Bátori Mária
A Bátori Mária Erkel Ferenc egyik kétfelvonásos operája. Szövegkönyvét Egressy Béni írta Dugonics András azonos című színdarabja alapján. Ősbemutatójára 1840. augusztus 8-án került sor a pesti Nemzeti Színházban.
Bátori Mária | |
opera | |
Az ősbemutató plakátja. | |
Eredeti nyelv | magyar |
Alapmű | Dugonics András: Bátori Mária |
Zene | Erkel Ferenc |
Szövegkönyv | Egressy Béni |
Főbb bemutatók | 1840. augusztus 8. - Pest, Nemzeti Színház |
Az opera története
szerkesztésAz opera ősbemutatója 1840. augusztus 8-án zajlott le, és minden addigi sikert felülmúlt. Az 1837 óta működő Pesti Magyar Színház e darab premierje óta viselte a Nemzeti Színház nevet. A sajtóvisszhangok is rendkívül kedvezőek voltak: a Honművész augusztus 13. számának kritikája németes operának nevezte a Bátori Máriát, amelyben a magyar elemek csak betétként hangzanak el, és túl sokszor ismétlődnek. A kritika hangsúlyozta, hogy a hősnő szájába adta Erkel a legszebb dallamokat, de hatástalannak érezte az opera befejezését.
Sorozatos megbetegedések miatt a második előadásra csak augusztus utolsó napján került sor. Ezúttal a Pester Tageblatt írt róla részletes elemzést, amely arra a megállapításra jutott, hogy Erkelnek sikerült operai magaslatra emelni a nemzeti muzsikát. Vahot Imre már ekkor ellenezte történelmi személyek operákban való szerepeltetését. Toldy Ferenc úgy látta, hogy a Bátori Mária alkalmas rá, hogy a műfaj magyar történetét megkezdjük vele.
Az ősbemutató után a zeneszerző tovább alakította operáját: 1841-ben készítette el a mű nyitányát, még ugyanebben az évben István herceg kapott egy kétrészes áriát az első felvonásban. 1852-ben Luise Liebhardt (1828–1899), magyarországi vendégszereplése alkalmával, énekelte a címszerepet. Az ő tiszteletére írta Erkel Mária második felvonásbeli cabalettáját. Végül az opera zárlatát is megváltoztatta a szerző: az ősváltozatban még alig kapott szerepet a kórus, míg a második változatot lendületes bosszúkórus zárja.
A mű a korabeli viszonyok között igen magas előadásszámot ért meg: összesen harminckét komplex és négy részbeni előadás volt. 1846-ban, 1852-ben és 1858-ban felújították, 1844-ben előadták Pozsonyban is a Hunyadi Lászlóval, az országgyűlések alkalmából. A darab 1860-ig maradt folyamatosan műsoron, közben bemutatták Kolozsvárott is. Pesten 1860. április 28-án játszották utoljára. Egészen 2000-ig kellett várni, hogy az operát ismét színre vigyék. A millennium évében a Kolozsvári Állami Magyar Opera a gyulai várjátékok keretében belül mutatta be a darabot, majd ősszel Kolozsvárott is műsora tűzték.
