haladva. 7,3 kilométer után egy elágazáshoz ér: itt ágazik ki belőle dél felé a 65 131-es út, ez vezet Somodor belterületére. 7,5 kilométer után már Mernye házai között jár, József Attila utca néven, majd nyugatnak fordulva nevet vált, innen Petőfi Sándor utca lesz a neve. Így keresztezi, 8,1 kilométer után a 35-ös vasútvonalat, majd rögtön utána kiágazik belőle észak felé a 65 308-as út, Mernye vasútállomás felé.

A község központjában, a 9,150-es kilométerszelvényénél keresztezi a 67-es főutat, amely itt kevéssel az 56. kilométere után jár. Onnan Dózsa György utca a neve, majd egy iránytöréssel északnyugatnak folytatódik tovább, Vörösmarty utca néven. Így lép ki a település házai közül, kevéssel a tizedik kilométere előtt. 10,250 közelében keresztezi az épülő R67-es gyorsút mernyei elkerülőjének nyomvonalát, 11,3 kilométer után pedig átlép Somogygeszti területére.

12,6 kilométer után egy éles irányváltással majdnem egészen déli irányba fordul, így éri el Somogygeszti település házait, melyek közt a Széchenyi utca nevet viseli. A 14. kilométere előtt hagyja el a község belterületét, ott már ismét nyugatabbi irányt követve. 14,8 kilométer megtételét követően lép át a következő település, Alsóbogát területére, ennek központját 16,4 után éri el, ott a Petőfi Sándor utca nevet viseli és a 17. kilométere után már ki is lép a községből.

17,9 kilométer után elhalad Alsóbogát, Somogyjád és Edde hármashatára mellett, de utóbbit ennél jobban nem érinti, a folytatásban már somogyjádi területen húzódik. 19,8 kilométer után éri el a község házait, ott Bogáti utca nevet veszi fel. A 6701-es útba torkollva ér véget, annak 15,300-as kilométerszelvénye táján. Egyenes folytatása a 67 311-es út, amely végighúzódik a településközpont nyugati felén, végül a falutól nyugatra elhaladó Kaposvár–Fonyód-vasútvonal Somogyjád megállóhelyénél ér véget.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 20,477 kilométer.

Települések az út menténSzerkesztés

TörténeteSzerkesztés

A Cartographia 2004-es kiadású Világatlaszában a Somogygeszti és Alsóbogát közti szakasza még nem szerepel. Ez az útszakasz a Google Utcakép 2019 őszén elérhető felvételein is szilárd burkolat nélküli útnak mutatkozik.

ForrásokSzerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. november 6.

JegyzetekSzerkesztés