Főmenü megnyitása

Az amnesztia, magyarul közkegyelem (a görög közbocsánat szóból) a bűncselekmények vagy bűntettesek egész kategóriáira kiterjedő kegyelem. A közkegyelmet az Országgyűlés törvény útján gyakorolja, általában csak a csekélyebb súlyú, illetve gondatlan bűncselekményekre terjed ki.

Tartalomjegyzék

A közkegyelem fajtáiSzerkesztés

Az amnesztia lehet abolició (pertörlés), adgráciáció (szoros értelemben vett kegyelem), vagy rehabilitáció aszerint, amint a bűnvádi eljárás kizárásában, vagy a jogerős, de még végre nem hajtott büntetésnek elengedésében, vagy a büntető ítélet által elvont jogokba való visszahelyezésben áll.[1]

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vezetőinek a nagyhatalmak amnesztiát szavaztak. A forradalom leverésében döntő szerepet játszó Orosz Birodalom uralkodója I. Miklós orosz cár is kegyelmet kért a "megtévedetteknek", az osztrák császári ház azonban mégis a véres megtorlás mellett döntött. 1850. januárjáig 120 halálos ítéletet hajtottak végre.[2]

Az 1961. évi Btk. hatálybalépésének korszaka … mérföldkő volt a magyar büntetőjogi gyakorlatban. A kódex 1962. július 1. napján lépett hatályba, erre az időre – mintegy varázsütésre – megszűntek az 1956. évi forradalomban való részvétellel kapcsolatos büntetőperek. 1963-ban pedig az 1963. évi 4. sz. tvr. amnesztiát hirdetve kitárta a börtönök kapuit az ellenforradalmi (az 1956. évi) cselekményekben való részvétel miatt elítéltek előtt. Széles körű volt a rehabilitáció is. Megszilárdult a törvényesség, Magyarország, legalábbis korlátozott mértékben a jogállamiság irányába elmozdult.
– Belovics Ervin, Békés Imre, Busch Béla, Domokos Andrea, Gellér Balázs, Margitán Éva, Molnár Gábor, Sinku Pál: A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog[3]

Magyarországi amnesztiák 1950-tőlSzerkesztés

  1. 1950
  2. 1953
  3. 1959
  4. 1960 - 1960. április 1-jén Magyarország felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából kihirdették a részleges politikai közkegyelmet.
  5. 1963 - 1963. március 21-én Kádár János bejelentette az általános amnesztiát, az erre vonatkozó törvényerejű rendeletet szerint kegyelmet kaptak mindazok, akik a „személyi kultusz éveiben hatalmukkal visszaéltek”, az „ellenforradalmi cselekmények” miatt elítéltek, valamint akik 1957–63 között követtek el államellenes bűncselekményt.[4]
A szabadság, ha feltételes is, ezerszer jobb és értékesebb, mint a börtönpince. De tudva azt, hogy a feltételesen szabadlábra helyezett politikai elítéltek továbbra is rendőri felügyelet alatt állnak, tudva azt, hogy sorsuk a Hatóság kénye-kedvétől függ, tudva azt, hogy a mindennapi kenyér megkeresése súlyos gondokat és nehézségeket jelent számukra – fel kell hívnunk a közvélemény figyelmét a magyarországi közkegyelmi intézkedésnek erre a súlyos és mindeddig leplezett visszásságára.
Irodalmi Újság,1963. június 15.[5]
  1. 1970
  2. 1975
  3. 1985
  4. 1988
  5. 1989
  6. 1990
  7. 1991 (a taxisblokád elkövetői)

1989-ig az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletekben, azután az Országgyűlés törvényekben határozta meg a feltételeket.

Negatív hatásSzerkesztés

- A bűnelkövetők mindig bíznak abban, hogy tettük úgysem derül ki. Ha meg kiderül, esetleg nem derül fény a tettes személyére. Ha mégis rájönnek, ki a tettes, talán nem keresik vagy nem találják meg. Ha mégis rendőrkézre kerülnek, abban reménykednek: enyhe lesz a büntetés. Ha aztán az ítélet mégsem enyhe, akkor még bízni lehet abban, hátha a jó magaviseletük jutalmaként elengednek valamit belőle, illetve jön egy amnesztia és az megkurtítja a büntetést. Vagyis nyugodtan állíthatom, hogy a közkegyelmet, akár mint bűncselekményre biztató tényezőt is számításba lehet venni.

(Népszabadság 1992. április 25.)

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés