NR–23

A NR–23 (oroszul: НР–23, NR – Nugyelman–Rihtyer) a Szovjetunióban a második világháború után kifejlesztett és gyártott 23 mm-es repülőgép-fedélzeti gépágyú.

Fegyverbölcsőben elhelyezkedő NR–23 (két szélső) és N–37 (középső) gépágyúk

Története

Az NSZ–23 gépágyú alapján, annak felváltására fejlesztették ki az OKB–16 tervezőirodában Alekszandr Emmanuilovics Nudelman főkonstruktőr és Aron Abramovics Richter vezetésével. 1948-ban alkalmazták először repülőgépen, de hivatalosan csak 1950-ben került sor a rendszeresítésére. A sorozatgyártás beindulása után még tovább folyt a fejlesztése 1951-ig, a későbbi szériák jobb paraméterekkel rendelkeztek. A sorozatgyártását 1956-ig végezték a 2. sz. (ma: Gyegtyarjov Gépgyár) és az 525 sz. üzemekben, de 1957-ben még a meglévő alkatrészekből tovább folyt az összeszerelése. Igen nagy számban gyártották, összesen kb. 70 ezer db készült belőle Az 1960-as években a Szovjetunióban és a Varsói Szerződés országaiban a legtelterjedtebb repülőgép-fedélzeti gépágyú volt. A modernebb gépeken később a Grjazev–Sipunov GS–23 gépágyú váltotta fel.

Szerkezeti kialakítása

A faroklövész NR–23 gépágyúi az Il–28 könnyű bombázón

Egycsövű, rövid csőhátrasiklású fegyver, a fegyvert a hátramozgó cső energiája működteti. Hevederes lőszeradagolású, mindkét oldalról alkalmazható a heveder. Az első szériák 3000 lövéses élettartama kevésnek bizonyult, ezért módosították a fegyvert, amely később elérte a 6000 lövés élettartamot. Pneumatikus rendszerrel lehetett tűzkész állapotba hozni.

Alkalmazása

Az NR–23 gépágyút először az 1948-ban kis sorozatban gyártott Lavocskin La–15 vadászrepülőgépbe építették be, később más repülőgépekben is megjelent. A MiG–15 és a MiG–17 vadászrepülőgépekbe 2-2 db-t építettek. Az NR–23-t alkalmazták a MiG–19 korai változataiban is.

Önvédelmi fegyverként – az AM–23 változatot – alkalmazták az An–12 szállító repülőgépnél, az Il–28, M–4, Tu–14, Tu–16, Tu–22 és Tu–95 bombázóknál.

Változatok

Az AM–23 felépítésében és működésében hasonló az NR–23-hoz, de nagyobb, 1200–1300 lövés/perc tűzgyorsasággal rendelkezik, és nehezebb, tömege 43 kg. Ezt a típust szállító repülőgépekbe és bombázókba önvédelmi fegyverként alkalmazták, forgatható toronyba építve.

Az NR–23 konstrukcióján alapul az NR–30, amely azonban 30 mm-es ágyúcsővel rendelkezik. Az NR–30-t a MiG–19-nél és a MiG–21 korai változatainál, valamint a Szu–7 és Szu–17 vadászbombázónál alkalmazták.

Kínában a Norinco gyártotta a másolatait, az NR–23-t „23–1-es gyártmány”, az AM–23-t „23-2-es gyártmány” jelzéssel.

Műszaki adatok

• Űrméret: 23 mm
• Csőhossz: 1450 mm
• Hossz: 2018 mm
• Szélesség: 165 mm
• Magasság: 136 mm
• Tömeg: 39 kg
• Elméleti tűzgyorsaság: 800–950 lövés/perc
• Csőtorkolati sebesség: 680 m/s
• Löszer tömege: 200 gr

Források

• Alekszandr Sirokorad: Isztorija aviacionnovo vooruzsenyija, Harveszt kiadó, Minszk, 1999, ISBN ISBN 985-433-695-6, pp. 137–138. (oroszul)