Szereplők
szerkesztésSzereplő | Hangfekvés |
---|---|
Kálmán, Magyarország királya | basszus |
István, a fia, a trónörökös | tenor |
Árvai, királyi tanácsadó | basszus |
Szepelik, királyi tanácsadó | basszus |
Bátori Mária, nemes hölgy | szoprán |
Miklós, Mária testvére | tenor |
Hírnök | tenor vagy basszus |
Szepelik bizalmasa, kém | basszus |
Bakó | basszus |
Cselekménye
szerkesztés- Helyszín: Magyarország (Buda és Leányvár)
- Idő: a 12. században
Első felvonás
szerkesztésKálmán király és udvartartása a győztes csatából hazatérő trónörökös, István királyfi fogadására készül. A király két főtanácsosa azonban gondban van, hiszen tartanak az erőskezű és határozott fiú trónra kerülésétől, és féltik a helyüket a királyi udvarban. A hazatérő Istvánnal atyja tudatja, hogy ideje újraházasodnia, mert első felesége meghalt. A herceg azonban – apja felháborodására – határozottan kiáll azért, hogy nem akar újabb érdekházasságot kötni. A két intrikus kihasználja a helyzetet, és meglepetésszerűen előtárják, hogy a királyfinak szeretője van, Bátori Mária, akitől már két fia is született. Apa és fiú haraggal válnak el, a herceg vitézeivel birtokára, Leányvárra távozik, ahol szerelmese várja. Szepelik megbízza kémét, hogy a királyfi minden lépéséről tájékoztassa. Eközben Mária otthonában szomorkodik, mert rég nem kapott hírt Istvánról. Örömére megérkezik a herceg, és megkéri a kezét. Az asszony kezdetben vonakodik, mivel ismeri az udvarban uralkodó ellenszenvet iránta, de végül igent mond, és ott helyben meg is tartják a lakodalmat.
Második felvonás
szerkesztésMáriát balsejtelmek gyötrik, de István és az asszony testvére, Miklós, Mária könyörgése ellenére vadászatra indulnak, védtelenül hagyva az újdonsült feleséget. Budán a két gonosz főtanácsos meggyőzi a királyt, hogy végezze ki Máriát, mivel a méltatlan nászból született két törvénytelen fiú nem Árpád véréből való, tehát csak trónbitorlók lennének. A király birtokára indul, kihallgatni Máriát. A következő helyszín az erdő: a királyfit a víg társaságban balsejtelmek gyötrik, ezért hazaindul. A király a két tanácsossal és a bakóval megérkezik Leányvárra, maga elé rendeli Máriát. Az asszony bátran válaszol kérdéseire és visszautasítja az ellene felhozott vádakat. A király hajthatatlan, bár Mária leleplezi a két főtanácsost, az egyik kosarat kapott tőle, a másiknak balul sikerült vagyoni vitája volt Mária testvérével. A király végül Mária két fiának – unokáinak – könyörgésére megbocsát az asszonynak. Az udvaroncok mégis végrehajtják előre kigondolt tervüket: ima közben orvul leszúrják az asszonyt. A vadászatról hazatérő társaság megdöbbenve látja a haldokló Máriát, aki még el tud búcsúzni férjétől. A herceg bosszút fogad felesége meggyilkolásáért.
Az opera szövegkönyve
szerkesztésA librettónak két szép irodalmi előzménye is van. Inez de Castro alakja először Luiz Vaz de Camões (1524–1580) Luziádák című eposzában jelenik meg. A 16. századtól kezdve előfordul portugál, spanyol, olasz, francia, holland és angol tragédiákban. Julius van Soden gróf Ines de Castro című drámája 1784-ben került bemutatásra. Ennek a drámának a szövege jutott Dugonics András kezébe, aki a drámát magyar környezetbe helyezve, újraírta a darabot. A Könyves Kálmán idején játszódó darab ősbemutatója 1794-ben volt a fővárosban, majd 1838. március 1-jén a Pesti Magyar Színházban is színre került.
Ágnes, Ines és Bátori Mária is a trónörökös szeretője és gyermekeinek anyja. Amíg a herceg vadászik az uralkodó tanácsadói befolyása alatt megöleti fia szeretőjét. Ágnest boszorkányság vádjával a Dunába fojtják, Inest és Máriát pedig leszúrják.
Egressy Béni számos ponton megváltoztatta Dugonics drámáját: szereplőket hagyott el, jeleneteket vont össze, a prózát versbe öntötte. Erkelnek egyből megtetszett a librettó, és hamar hozzá is kezdett az operakomponálásához.
