Magyar Művészeti Akadémia

köztestület

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) önkormányzás elvén alapuló köztestület, amely a művészettel – különösen az irodalommal, a zenével, a képző-, ipar- és tervezőművészettel, valamint az építészettel, a fotó-, film-, előadó- és népművészettel –, továbbá a művészet elemzésével, támogatásával, oktatásával, hazai és nemzetközi bemutatásával, közkinccsé tételével, illetve a magyar művészek képviseletével összefüggő országos közfeladatokat lát el. Fő feladata, hogy elősegítse a magyar és az egyetemes kultúra értékeinek érvényesülését, megóvását, a magyar művészeti élet hagyományainak tiszteletét, új, értékes alkotások születését.[1][2]

Magyar Művészeti Akadémia
Az MMA irodaháza (Andrássy út – Bajza utca sarok)
Az MMA irodaháza
(Andrássy út – Bajza utca sarok)

Egyéb nevek MMA
Alapítva 1992. január 22.
Típus művészeti köztestület
Tevékenység művészeti értékek ápolása, ismeretterjesztés
Székhely Pesti Vigadó
Nyelvek magyar magyar
elnök Turi Attila
Kulcsemberek Richly Gábor (főtitkár)
Költségvetés 10-13 milliárd forint évente

Elhelyezkedése
Magyar Művészeti Akadémia (Budapest)
Magyar Művészeti Akadémia
Magyar Művészeti Akadémia
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 30′ 40″, k. h. 19° 04′ 22″Koordináták: é. sz. 47° 30′ 40″, k. h. 19° 04′ 22″
A Magyar Művészeti Akadémia weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyar Művészeti Akadémia témájú médiaállományokat.

Története szerkesztés

A Magyar Művészeti Akadémia a magyar irodalmárok, képző- és iparművészek, építészek, zeneművészek, film- és fotóművészek fórumaként jött létre. Az egyesületet 1992. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján alapította 22 magyar művész: Bak Imre festőművész, Balassa Sándor zeneszerző, Bertha Bulcsu író, Bodonyi Csaba építész, Bozay Attila zeneszerző, Csaba László (építész), Deim Pál festőművész, Finta József építész, Gerzson Pál festőművész, Gyarmathy Tihamér festőművész, Gyurkovics Tibor író, Kerényi József Péter építész, Kokas Ignác festőművész, Makovecz Imre építész, Melocco Miklós szobrászművész, Páskándi Géza író, Schéner Mihály festőművész, Schrammel Imre keramikus iparművész, Somogyi József szobrászművész, Szokolay Sándor zeneszerző, Tornai József író és Vígh Tamás szobrászművész. Elnöküknek Makovecz Imre építészt választották, aki 2011-ben bekövetkezett haláláig töltötte be ezt a tisztséget.[3]

(Szintén 1992-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az 1949-ben kizárt területek, az irodalom és a művészetek jeles képviselői számára megalapította a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát (SZIMA), amely az MTA társult intézménye, de külön alapszabállyal rendelkező, önálló szervezet.[4])

 
A Magyar Művészeti Akadémia tagjai Ungváron, Petőfi szobránál 2006 januárjában

Az egyesületet 2011-ben a második Orbán-kormány kezdeményezésére hozott 2011. évi CIX. törvény köztestületté nyilvánította,[1] sőt ezt a 2012-es új Alaptörvénybe is beleírták. Az akadémia megalakulásában azok vehettek részt, akik az 1992-ben alapított MMA egyesület rendes tagjai voltak 2011. január 1-jén, így a köztestület 2011. november 5-én 157 taggal jött létre. Emiatt Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa az alkotmánybírósághoz (Ab) fordult, mivel ez nem felelt meg az Alaptörvény rendelkezéseinek.[5] Végül az Ab nem semmisítette meg az MMA-t létrehozó törvénynek a taggá válásra vonatkozó rendelkezéseit (bár az valóban nem volt megfelelő), de kötelezte az MMA-t, hogy tagságának mindenkori összetétele, szervezeti felépítése és működése feleljen meg a művészeti szabadság alkotmányos értékének.[6]

