Bogdán László (költő)

erdélyi magyar költő, újságíró

Bogdán László (Sepsiszentgyörgy, 1948. március 8.2020. augusztus 10.)[1] erdélyi magyar költő, író, újságíró. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (2005). Írói álneve: Vaszilij Bogdanov.

Bogdán László
2008-ban (Hlavathy Károly felvétele)
2008-ban (Hlavathy Károly felvétele)
Született 1948. március 8.
Sepsiszentgyörgy
Elhunyt 2020. augusztus 10. (72 évesen)
nem ismert
Álneve Vaszilij Bogdanov
Állampolgársága
Foglalkozása
Iskolái Székely Mikó Kollégium (–1966)
Kitüntetései

ÉletútjaSzerkesztés

Középiskolai tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, 1966-ban érettségizett. Segédraktárnok, állategészségügyi munkás, keramikus, nevelő, művelődési aktivista, majd 1969-től a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör belső munkatársa volt. Első verse az Ifjúmunkásban jelent meg; rendszeresen közölt verseket, novellákat, kritikai írásokat, műfordításokat és publicisztikát az Utunkban, Igaz Szóban, heti- és napilapokban. Szerepelt a Kapuállító című antológiában (1971). 1987-től A Hét című bukaresti hetilapot szerkesztette.

Az 1990-es években a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilapba politikai, kulturális és művelődéspolitikai cikkeket írt. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) az 1995. évre nívódíjjal jutalmazta Bogdán László publicisztikai tevékenységét.[2]

KöteteiSzerkesztés

  • Matiné. Versek; Kriterion, Bukarest, 1972 (Forrás)
  • Helyszínkeresések forgatáshoz (regény, Bukarest, 1978)
  • Címeremben két hattyú (regény, Bukarest, 1980)
  • Játék mozgó tükrökkel (elbeszélések, Bukarest, 1983)
  • Ingaévek (versek, Bukarest, 1984)
  • Luca-napi időjóslások. Derűs UFO-történet (fantasztikus regény); Kriterion, Bukarest, 1985
  • A bőrönd elföldelése. Elbeszélések; Kriterion, Bukarest, 1986
  • Promenád avagy a jobb kézre húzott kesztyűk városa. Töredékek vígeposzból; Kriterion, Bukarest, 1989
  • A késdobáló, avagy A jobb kézre húzott kesztyűk városa. Töredékek vígeposzból. Második könyv; Kriterion, Bukarest, 1991
  • Eltűnés. Harmadik könyv; Kriterion–Polis, Bukarest–Kolozsvár, 1994
  • Agitátorok éjszaka. Töredékek vígeposzból; Bon Ami, Sepsiszentgyörgy, 1995
  • Az erdélyi kertmozi. Versek; Mentor, Marosvásárhely, 1995
  • Az ördög Háromszéken. Töredékek vígeposzból. Szocreál ponyva; Bon Ami, Sepsiszentgyörgy, 1997
  • Átiratok múzeuma. Versek; Mentor, Marosvásárhely, 1998
  • Ház a kopár hegyen. Történetek; Mentor, Marosvásárhely, 2000
  • Öt korsó sör a Golgotában; Kortárs, Bp., 2000
  • Argentin szárnyasok. Versek; Mentor, Marosvásárhely, 2001
  • Drakula megjelenik; Mentor, Marosvásárhely, 2002
  • A szoros délben. Erdélyi magyar regény az elválásokról; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2002
  • Hol vagytok, ti régi játszótársak?; Mentor, Marosvásárhely, 2003
  • Oldás és kötés. Szövegek és körülmények; Felsőmagyarország–Szépírás, Miskolc–Szolnok, 2003
  • Az erdélyi madonna. Fejezetek egy regényből; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004
  • P. a ketrecben. Versek; Mentor, Marosvásárhely, 2004
  • Bűbájosok. Regény; Mentor, Marosvásárhely, 2005
  • A démon női alakot ölt. Lírai napló 2003–2005; Mentor, Marosvásárhely, 2006
  • Hutera Béla utolsó utazása; Mentor, Marosvásárhely, 2007
  • Szindbád a taligán. Versek; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2007
  • A felesleges utazás; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2008
  • Tatjána avagy Kifelé a férfikor nyarából. Szerelmi történet. A kintrekedtek 1.; Mentor, Marosvásárhely, 2008
  • Felröppenő flamingó; Mentor, Marosvásárhely, 2009
  • Ricardo Reis Tahitin; Concord Media, Arad, 2009 (Irodalmi jelen könyvek)
  • A vörös körben. A kintrekedtek 2.; Mentor, Marosvásárhely, 2010
  • A két boldog fénygombolyag. A kintrekedtek 3.; Mentor, Marosvásárhely, 2011
  • Vaszilij Bogdanov: A végzet kirakós játékai. Összegyűjtött versek I. 1914–1925; Mentor, Marosvásárhely, 2013
  • Arcok a forradalmi menetoszlopból, 1939–1982. Egy önkéntes száműzött vázlatai; ARTprinter, Sepsiszentgyörgy, 2014
  • Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2014
  • Az elveszett árnyékok története. Mesék a táborból; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2014
  • Arcok a forradalmi menetoszlopból, 1939–1982. Egy önkéntes száműzött vázlatai; ARTprinter, Sepsiszentgyörgy, 2014
  • Az ördög Háromszéken. Szocreál ponyva; Hargita, Csíkszereda, 2015 (Székely könyvtár)
  • Vaszilij Bogdanov: Ricardo Reis Szibériában, 1944; ARTprinter, Sepsiszentgyörgy, 2015
  • Vaszilij Bogdanov: Az illuzionista és a szörnyeteg. Összegyűjtött versek II., 1925–1964; Mentor, Marosvásárhely, 2015
  • Ha mégis visszamennék; Tinta, Árkos, 2016
  • A vörös pók hálójában. Összegyűjtött versek (1964–1982); Tinta, Árkos, 2017
  • A démon Berlinben. Csábítás passziánsz. Lermontov kontra Bódy Gábor; ARTprinter, Sepsiszentgyörgy, 2018

MűfordításSzerkesztés

Idegen nyelvenSzerkesztés

  • În căutarea unor locuri de filmare; ford. románra George Volceanov, előszó Andrei Roman (Helyszínkeresések forgatáshoz); Kriterion, Bukarest, 1984 (Biblioteca Kriterion)

Díjak, elismerésekSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés