Bátos

	Bátos (Batoș)
	; Bátos címere
	; Bátos címere
	Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Közép-romániai fejlesztési régió
Megye	Maros
Község	Bátos
Rang	községközpont
Irányítószám	547085
SIRUTA-kód	115539
	Népesség
Népesség	1228 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	315 (2011)
Népsűrűség	14,68 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	409 m
Terület	83,67 km²
Időzóna	EET, UTC+2
	Elhelyezkedése
	é. sz. 46° 53′ 10″, k. h. 24° 39′ 20″46.886111°N 24.655556°EKoordináták: é. sz. 46° 53′ 10″, k. h. 24° 39′ 20″46.886111°N 24.655556°E
	Bátos weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Bátos témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Bátos (románul: Batoș, németül: Botsch, helyi szászul Biutš) falu Romániában, Maros megyében.

Fekvése

Szászrégentől 16 km-re északra, a Lúc-patak bal partján fekszik.

Nevének eredete

Puszta személynévből való. Először 1319-ben Batus, majd 1461-ben Bathos alakban írták.

Története

A 14. században Kolozs vármegyei szász jobbágyfalu volt. 1332–37-ben plébánosáról emlékeztek meg. 1507-ben már mint mezővárost említették, amely címet a 19. század második feléig megőrizte. A 16. századtól a 20. század első feléig jelentős volt bortermelése. Lakói 1629-ben megkapták a jogot Bethlen Gábortól, hogy megváltsák magukat a jobbágyi függés alól. Ugyanekkor pallosjoggal is rendelkezett. 1648-ban a Rákócziak uradalmi központja, hozzátartozott Felsőidecs, Maroskövesd, Lövér, Felsőrépa, Erdőszakál és Oroszidecs. Két darabont- és 58 jobbágycsalád lakta, köztük egy borbély és egy kertész, aki robotban hagymát és petrezselymet termesztett. Volt halastava és malma, sok házhelye pusztán állt.^[2] 1668 és 72 között örmények települtek be, akik még 1766-ban is itt éltek. A kurucok 1710-ben kifosztották.^[3] 1766-ban a 811 férfiból és 826 nőből álló szász evangélikus egyházközség és az örmények mellett református anyaegyháza is volt, amely 23 férfit és 11 nőt számlált. A szász jobbágyok egy része 1775-ben Felsőszászújfaluba költözött. 1797-ben éves nagyvásár tartására kapott szabadalmat.^[4] A 19. század elejétől egészen a második világháborúig túlnyomóan szász lakosságú maradt. 1881-ben gyógyszertár nyílt benne.^[5] 1907-ben kétszáz lakója gazdasági eszközök készítésével, húsz pedig fazekassággal foglalkozott. Szász lakosságát a német hadsereg 1944 őszén evakuálta. Helyükre 1945-ben az Országos Demokrata Arcvonal telepített csíki székelyeket. A szomszédos monorfalvi románok azonban nem nyugodtak bele, hogy nem őket jelölték ki telepeseknek. Többször megtámadták a falut, a házakat feldúlták, a székelyeket megverték. Végül egy miniszterközi bizottság intézkedett a telepesek visszatéréséről a faluba, a konfliktust a szászok állítólagos aknamunkájára fogva.^[6] A szászok egy töredéke hazaérkezett (1945 őszéig 333-an^[7]), azonban a székelyek egy része nem mert visszatérni, és a környező falvakból beköltöző románok 1966-ra többségbe kerültek a falu lakosságában. A Csíkból ideszármazottak római katolikusok, a gyarapodó létszámú református egyházközség 2002-re épített magának templomot.^[8]

1910-ben 1605 lakosából 1381 volt német, 117 román és 85 magyar anyanyelvű; 1379 evangélikus, 115 görögkatolikus, 72 református és 24 ortodox vallású.

2002-ben 1355 lakosából 895 volt román, 367 magyar, 54 cigány és 37 német nemzetiségű; 902 ortodox, 275 római katolikus, 101 református és 60 evangélikus vallású.

Látnivalók

Evangélikus temploma eredetileg 15. századi, gótikus, de miután 1728-ban leégett, 1781–82-ben barokk–rokokó stílusban építették újjá. Különálló tornyán 1638-as dátum volt olvasható.^[9]
Helytörténeti gyűjtemény.
Evangélikus paplak (1789).
A falutól északra 2,5–3 km-re, a 746 m magas Vár-hegyen ovális alakú, rézkori eredetű vár maradványai látszanak, melyet később a magyarok is használtak. A lapos hegytetőn kissé távolabb még egy kővár romjai is találhatók.^[10]

Gazdasága

Elsősorban almatermesztéséről híres. Körzetében évente ötven-hatvanezer tonna alma terem. 2002 óta minden októberben megrendezik az alma ünnepét.^[11] Az almából helyben széles körben forgalmazott ecetet is előállítanak.

Híres emberek

Itt lakott 1710–11-ben Cserei Mihály emlékíró.
Itt született 1929. szeptember 25-én Johann Böhm történész.
Itt született 1963. január 24-én Szakács Csaba erdőmérnök, természettudományi szakíró.

Hivatkozások

↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Maros megye. adatbank.ro
↑ Makkai László: I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631–1648). Bp., 1954, 636–637. o.
↑ Benkő József. Transsilvania specialis. Bukarest, Kolozsvár: Kriterion Könyvkiadó, 363. o. (1999). ISBN 973-26-0524-3
↑ Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900
↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 45. o.
↑ Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944–1953 és A bukaresti magyar delegáció 1946. május 4-i jelentése a magyar külügyminisztériumnak. In Andreea Andreescu – Lucian Nastasă – Andrea Varga: Maghiarii din România (1945-1955). Cluj, 2002, 296–297. o.
↑ Alexandru Pintelei – Horst Göbbel: Punct crucial în Ardealul de Nord / Wendepunkt in Nordsiebenbürgen (Nürnberg, 2004), 107. o.
↑ Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2003
↑ A templom a „jupiter.elte.hu”-n Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben (magyarul)
↑ A földvár ugyanott Archiválva 2010. január 13-i dátummal a Wayback Machine-ben (magyarul)
↑ Népújság 2008. október 13.^{[halott link]}

Források

Bíró Donát: Szászrégen és vidéke (2006)

Erdély-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Maros megye. adatbank.ro

[2] Makkai László: I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631–1648). Bp., 1954, 636–637. o.

[3] Benkő József. Transsilvania specialis. Bukarest, Kolozsvár: Kriterion Könyvkiadó, 363. o. (1999). ISBN 973-26-0524-3

[4] Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900

[5] Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 45. o.

[6] Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944–1953 és A bukaresti magyar delegáció 1946. május 4-i jelentése a magyar külügyminisztériumnak. In Andreea Andreescu – Lucian Nastasă – Andrea Varga: Maghiarii din România (1945-1955). Cluj, 2002, 296–297. o.

[7] Alexandru Pintelei – Horst Göbbel: Punct crucial în Ardealul de Nord / Wendepunkt in Nordsiebenbürgen (Nürnberg, 2004), 107. o.

[8] Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2003

[9] A templom a „jupiter.elte.hu”-n Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben (magyarul)

[10] A földvár ugyanott Archiválva 2010. január 13-i dátummal a Wayback Machine-ben (magyarul)

[11] Népújság 2008. október 13.^{[halott link]}

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]