Működése szerkesztés

Az MMA rendes és levelező tagjai szerkesztés

Az MMA köztestület tagjai a magyar művészeti életben kimagasló szellemi vagy alkotói teljesítményt felmutató művészek. Az MMA tagjai a rendes, a levelező, a tiszteletbeli és a pártoló tagok. Az MMA tagjait a közgyűlés választja közvetlen és titkos szavazás útján. A rendes tagok száma nem lehet több 250 főnél, a levelező tagoké 50 főnél.[7]

Az MMA tagjainak életművét egy digitális lexikonban mutatja be.[8] A weblapon többszáz akadémikus[9] tag életét, pályáját és művészetét gazdag fotó- és videó-tartalommal illusztrálják. A több mint 170 szakértő közreműködésével létrehozott portál mind az élő, mind pedig a néhai, mind a posztumusz tiszteleti tagok életművét feldolgozza.

A tagok havi életjáradékban részesülnek, amelynek összege rendes tag esetében 2022. január 1-jétől 455 000 forint/hó, levelező tag esetében ugyancsak 2022. január 1-jétől 353 900 forint/hó. Az elhunyt rendes és levelező tagok hozzátartozói 2013 júniusától az MTA által folyósított hozzátartozói ellátások mindenkori összegét kapják. A kormány célja, hogy az MMA tagjainak járadéka is elérje az MTA tagjainak tiszteletdíját 2022-re,[10][11] amely 2022. január 1-jétől a rendes tagok esetén 445 ezer, a levelező tagok esetén 340 ezer forintra emelkedik, elérve ezzel a célt.[12]

Tisztségviselői szerkesztés

Elnökök szerkesztés

Alelnökök szerkesztés

Elnökségi tagok szerkesztés

Főtitkár szerkesztés

Felügyelő Testület szerkesztés

Tagozatvezetők szerkesztés

Szimbolikus tisztségviselők szerkesztés

  • Makovecz Imre építész, alapító elnök, örökös tiszteleti elnök
  • Dr. Kováts Flórián népművelő, alapító főtitkár, örökös tiszteleti főtitkár
Tiszteletbeli elnökök szerkesztés

(Az adatok forrása, ha más nincs megjelölve az MMA honlapja: Tisztségviselők, Felügyelő Testület)

Tevékenysége szerkesztés

Első hivatalos rendezvénye 2011. december 1-jén a Kortársaink voltak címmel megnyílt kiállítás volt, mellyel a MMA hatvanegy néhai tagjának életművére emlékezett az Iparművészeti Múzeumban. A köztestület első rendes közgyűlését 2012. január 28-án tartotta, Budapesten. Az MMA kezdeményezésére 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából megalapította A Nemzet Művésze díjat, amelyet az MMA elnöke adományoz évente november 5., az akadémia alapításának évfordulója alkalmából. Az MMA-nak saját alapítású köztestületi (Életműdíj, Nagydíj, Aranyérem stb.) és tagozati díjai is vannak.

Az akadémia évkönyvekben mutatja be és dokumentálja a köztestülethez kötődő eseményeket. 2013 végétől negyedévente megjelenő folyóiratban, a Magyar Művészetben kíván fórumot adni a tagozataiban folyó műhelymunka eredményeinek és időszerű kérdések felvetésével, kifejtésével termékenyítően próbál hatni a művészek alkotómunkájára. A köztestület megalakulásáról egy exkluzív, számozott kiadványt is megjelentetett, amelyet Árendás József grafikus tervezett.[14]

Az Országgyűlés a 2013. évi CLVII. számú törvénnyel az MMA tulajdonába adta a Műcsarnok és a Pesti Vigadó épületét, valamint a XII. kerületi Hild-villát.[15] Utóbbit az MMA felújíttatta, és itt helyezte el 2016. év végétől az akadémia új Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetét.[16]

2018. augusztustól a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) titkársága és a vezetőség a Vörösmarty tér 1. szám alatti irodaház, azaz a Kristálypalota helyett az Andrássy út 101. szám alatti, az egykori Schanzer-villában folytatja tevékenységét. Az épületet, mely korábban 2006-ig a MÚOSZ székáza is volt, a magyar állam 2014-ben 2 milliárd forintért vásárolta meg egy magántulajdonostól, az épület felújítása 4 milliárd forintba került.[17][18]A beruházás megkapta a 2022. évben a „Műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció” kategóriában odaítélt három Építőipari Nívódíj egyikét.[19].

