Bolyai János Textilipari Technikum

A Bolyai János Textilipari Technikum – teljes nevén: Bolyai János Fonó-, Szövő- és Hurkolóipari Technikum – ezen a néven 1955 és 1967 között működött, de ezt megelőzően és ezt követően is, más-más neveken – egészen 1997. szeptember 1-jéig, a tanintézet teljes megszűnéséig, az ország egyik legjelentősebb textilipari középfokú oktatási intézménye volt.

Az iskola főépülete a Markó utcában

Az iskola története szerkesztés

Az 1920-as évek a magyarországi textilipar fellendülését hozták. A két világháború között ez az iparág fejlődött talán leggyorsabban. Ennek egyik fő oka az volt, hogy megszűntek a textilipar fejlődését gátló korábbi tényezők, mindenekelőtt az Osztrák–Magyar Monarchia olyan irányú iparpolitikája, amely elsősorban az osztrák és a cseh textiliparnak kedvezett. A külföldi konkurenciát védővámokkal nagy mértékben korlátozták, így mód nyílt arra, hogy a hazai igényeket magyarországi gyárak elégíthessék ki. A 20. század második-harmadik évtizedében nagyon sok textilgyárat alapítottak és a régebben alapítottakat is jelentősen bővítették. Több ekkor létesült textilgyár országos, sőt európai hírnevet szerzett.[1] A hazai textilipar nagyarányú fejlesztése szükségessé tette a szakemberképzés megalapozását is, hiszen korábban jobbára külföldi – német, osztrák és cseh – szakemberek, mesterek dolgoztak az üzemekben. A korábban Késmárkon (ma Kežmarok, Szlovákia) működött textilipariskola pótlására létesítette a magyar állam és a Textilgyárosok Országos Egyesülete 1925-ben Budapesten az Állami Textilipariskolát. Az iskola szerény keretek között, egy katonai raktár épületében kezdte meg működését, egyéves szövőmesterképző és több esti tanfolyam indításával. 1932-ben az iskola szövőipari tanműhelye kötőgépekkel felszerelt műhellyel bővült, majd az 1933/1934-es tanévben a mesterképző tanfolyam mellett hároméves szövő- és kötőipari szakmai oktatás indult. 1934-ben az iskola az Újpesti Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskola épületébe költözött, majd 1943-ban foglalhatta el végleges helyét a Bolyai János Főreáliskola Budapest V. Markó u. 18-20. sz. alatti épületében, megtartva a Bolyai nevet is.[Jegyzet 1] A régi épület mellé kétemeletes műhelyépületet építettek, ami 1944-ben készült el. Az Állami Bolyai Szövő-fonóipari Középiskola 1949-ig működött ezen a néven, 1950-ben 18. sz. Ipari Gimnázium Textilipari Tagozat, 1951-ben 1. sz. Textilipari Technikum néven szerepelt.[Jegyzet 2] Harminc éves fennállásának évfordulóján, 1955-ben újra a Bolyai nevet vette fel és 1967-ig Bolyai János Fonó-, Szövő- és Hurkolóipari Technikumként működött. Az 1967/68 tanévtől kezdve a neve Bolyai János Textilipari Szakközépiskola volt. Ezt követőleg, az 19801990-es években számos oktatásügyi átalakítás során különböző neveken (a „Bolyai János”-t megtartva, de a „technikum” helyett „szakközépiskola”, „szakmunkásképző intézet”) folytatta tovább oktatási tevékenységét, nagyban segítve ezzel a hazai textilipar középfokú képzettségű szakemberekkel történő ellátását.[2][1][3]

Az iskola jelentősége szerkesztés

A második világháború után hazánkban a textilipar igen jelentős gazdasági tényezővé vált. Az 19481949-ben végrehajtott államosítások és az azt követő iparpolitikai irányelveknek megfelelően az 19601970-es években létrehozott nagyvállalatok számos közép- és felsőfokú képzettségű textilipari szakembert igényeltek és a Bolyai, valamint a többi, hozzá hasonlóan szervezett győri, szegedi textilipari technikum, valamint a – szintén jelentős szakmai előzményekkel rendelkező – 1968. szeptember 1-jén létrehozott Than Károly Vegyipari Szakközépiskola, amely a textil-, a bőr és a papíripar számára képzett technikusokat, fontos szerepet töltött be a szakemberképzésben. Az ebben az időszakban ezekben az iskolákban végzett szakemberek közül sokan kaptak később fontos szerepet az iparvezetésben és a vállalatok felső- és középszintű vezetésében.

