A remageni híd

1969-es amerikai film, rendezte John Guillermin

A remageni híd (eredeti angol címe The Bridge at Remagen) egy 1969-ben bemutatott színes amerikai háborús mozifilm, John Guillermin rendezésében, George Segal, Ben Gazzara és Robert Vaughn főszereplésével. A forgatókönyv alapja Ken Hechler amerikai író és politikus 1957-ben kiadott, „The Bridge at Remagen: The Amazing Story of March 7, 1945” című háborús élménybeszámolója, amelyet a szerző a híd csatájában részt vett bajtársainak elbeszélése alapján állított össze. A cselekmény történelmi háttere a második világháború végső szakaszában, 1945. március 7-én Bonntól mintegy 20 km-re lezajlott „remageni hídcsata(wd), amelynek során az amerikai 9. páncélos hadosztály egyik előőrse elérte és egy héten át tartó heves ütközetben elfoglalta a Remagen és Erpel között fekvő, a Rajnán átívelő vasúti átkelőt, a „Ludendorff-hidat”, melyen át a következő 24 órában jelentős amerikai erők keltek át a folyó jobb (keleti) partjára, lehetővé téve a benyomulást Németország belsejébe. A film készítői a jelentős hatású hadi eseményt időben összeszűkítve mutatják be, a hangsúlyt az emberi erőfeszítésekre és áldozatokra helyezve.

A remageni híd
(The Bridge at Remagen)
1969-es amerikai film
RendezőJohn Guillermin
ProducerDavid L. Wolper
Műfaj
Forgatókönyvíró
  • Richard Yates
  • William Roberts
Főszerepben
ZeneElmer Bernstein
OperatőrStanley Cortez
VágóWilliam Cartwright
Gyártás
Gyártó
  • Wolper Pictures
Ország USA
Nyelvangol
Forgatási helyszín
Játékidő112 perc
Költségvetés5 000 000 $
Forgalmazás
Forgalmazó
  • United Artists
  • National Broadcasting Company (NBC)
  • Warner Home Video
  • MGM Home Entertainment
Bemutató
  • USA 1969. jún. 25.
  • NSZK 1969. nov. 14.
  • Nagy-Britannia 1969. nov. 24.
További információk
A Wikimédia Commons tartalmaz A remageni híd témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Cselekmény

szerkesztés

1945 március elején a náci Német Birodalom a katonai összeomlás szélén áll. Keleten a szovjet Vörös Hadsereg Berlin felé vonul, nyugaton az amerikaiak Koblenz és Bonn térségében elértéka Rajnát. Az oberkasseli hidat a németek az utolsó pillanatban, az érkező amerikaiak szeme láttára robbantják fel. A folyón egyetlen járható híd marad, a Ludendorff-híd Remagen és Erpel között, az egyetlen menekülési út a nyugati parton harcolva visszavonuló 75000 Wehrmacht-katona (a 15. német hadsereg maradványai) és a civil menekülők számára. Ez a híd válik az amerikaik fő célpontjává is.

Shinner amerikai tábornok el akarja vágni a visszavonuló németeket az egyetlen járható hídtól, ezért gyors előrenyomulást rendel el csapatainak Meckenheimen át Remagen felé. Rajnai átkelésre nem gondol, mert úgy tartja, a hidat vagy a németek robbantják fel, vagy az amerikai légierő bombázza le. A tábornok a becsvágyó Barnes őrnagy zászlóalját jelöli ki a támadásra. A száguldó oszlopot az elővigyázatlan Colt százados vezeti, akit az első német tanyánál kilőnek. A század parancsnokságát Hartman hadnagy veszi át, saját szakaszának vezetését átadja az ügyeskedő, tolvaj Angelo őrmesternek, aki a halott katonákat is rendszeresen kifosztja.

A rajnai német erők parancsnoka, von Brock tábornok az utolsó pillanatig nyitva akarja tartani a hidat, hogy minél több katonát biztonságba juttathasson. Hitler azonban bármi áron meg akarja előzni, hogy az amerikaiak átkelhessenek a Rajnán, ezért közvetlen parancsot küld a tábornoknak, hogy azonnal robbantsa fel a hidat, ne várja be az amerikaiak közeledését. A tábornok tiltakozik, mert ez a nyugati parton rekedő 15. hadsereg pusztulását jelentené, de a berlini központ elutasítja. Von Brock ekkor régi barátját, a tapasztalt Krüger őrnagyot nevezi ki a hídőrség parancsnokává azzal a késéssel, hogy a hivatalos parancs ellenére tartsa nyitva a hidat, ameddig csak lehetséges.