Intézményei szerkesztés

 
Pesti Vigadó, az MMA székháza
 
A Schanzer-villa felújítás előtt, az MMA irodaháza

A Pesti Vigadó szerkesztés

A Pesti Vigadó sokszínű kulturális eseményeknek helyszínt adó épülete, egyben az MMA székháza is.

A Műcsarnok szerkesztés

 
Műcsarnok

Az MMA Műcsarnok Nemzeti Szalon néven 2014-ben új kiállítássorozatot indított, hogy időről időre megbízható körképet nyújtson a vizuális művészetek legkülönbözőbb területén született főbb hazai teljesítményekről. Első alkalommal Építészeti Nemzeti Szalont, 2015-ben Képzőművészeti Nemzeti Szalont 2016-ban pedig Fotóművészeti Nemzeti Szalont rendezett. 2017-ben Iparművészeti és Tervezőművészeti, míg 2018-ban Népművészeti Nemzeti Szalont terveznek a Műcsarnokban.

Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet szerkesztés

 
Hild-villa

Az MMA közgyűlése 2013-ban döntött a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének (MKKI) önállóan működő költségvetési szervként történő megalapításáról, az intézet 2015 elején kezdte meg munkáját, azzal a céllal, hogy a művészet társadalmi relevanciáját, valamint elméleti összefüggéseit tudományos igénnyel vizsgálja. Az első feladat után (az MMKI mindennapi működőképessége, működtetése feltételeinek biztosítása, a Hild-villába költözés), most a megfelelő művészeti-szakmai háttér megteremtése zajlik, a kutatók a saját szakterületük áttekintését végzik, kutatási koncepciót készítenek. A háttéranyagok elkészültével majd kutatási stratégia készül. Az Intézet „nyílt intézményként” működik, a társintézményekkel együttműködésben hozza nyilvánosságra munkájának eredményét. Az MMKI konferenciákat, rendezvénysorozatokat szervez, tanulmányköteteket, könyvsorozatokat jelentet meg.

(A Hild-villát (Bp. XII. Budakeszi út 38-40.) – amelyet későbbi tulajdonosa után Geiszt-villának is neveztek – a magyar klasszicista építészet kiemelkedő egyénisége, Hild József a maga és családja számára tervezte és építette, 1844-ben. A fokozottan védett műemlék felújítása 2016 januárjában kezdődött meg, ünnepélyes átadóját pedig december 20-án tartották.[20])

Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ szerkesztés

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ létrehozásáról a Magyar Kormány 1771/2017. (XI.7.) Kormányhatározata döntött. Elődintézménye az 1872-ben létrehozott Műemlékek Országos Bizottsága levéltára, könyvtára és archívuma, valamint az 1968-ban alapított Magyar Építészeti Múzeum. A kormányhatározat értelmében az intézmény a Magyar Művészeti Akadémia fenntartásában működik. Egyúttal az MMA tulajdonába került a Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 9-11. szám alatti, egykori BM-kórház épületegyüttese, azzal a céllal, hogy itt valósuljon meg a MÉM MDK végleges elhelyezésére szolgáló beruházás. Az intézmény igazgatója dr. Almássy Kornél.[21]

Kiadványai szerkesztés

Magyar Művészet szerkesztés

A Magyar Művészeti Akadémia negyedévenként megjelenő lapja. Díszes kiállítása, albumformátuma az intézmény céljait, jellegét és szellemiségét van hivatva megjeleníteni. Egyszerre kíván fórumot adni az Akadémia tagozataiban folyó műhelymunka értekezésekben és képekben közölhető eredményeinek és időszerű kérdések felvetésével, igényes kifejtésével termékenyítően hatni vissza a művészek alkotómunkájára. Az MMA elnökének, Fekete Györgynek és az MMA főtitkárának, Kucsera Tamás Gergelynek a Bevezetőben olvasható visszatekintése a Művészeti Akadémia megalakulásának, illetőleg törvénybe iktatásának eszmei, jogi és kultúrpolitikai hátterét villantja fel, az ezt követő tanulmányok, esszék és ars poeticák pedig a szerzők és a szerkesztőség közös műhelymunkájába engednek bepillantást.[22]

