Főmenü megnyitása

Bajáki Ferenc, teljes nevén Bajáki Ferenc József (Kecskemét, 1883. május 6.[1]Moszkva, kommunarkai kivégzőhely, 1939. március 3.[2]) magyar műlakatos, tölténygyári munkás, szakszervezeti titkár, a Forradalmi Kormányzótanács tagja. A sztálini koncepciós perek áldozata.

Bajáki Ferenc
Született 1883. május 6.[1]
Kecskemét
Elhunyt 1939. március 3. (55 évesen)
Moszkva, kommunarkai kivégzőhely
Foglalkozása köztisztviselő

ÉleteSzerkesztés

A kezdetekSzerkesztés

Bajáki Ferenc és Szelei Etelka fia. 17 éves korában belépett a lakatosok szakegyletébe, illetve az MSZDP-be, később pedig a Weiss Manfréd Műveknél a lakatosok főbizalmijaként működött. 1910. május 16-án Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött Barina Terézia református szabónővel, Barina István és Mészáros Julianna lányával.[3] 1917-ben a Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségében a gyáripari lakatos-szakosztály titkárává vált. 1918 őszén még kommunistaellenes álláspontot képviselt, 1919 márciusára viszont már az egyesülés híve lett, sőt belépett a KMP-be.

A kommün alatt és utánSzerkesztés

A Magyarországi Tanácsköztársaság idején április 9-től június 24-ig a szociális termelés népbiztosa Varga Jenő, Dovcsák Antal, Hevesi Gyula, Kelen József és Rákosi Mátyás mellett. Június 24-én a Tanácsok Országos Gyűlése által az előző nap megválasztott Szövetséges Központi Intéző Bizottság megválasztotta a Népgazdasági Tanács[m 1] elnökségét, amelybe Varga Jenő, Nyisztor György és Lengyel Gyula mellett ő is bekerült. A tanács továbbá kilenc főosztályból is állt, amelynek (IX.) munkásügyi főosztályát is ő vezette. Részt vett 1919. július 31-én az éjjeli órákban tartott, Kun Béla vezette tanácskozáson, amelyen a kilátástalan helyzetet vitatták meg. „A Vántus Károly és társai” megnevezésű - a köznyelvben népbiztosperként élő - perben, amely 1920. június 5-től december 28-ig tartott, életfogytig tartó fegyházra ítélték, ám 1921-ben a szovjet–magyar fogolycsere-akció révén Szovjet-Oroszországba került. Itt belépett az SZK(b)P-be, és a szovjet ipar helyreállításában, az új szocialista nagyipar építésében vett részt. Koholt vádak alapján (pl. ellenforradalmi tevékenység) 1938. február 28-án letartóztatták. 1939. március 2-án halálraítélték, másnap kivégezték. Fiát szintén letartóztatták, és kivégezték.[4] 1956. február 25-én Vágó Bélával együtt rehabilitálták.[2]

EmlékezeteSzerkesztés

Csepelen utca volt róla elnevezve (2011-ig). Ez ma a Mansfeld Péter utca.[5]

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A népgazdaság tervszerű irányítására létrehozott legfőbb gazdasági szerv. Forrás: A Népgazdasági Tanácsról

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László
  • Csepel szikrái. Sorsok, emberek a századfordulótól a felszabadulásig. Szerk. Csepeli Szabó Béla, Czakó Sarolta. Bp., MSZMP Csepel Vas- és Fémművek Bizottsága, 1970
  • Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992
  • Váry István-Heltai Nándor: Kecskemét jelesei. Szerk. Heltai Nándor. Kecskemét, Kecskemét Város Tanácsa, 1968
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub
  • Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből (Bp., 1964)