8452-es mellékút (Magyarország)

út Magyarországon

A 8452-es számú mellékút egy bő 17 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Vas vármegye északi részén. Celldömölk határszélétől Uraiújfaluig vezet, összekapcsolva őket egymással és a köztük fekvő néhány másik településsel. Teljes hosszában 2x1 sávos és három településen halad át.

8452-es mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza17,1 km
Ország Magyarország
TartományokVas vármegye
Az út elejeCelldömölk / Kemenesmihályfa
Az út végeUraiújfalu 8447

Nyomvonala

szerkesztés

Celldömölk és Kemenesmihályfa határvonalán ágazik ki a 834-es főútból, északnyugat felé. A várost ennél jobban nem érinti, első métereitől kezdve kemenesmihályfai területen húzódik. 700 méter után, nyílt vonali szakaszon keresztezi a Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal vágányait, és 2,6 kilométer után éri el a község lakott területét, ahol a Bercsényi Miklós utca nevet veszi fel. A központban két elágazása is van: előbb, 2,9 kilométer után a 8454-es út ágazik ki belőle északkeleti irányban, Vönöck felé, majd alig 300 méterrel arrébb a 8453-as út torkollik bele nyugat felől, Tokorcs irányából. 3,7 kilométer megtétele után már a lakott területen kívül jár, de még csaknem három kilométeren át a falu külterületei között húzódik.

Egy rövid szakaszon Nagysimonyi határszélét is érinti, 6,5 kilométer után pedig Ostffyasszonyfa határai között folytatódik. E községet kevéssel a 10. kilométere előtt éri el, ott a neve előbb Kemenes utca lesz, majd találkozik a 8451-es úttal, amellyel egy rövid közös szakaszuk van, Kossuth Lajos utca néven, északi irányban húzódva. Mintegy 200 méter után szétválnak, s a 8452-es újból északnyugat felé folytatódik, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca néven; így éri el a lakott terület északi szélét is, 11,4 kilométer után.

A 13. kilométere táján egy szakaszon Csönge határszélét követi – de a települést ennél jobban nem érinti –, 13,9 kilométer után pedig eléri a Rábát. Áthalad a folyó felett, melynek túlpartján már Uraiújfalu határai közé érkezik. A 16. kilométere után nem sokkal keresztezi a Kőris-patakot is, utolsó néhány száz méterét pedig már Uraiújfalu belterületei közt teljesíti, Ady Endre utca néven. Így ér véget, beletorkollva a 8447-es útba, annak a 8+250-es kilométerszelvénye közelében.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 17,064 kilométer.

Története

szerkesztés

Települések az út mentén

szerkesztés

Kereszteződések, csomópontok és hidak

szerkesztés
Kereszteződések, pihenőhelyek, települések
  (0) Pápa / Sárvár felé  
(0,7) Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal
  (2,6) Kemenesmihályfa
  (2,9) Kemenessömjén felé 8454
  (3,2) Tokorcs felé 8453
  (9,8) Ostffyasszonyfa
  (10,2) Sárvár felé 8451
  (10,4) Csönge felé 8451
  (13,9) Rába
  (16,5) Uraiújfalu
  (17) Rábapaty / Répcelak felé 8447