Szerkesztőbizottság szerkesztés

Közelképek írókról szerkesztés

A Közelképek írókról a Magyar Művészeti Akadémia által 2014-ben indított kismonográfia-sorozat Ács Margit szerkesztésében, amelyben összegző jelleggel mindeddig feltáratlan életművek kerülnek bemutatásra. A kötetekben mindegyik esetben válogatott bibliográfia és képmelléklet is helyet kap.[23]

A Magyar Művészeti Akadémia Évkönyve szerkesztés

2012 óta jelenik meg a Magyar Művészeti Akadémia évkönyve, amely az Akadémia elmúlt évét mutatja be, a köztestülethez kötödő eseményeket, történéseket dokumentálja. Az évkönyvben kronológia tekinti végig az Akadémia tevékenységét, egy-egy kiemelt művészeti rendezvényét, ezenkívül az akadémiáról és a művészetről szóló beszélgetések, valamint az elhunyt akadémikusokra való emlékezések is olvashatók a fényképekkel illusztrált lapokon. Az évkönyvet az MMA tagjainak és az MMA Titkárság köztisztviselőinek arcképcsarnoka teszi teljessé.[24]

Díjai, elismerései szerkesztés

A Nemzet Művésze díj szerkesztés

Az MMA kezdeményezésére 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából megalapította A Nemzet Művésze díjat, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a köztestület megalakulásának évfordulója – november 5. – alkalmából adományozza. A díjat ő és a miniszterelnök vagy az általuk kijelölt egy-egy személy adja át. A díj odaítéléséről a 11 fő Kossuth-díjjal kitüntetett művész alkotta Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, amelynek elnöke a köztestület elnöke (amennyiben Kossuth-díjjal kitüntetett személy). A bizottság két tagját a kultúráért felelős miniszter, nyolc tagját a bizottság elnöke kéri fel, legfeljebb három évre.[25]

MMA Aranyérem szerkesztés

(Ez az elismerés nem tévesztendő össze a Magyar Tudományos Akadémia által jóval előbb alapított Akadémiai Aranyéremmel, amelyet 1961 óta minden évben átadnak az arra érdemesnek ítélt személynek). Aranyérem díjban részesíthető az a személy vagy szervezet, aki vagy amely munkájával, anyagi támogatásával, egyéb adományával vagy tevékenységével hozzájárult a magyar kultúra és művészet társadalmi elismertségének emeléséhez. 1996 óta minden esztendőben a Magyar Művészeti Akadémia Akadémiai aranyérmet adományoz a magyar szellemi élet egy-egy jeles személyiségének, akinek életműve példa a nemzet megmaradásáért, felemelkedéséért végzett önzetlen és a személyes bátorságot sem nélkülöző munkálkodásra.

MMA Életműdíj szerkesztés

Életműdíjban részesíthető a magyar szellemi élet azon jeles művésze, akinek kiemelkedő munkássága, életműve példa a nemzet felemelkedéséért, megmaradásáért végzett odaadó, önzetlenül és a személyes bátorságot sem nélkülöző munkálkodásra.

MMA Nagydíj szerkesztés

Nagydíjban részesíthető a magyar szellemi élet azon személyisége, aki a korábbi két évben kiemelkedő jelentőségű művészeti alkotást, művészetelméleti munkát hozott létre.

MMA Művészeti Írói Díj szerkesztés

Művészeti Írói Díjban részesíthető az a művészeti író, aki kiemelkedő és tartósan magas színvonalú tevékenységével, ismeretterjesztő, művészetelméleti vagy műkritikusi munkájával hozzájárult a magyar művészet közkinccsé tételéhez, egyszersmind emelve és megőrizve ezzel a magyar kultúra értékeit.

MMA Kováts Flórián-emlékérem szerkesztés

Kováts Flórián Emlékérem díjban részesíthető az a személy, aki hivatásbeli vagy civil tevékenységével jelentős művészeti és kulturális szervezőmunkát végez, vagy a művészetszervezés, a művészeti igazgatás területén kiemelkedő tevékenységet folytat.