A Remagenbe érkező Krüger őrnagyot Schmidt százados, a hídőrség parancsnoka tájékoztatja, hogy a Von Brock által közölt 1600 helyett mindössze 200 embere van, nagy részük tartalékos. A többieket elvezényelték. Az ígért páncélos támogatás is elmarad. Holzgang városi tanácsos, a helyi náci párttitkár, akinek fia Sztálingrádnál elesett, megtagadja, hogy polgárőröket szedjen össze a város védelmére. A műszakiak a kért katonai robbanóanyag helyett gyenge minőségű ipari robbanóanyagot kapnak, ebből a híd aláaknázásához dupla mennyiségű töltetre lenne szükség. Az amerikai légierő bombázza a hidat, majd a hadsereg elfoglalja Remagent. Holzgangék fehér zászlót tűznek ki, de ablakukból egy fiatal gyerek tüzet nyit az amerikaikra, Angelo őrmester agyonlövi. Hartman hadnagy megtiltja Angelónak, hogy kirabolja a halott gyereket. Angelo ráfogja fegyverét Hartmanra, de végül meghunyászkodik. Holzgang tanácsos azzal védekezik, hogy a fiúkat évek óta erőszakra nevelik a Hitlerjugendben, és ő maga hiába tiltotta meg a srácnak, hogy fegyvert fogjon. Hartman látja Holzgang zakóján a nácipárt jelvényét, és megvetően otthagyja.

A várost elfoglaló amerikaiak a templomtoronyból meglátják, hogy a híd még mindig épségben áll. Barnes őrnagy harckocsi ágyúk tüzével akarja lerombolni a hibat, de Shinner tábornok felismeri a váratlan stratégiai esélyt: a Rajnán való gyors átkelés megrövidítheti a háborút. Parancsot ad a híd megrohamozására és elfoglalására, a hídrobbantás megakadályozására. Barnes őrnagy ismét Hartman hadnagy megritkított századát küldi támadásba. Hartman és emberei súlyos veszteségek árán feljutnak a hídra és levágják a robbanótöltetek egy részét. Krüger elrendeli a híd felrobbantását, de ez elmarad, mert a gyújtókábel a bombázás során megsérült. Egy német műszaki tiszt a golyózáporban eljut a tartalék gyújtózsinórhoz és meggyújtja azt. A robbanás bekövetkezik, de az elégtelen robbanóerő miatt a híd csak megsérül, de állva marad, és kiújul a véres közelharc a híd birtoklásáért. Hartman szinte minden emberét elveszti a harcban.

Krüger őrnagy azt tervezi, hogy a megmaradt tartalékosokkal, sebesültekkel és ott rekedt civilekkel együtt elsáncolja magát a híd utáni vasúti alagútban. De már senki sem hajlandó tovább harcolni. Krüger lelő két dezertőrt, Schmidt százados is gyilkosnak bélyegzi. Mivel a telefonvonalak megszakadtak, Krüger őrnagy átadja a parancsnokságot Schmidt századosnak, ő maga személyesen indul von Brock tábornokhoz erősítésért.

A nyugati hídfőhöz megérkezik az amerikai páncélos erősítés. Hartman, aki összes emberét elveszítette, egyedül elindul, és a harckocsik előtt haladva gyalogosan átmegy a hídon. A németek nem lőnek rá, a túloldalon Schmidt százados fehér zászlóval várja. Az életben maradt védők megadják magukat. A német főhadiszálláson Krüger őrnagyot Gerlach SS-tábornok fogadja, aki Hitler közvetlen utasítására leváltotta és letartóztatta von Brock tábornokot. Gerlach felelősségre vonja Krüger őrnagyot a híd felrobbantásának elmaradásáért. Az őrnagy hiába hivatkozik arra, hogy silány minőségű robbanóanyagot kapott, Gerlach letartóztatja és rögtönítélő eljárásban agyonlöveti.

A film záróképein amerikai csapatok nagy erőkkel vonulnak át az elfoglalt Rajna-hídon, Németország belseje felé. Felirat tudatja a nézőkkel, hogy a súlyosan sérült híd nem bírta ki a terhelést, és elfoglalása után tíz nappal összeomlott.