Az opera zenéje
szerkesztésA Bátori Mária első jelenete olaszos kórustétel, amit egy verbunkos induló követ. István belépőjében szintén az olaszos hatások tükröződnek, akárcsak az első kép további zenéjében. A második képben Mária olaszos áriával köszönti Istvánt, majd egy donizettis szerelmi kettőst énekelnek. Az első fináléban egy lassú „nemzeti kar” és a teljes magyar tánc (hangszeres lassú és tutti friss) ízig-vérig magyar fogantatású.
A második felvonás női karának olaszos lassú részét egy lengyeles polacca követi, a azt követő ária és cabaletta szintén olaszos zene. Mária áriája szintén olaszos ihletésű, de a cabalettát bokázó sorvégek és a verbunkos hegedűfutamok magyarossá lényegítik át. A vadászjelenet és kórus weberi, míg a király és Mária jelenete meyerbeeri ihletésű, de Mária közbeiktatott kantilénáival és verbunkos beütéseivel ez a jelenet is magyaros színt kap.
Látható tehát, hogy Erkel már első operájában is a német-olasz-francia operaszerzőkből indult ki. Átvette azok tradicionális elemeit: bordalt, románcot, vadászkart, indulót, cabalettát stb. Átvette a harmóniai világot is, de a ritmuskészletbe igyekezett minél több magyar színt vinni. A zárt számok és a recitativók közötti határokat igyekezett elmosni a drámai folytonosság érdekében. Az énekhangok egyébként nagy kihívást jelentenek az énekesek számára: mind István magas tenorja, mind Mária soprano di agilitá stimmje próbára teszi az őket alakítókat. A hangszerelés hatásos, a nyitány, amely a magyar szimfonikus irodalom első jelentős darabja, egységbe foglalja az opera főbb dallamait, megelőlegezve ezzel a Hunyadi nyitányát.
A darabról szóló szakirodalom elemzései nagyobbrészt megbízhatatlanok, mivel a nyomtatott partitúra megjelenéséig (2000) csak az Erkel halála utáni kurtított átdolgozások voltak csak hozzáférhetőek.
Híres áriák, kórusművek
szerkesztés- Vad vész haragja ront e tájra - Mária románca (első felvonás)
Hangfelvételek
szerkesztésAz opera teljes anyagát az 1950-es évek első felében vették először fel a Magyar Rádióban. Ez a felvétel azonban a partitúra erősen megcsonkított, átdolgozott verzióján alapult. Azután a nyolcvanas években Németh Amadé vezénylésével került sor egy kevésbé megrövidített, de szintén átírt szövegű műalak rögzítésére (a szöveget Fodor Ákos dolgozta át), úgyszintén a Magyar Rádió stúdiójában. Ezt a felvételt az érdeklődő operarajongók is meghallgathatták, ugyanis a rádió 1986. augusztus 8-án leadta. 2001-ben azután a kolozsvári opera vette fel az opera teljes anyagát. Ez a felvétel 2002-ben kereskedelmi forgalomban is megjelent. Ezzel a dupla CD-s kiadással folytatta a kolozsvári opera az Erkel-életmű CD kiadását.
Kálmán király-Molnár János, István-Albert Tamás, Árvai-Sárkány Kázmér, Szepelik-Martin János, Bátori Mária-Ardó Mária, Miklós-Ocsovai János, Szepelik bizalmasa-Szilágyi János. Közreműködik: a Kolozsvári Állami Magyar Opera ének- és zenekarra, vezényel: Mossóczy Vilmos. A felvétel helye és ideje: Kolozsvári Rádió, 2001. A kiadás éve: 2002. Musica Hungarica, MHA 222,2 CD, Stereo
Források
szerkesztés- Winkler, Gábor. Barangolás az operák világában I., 2003, Budapest: Tudomány könyvkiadó. ISBN 963-8194-42-1
- Németh, Amadé. Az magyar opera története, 2000, Budapest: Anno. ISBN 963-375-095-4
- Kertész, Iván. Operakalauz, 1997, Budapest: Anno. ISBN 963-9258-04-0