Tagozati díjak szerkesztés

  • A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti díja
  • Szőts István-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti díja
  • A Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti díja
  • A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti díja
  • Cs. Szabó László-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti díja
  • Erdélyi Zsuzsanna-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti díja
  • A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti díja
  • A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti díja
  • A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Illyés Gyula-díja

Forrás: Az MMA weboldala[26]

MMA-TV szerkesztés

A Magyar Művészeti Akadémia hivatalos online videocsatornája. A hazai művészeti élet jeles képviselőinek alkotásai dokumentumfilmekben és riportokban feldolgozva, színházi előadások, irodalmi pódiumbeszélgetések, hangversenyek és minden, az Akadémia tevékenységével kapcsolatos videós tartalom egy helyen.[27]

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b 2011. évi CIX. törvény a Magyar Művészeti Akadémiáról. Nemzeti Jogszabálytár. (Hozzáférés: 2018. november 30.)
  2. MMA – Az Akadémiáról. mma.hu. (Hozzáférés: 2017. március 29.)
  3. MMA – Az MMA történetéről, mma.hu
  4. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia honlapja. [2017. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  5. Alkotmányellenes a Művészeti Akadémia?. index.hu, 2013. február 3. (Hozzáférés: 2017. november 15.)
  6. Ab: ki kell nyitni Fekete György zártkörű akadémiáját. hvg.hu, 2014. május 28. (Hozzáférés: 2017. november 15.)
  7. MMA – Alapszabály. mma.hu. (Hozzáférés: 2017. március 29.)
  8. MMA – Akadémikusok
  9. "Nem akadémikus" tagok felvételi szabályai, jelentkezési űrlap. mma.hu. (Hozzáférés: 2022. december 13.)
  10. Újabb havi harmincezer a kormány művészeinek. HVG, 2016. december 5. (Hozzáférés: 2017. november 15.)
  11. 208/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet - 1. oldal. net.jogtar.hu (Wolters Kluwer). (Hozzáférés: 2018. április 30.)
  12. Az MMA-tagok életjáradékát 455 ezer forintra emelik. Napi.hu, 2021. október 13.
  13. Richly Gábort választották az MMA főtitkárának. Kultúra.hu. (Hozzáférés: 2022. március 22.)
  14. MMA – Megalakulási kiadvány, mma.hu
  15. 2013. évi CLVII. törvény a Magyar Művészeti Akadémia működésével kapcsolatos egyes kérdésekről. Nemzeti Jogszabálytár. (Hozzáférés: 2018. november 30.)
  16. MMA – Az Akadémia történetéről. mma.hu. (Hozzáférés: 2017. március 29.)
  17. Elkészült az új Andrássy úti székház: a héten költözik a Magyar Művészeti Akadémia. PestBuda, 2018. augusztus 16.
  18. Szily László: Bejutottunk Budapest új, közösségi finanszírozásból épült, hatcsillagos, négymilliárdos, überluxus magánklubjába, amihez hasonló talán Londonban sem létezik, 2018. augusztus 28.
  19. Bemutatjuk, mely építmények kapták meg az építőipar legmagasabb szakmai elismerését az idei évben (+galéria). (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  20. MMA – Hild-villa, mma.hu
  21. Kiemelt beruházásként újul meg egy rég elhagyatott pesti kórház, 24.hu, 2020. június 9
  22. MMA – Magyar Művészet, mma.hu
  23. MMA – Közelképek írókról Archiválva 2016. február 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, mma.hu
  24. MMA – Évkönyv, mma.hu
  25. A Nemzet Művésze díj
  26. MMA – tagozati díjak. mma.hu. (Hozzáférés: 2017. március 29.)
  27. MMA-TV. mma-tv.hu. (Hozzáférés: 2017. március 29.)

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Kováts Flórián: Mértékadó közösség. Testamentum és interjú, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2011
  • A Magyar Művészeti Akadémia nemzetközi és határon túli tevékenysége, 2011–2021, szerkesztők: Keszler Patrícia, Komlóssy Ágnes; MMA, Budapest, 2021