Szereposztás

szerkesztés
Szerep Színész[1] Magyar hangja
(1. szinkron)[2]
Phil Hartman amerikai hadnagy George Segal(wd) Kőszegi Ákos
Paul Krüger német őrnagy Robert Vaughn Haás Vander Péter
Angelo amerikai őrmester Ben Gazzara Barabás Kiss Zoltán
Barnes amerikai őrnagy Bradford Dillman Epres Attila
Shinner amerikai dandártábornok E.G. Marshall(wd) Rajhona Ádám
Von Brock német vezérezredes Peter van Eyck Szersén Gyula
Carl Schmidt német százados Hans Christian Blech Uri István
Otto Baumann német százados Joachim Hansen(wd) Barbinek Péter
Holzgang náci hivatalnok Heinz Reincke(wd) Várkonyi András
Greta Holzgang, a felesége Sonja Ziemann
Von Stürmer német tábornagy Richard Münch(wd)
Gerlach SS-Obergruppenführer Günter Meisner(wd)
 
A davlei régi Vltava-híd (2008)

A forgatási munka 1968. június 6-án kezdődtek, költségcsökkentési okokból a kommunista Csehszlovákia területén. Ez volt az első amerikai film ebben az országban forgattak. Az amerikai páncélosokat, fél-lánctalpasokat és más világháborús katonai járműveket a nyugatnémet Bundeswehrtől, az osztrák Bundesheertől és a prágai Barrdanov Stúdióktól kölcsönözték. A Wehrmacht és USA-egyenruhába bújtatott fegyveres statiszták megjelenése, mozgása a Prágai tavasz eseményeivel egyidőben zajlott, a lakosság körében különféle legendák és híresztelések kaptak lábra. A szovjet katonai parancsnokság egy titkos amerikai–német beavatkozás előkészítését gyanította, és helikopterről többször ellenőrizték a forgatást. A csehszlovák hatóságok időnként elkobozták a különleges effektusokhoz hozott robbanóanyagokat. Az NDK állami hírközlő szervei is álcázott CIA-műveletről számoltak be.[3]

A film igen realista módon ábrázolja Remagen város elpusztítását. Valójában Most város egy részét rombolták le, amelyet egy lignitbánya nyitása miatt lebontásra ítéltek, és máshol építették újjá.[4] A remageni Ludendorff-híd képeit a davlei Öreg-hídon (starý davelský most) vették fel, amely a Vltava folyó fölött vezet át.

1968. augusztus 20-án, amikor bekövetkezett a Varsói Szerződés csapatainak katonai intervenciója, a forgatásnak csak egyharmadáig jutottak. A forgatócsoportnak sietve, még a határok lezárása előtt el kellett hagynia Csehszlovákiát, Ausztria és az NSZK irányában. Nagy értékű eszközöket és filmes nyersanyagokat voltak kénytelenek hátrahagyni.[3]

A forgatást 1968 októberében hamburgi stúdiókban folytatták.[5][6] A hídon játszódó végső jeleneteket Olaszországban, Castel Gandolfo városában vették fel.[7]

David L. Wolper producer kötött ugyan biztosítást katonai invázió esetére, de a biztosító (szokás szerint) vitatta e biztosítási esemény bekövetkezését, mert a szovjet, magyar és a csehszlovák kormány egybehangzó hivatalos álláspontja szerint a szövetséges csapatokat maga a csehszlovák államvezetés hívta be, saját döntésével. A vita kompromisszummal zárult, Wolper csökkentett összegű kártérítést kapott a biztosítótól.[8] Viszont, minden várakozással ellentétben, a szovjet megszálló hatóság később engedélyezte az Ausztriától kölcsönvett és Csehszlovákiában hátrahagyott amerikai katonai eszközök visszaszolgáltatását.[9]

Kapcsolat a valós hadi eseményekkel

szerkesztés
 
A Ludendorff-híd 1945. március 7-én
 
A filmben is szereplő felirat az elfoglalt hídon „Száraz lábbal kelünk át a Rajnán, a 9. páncélos hadosztály szívességéből”

A film kezdő jelenetében a száguldva közeledő amerikaiak orra előtt felrobbantják az oberkasseli hidat. A film úgy állítja be, mintha ezen a frontszakaszon, a Bonntól délre fekvő Oberkasselben történt volna. Valójában egy másik azonos nevű településen, az innen 80 km-re északra fekvő düsseldorfi Oberkassel hídját robbantották fel 1945. március 3-án, néhány nappal a remageni csata előtt.

Remagen és a környező dombok elfoglalásakor az amerikaiak nem ütköztek szervezett német ellenállásba, utcai harcra sem került sor, egyetlen amerikai sem esett el A híd ellen nem történt légitámadás, mert az időjárás ezen a napon ködös volt, az alacsonyan fekvő felhők lehetetlenné tették a légi tevékenységet.

