Andrássy István (író)

(16.–17. század) író

Andrássy István (16.17. század) feltételezett személy, akinek létezéséről egyetlen – már elveszett – mű, a triplex Philosophiae azonosíthatatlan szerzőjeként tudunk.

Andrássy István
Született16. század
nem ismert
Elhunyt17. század
nem ismert
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaíró
SablonWikidataSegítség

Andrássy István létezésére Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem könyveinek jegyzékében utal egy bejegyzés, ami Stephani Andrássy: triplex Philosophia című művét említi.[1] A könyv szerzőjének sokáig Andrássy István kuruc generálist tartották, ezt a feltételezést erősíti Maurer Arthur Dr. Csucsomi álnéven közzétett munkája, A gróf Andrássy-nemzetség története (Rozsnyó, 1900). Ez jelent meg Szinnyei József bibliográfus Magyar írók élete és munkái c. irodalmi lexikonjában is, sőt, Jókai Mór 1884-ben kiadott A lőcsei fehér asszony című regényében még a filozófiai mű keletkezéséről is ír, és azt egyértelműen a kuruc hadvezér nevéhez köti.[2]

A generális Andrássy azonban 1660 körül született, míg Rákóczi Zsigmond 1652-ben hunyt el, vagyis a kérdéses mű szerzőjeként jelölt Stephani Andrássy nem lehetett azonos Andrássy kuruc fővezérrel.

1964-ben Markó Árpád hadtörténész, akadémikus tette közzé az ellentmondásra vonatkozó véleményét. Álláspontja szerint lehetséges, hogy volt egy ilyen munka a fejedelem könyvtárában, ám ennek talán egy újabb kiadása jelenhetett meg Andrássy István generális jóvoltából. Ez az elmélet ugyanakkor nyitva hagyja azt a kérdést, hogy ki írhatta az első kiadást, egyúttal kétségbe vonja azt, hogy Andrássy István néven a 15.-16. században élt volna egy szerző. Markó rámutat arra is, hogy Maurer forrásként Vállas Antal befejezetlenül maradt Nemzeti Encyclopaedia című lexikonát adja meg, ahol azonban erről a filozófiai műről nem esik szó.[3]

Wesselényi Miklós (Vesseleny Miklós) teológusnak ugyanakkor valóban jelent meg hasonló címen munkája: Triplex Philosophia Rationalis, Naturalis et Metaphysica Nagyszombat, 1640.[4]

  1. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891. 168. o.  
  2. XXXV. Triplex philosophia. In Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony. Budapest: Révai Testvérek. 1884. 269. o.  
  3. Markó Árpád: Adalékok Lőcse kapitulációjának történetéhez. Századok, XCVIII. évf. 1–2. sz. (1964) 191. o.
  4. Szilas László: Wesselényi (Vesseleny) Miklós. Jezsuita névtár (2016)