A Remagennel szemben fekvő oldalon, az Erpeli-fennsíkon (a vasúti alagút fölötti dombháton) nem állomásoztak a filmben ábrázolt hosszú csövű, nehéz német páncéltörő lövegek, csak könnyű légelhárító ágyúk (FLAK-ok), melyek hatástalanok voltak páncélosok ellen.[10] Remagen térségében és az Erpeli-fennsíkon működött egy „Föhn” fedőnevű, legmodernebb légelhárító üteg, az akkor még szigorúan titkos Henschel-297-es rakéta-sorozatvetőkkel, ezek legtöbbje sértetlenül került az amerikaiak kezére.[11]

A valós Timmermann (a filmbeli Hartman) hadnagy egysége nem a robbantási kísérlet előtt, versenyt futva az időben próbált átkelni a hídon, és nem is töltötték az időt robbanótöltetek leszerelésével. Az amerikaiak fedezékben várták a robbantást, és amikor látták, hogy az kudarcot vallott és a híd állva maradt, akkor a kialakult zűrzavarban veszteség nélkül átkeltek rajta és birtokba vették az alagúttal együtt. A fel nem robbant tölteteket később amerikai utászok szerelték le. Nem került sor a filmen ábrázolt bárka-támadásra sem.

A híd védelméért és időben történő felrobbantásáért felelős parancsnokot, valódi nevén Hans Scheller őrnagyot (a filmbeli Krügert) a híd elvesztése után néhány nappal a B Hadseregcsoport parancsnoka, Walter Model tábornagy személyesen tartóztatta le Neuwiedben és állította rögtönítélő hadbíróság elé. A filmbéli Gerlach SS-főmegbízott, aki Krügert letartóztatja, fiktív szereplő, aki a Hitler személyes utasítására 1945. március 9-én létrehozott „repülő haditörvényszékek” egyikét testesíti meg.[12]

Utalás valós szereplőkre

szerkesztés
Amerikaiak
  • Shinner amerikai tábornok (E. G. Marshall) alakját a valódi William M. Hoge(wd) dandártábornokról, a 9. páncélos hadosztály parancsnokától mintázták.
  • Barnes amerikai őrnagyot (Bradford Dillman) a valódi Murray L. Deevers őrnagyról, a 9. hadosztály 27. gépesített gyalogos zászlóaljának parancsnokáról mintázták.
  • Phil Hartman amerikai hadnagy (George Segal) valójában Karl H. Timmermann(wd) hadnagy, később főhadnagy, a 27. gépesített gyalogos zászlóalj tagja.
  • Angelo amerikai őrmester (Ben Gazzara) két valódi őrmester, Alexander A. Drabik(wd) őrmester és Joseph DeLisio őrmester alakjának vegyítése.
Németek
  • Von Brock német vezérezredes (Peter van Eyck) alakja emlékeztet a valódi Walter Botsch(wd) altábornagyra, a német LIII. hadtest vezénylő parancsnokára. Haditörvényszék elé került, de felmentették.
  • Paul Krüger német őrnagy (Robert Vaughn), a híd védőinek parancsnoka valójában Hans Scheller őrnagy (kivégezték).
  • Karl Schmidt német százados (Hans Christian Blech), a hídőrség parancsnoka a valódi Willi Bratge százados, aki amerikai fogságba került, a német „repülő haditörvényszék” őt is halálra ítélte, de távolléte miatt nem tudták végrehajtani. Bratge is túlélte a háborút.
  1. Szereposztás az IMDb.com szerint
  2. A remageni híd (The Bridge at Remagen, 1969) 1. szinkron az Internetes Szinkron Adatbázisban (magyarul)
  3. a b Damals und heute – Die Überquerung des Rheins, After the Battle (angol, német nyelven). London: Battle of Britain Prints International, 42–45. o. (1985) 
  4. (2015. március 8.) „Remagen: Hollywoods verfluchte Brücke” (német nyelven). Der Standard (der-standard.at).  
  5. (1968. július 9.) „„Remagen” Moves to German Set” (angol nyelven). Los Angeles Times, 27. o.  
  6. (1968. október 29.) „„Remagen” Now Filming in Hamburg By Bob Thomas”. The Washington Post / Times-Herald, B6. o.  
  7. Wolper 173. old.
  8. Wolper 173. old.
  9. Wolper 172. old.
  10. Wolfgang Gückelhorn. Archäologie des II. Weltkrieges am Mittelrhein (német nyelven). Aachen: Helios Verlags- und Buchvertriebsgesellschaft, 39-től. o. (2007). ISBN 978-3-938208-58-8 
  11. Manfred Michler. Die verflixte Brücke (német nyelven). Würzburg: Verlag Gerstmair, 38–46. o. (1981) 
  12. Lothar Brüne, Jakob Weiler. Remagen im März 1945 - Eine Dokumentation zur Schlussphase des 2. Weltkrieges (német nyelven). Remagen: Friedens-Museum Brücke von Remagen e. V. (1993). ISBN 3-9803385-9-2 

További információ

szerkesztés