Oktatási tevékenység szerkesztés

A Bolyai már kezdettől fogva a szakma három alapvető területét (fonás, szövés, kötés-hurkolás[Jegyzet 3]) felvette oktatási tevékenységébe. Az elméleti oktatásban a szorosan vett szakmai tantárgyak (anyagismeret, fonás, szövés, szövés kötéstan, kötés-hurkolás technológiája, kötöttáruk kötéstana, kikészítés, textilgyárak gépészeti berendezései, rajz) mellett a közismereti tárgyak (magyar, történelem, matematika, fizika, kémia, az akkor kötelezően tanított orosz nyelv, valamit a testnevelés) is nagy súllyal szerepeltek a tantervben. A kötő-hurkolóipari oktatáshoz (az iparág jellegzetességeinek megfelelően) ezen a szakon szabás-varrást is tanultak a diákok. A szakmai tantárgyakat a szakmát kiválóan ismerő textilipari szakemberek oktatták, akik között nem egy maga is ennek az iskolának valamelyik elődjénél végezte tanulmányait –, a közismereti tantárgyakat kiváló pedagógusok tanították. Az iskola hatalmas tanműhellyel rendelkezett, amelyben az akkori technológiai színvonalnak megfelelő gépeken sajátíthatták el a tanulók a gyártási műveletek fogásait. A kelmegyártó gépeken készített anyagok jelentős részét és a konfekcióüzemben készült ruhadarabokat részben értékesítették illetve a diákok maguk megvehették. A jobbára a háborút megelőző időszakból származó gépparkot az évek során idővel néhány korszerűbb géppel sikerült kiegészíteni.[1]

Az oktatás 4 évig tartott, az első két évben mindenki ugyanazokat a szaktárgyakat tanulta, a 3. osztálytól kezdve szakosodtak a diákok, amikor is az adott szakterület szaktárgyai kerültek a központba. A negyedik év érettségivel zárult. Az érettségin magyarból, történelemből, matematikából és a szakosításnak megfelelő szaktárgyakból kellett vizsgázni, valamint a tanműhelyben egy meghatározott feladatsort kellett végrehajtani. A végzett diákok technikusi oklevelet kaptak.[1]

A szakmai oktatás mellett az iskolában magas színvonalú kulturális és sportélet is zajlott.

Az iskola későbbi sorsa szerkesztés

Az iskola ebben az eredeti formájában 1968-ig maradt fenn. Az akkor életbe lépett oktatáspolitikai változások folytán a továbbiakban elnevezésében nem „technikum”, hanem „szakközépiskola” lett, amelyben az oktatás 4 évig folyt lényegében ugyanúgy, mint korábban. (Az utolsó évfolyam, amely még 4 év után technikusi oklevelet kapott, 1971-ben végzett.) Az 1987-ben végrehajtott újabb módosítás lehetővé tette, hogy az érettségizett diákok egy 5. évfolyamot is elvégezhessenek, amelynek végén „technikusminősítő vizsga” letételével ismét technikusi oklevelet kaphattak. Az 1983/84-es tanévtől kezdve az 53. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetet (amely addig Újpalotán, Kavicsos köz 2. sz. alatt működött) összevonták a Bolyaival, így az iskolában ettől kezdve 3 éves fonó- és szövőipari szakmunkásképzés is folyt.

Az 19891990-ben végbement politikai és gazdasági rendszerváltás a textiliparra nézve sajnos igen kedvezőtlen hatással volt. Az iparág elvesztette nagy exportpiacait (Szovjetunió, szocialista országok), a belföldi ruhaipari piacot pedig elárasztották az olcsó, ázsiai dömpingáruk, később a használt ruházati cikkek. A nagyarányú piacvesztés következtében a textilipari óriásvállalatok tönkrementek, széthullottak és a belőlük megmaradt kisvállalkozások sem mind voltak életképesek. Mindez sajnos oda vezetett, hogy a textilipar presztízse jelentősen csökkent és az állami oktatáspolitika koncepciói is nagymértékben módosultak, így ezeket a tanintézeteket ezekben a formájukban mind megszüntették. A Bolyait előbb 1997-ben – a tanműhely kivételével – átköltöztették a Than Károly Szakközépiskolába, a két intézményt Zsigmond téri Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Szakmunkásképző néven összevonták. A tanműhely gépei – kevés kivétellel, amelyeket sikerült értékesíteni, vagy múzeumnak átadni – hulladéklerakóba kerültek. A Bolyai Markó utcai épületébe – éveken át tartó hosszas előkészítés és sok – az ingatlan tulajdonjogát is érintő – vita után, mialatt az épületben már mindkét iskola párhuzamosan működött, 2000-ben végleg a Xantus János Idegenforgalmi Gyakorló Középiskola költözött be.[4][5]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Itt meg kell említenünk, hogy ez az iskola – amelyet Hauszmann Alajos tervei alapján 1884-ben építettek fel – a maga nemében már korábban is neves oktatási intézmény volt. Számos később híressé vált hazánkfia tanult itt, és egykori tanárai között is számos kiemelkedő tudós volt.
  2. Hasonló technikumokat létesítettek Győrben és Szegeden is, ezek viselték a 2. ill. 3. számot. A győri technikum később Rejtő Sándor, a szegedi technikum pedig Tisza Lajos nevét vette fel (lásd: Rejtő Sándor Textilipari Szakközépiskola, Tisza Lajos Textilipari Szakközépiskola).
  3. Az iskola nevében szereplő – ma már a szakmában nem így használatos – „kötés-hurkolás” megjelölés a kötöttárugyártásra utal.

Források szerkesztés

  1. a b c d A Bolyai János Textilipari Szakközépiskola jubileumi évkönyve (1975) 
  2. Szemmáry László. Az Újpesti M. Kir. Állami Textilipari Szakiskola évkönyve az 1939-1940 iskolai évről, az iskola fennállásának 15. évében. Újpest, 1940 
  3. Csepregi Oszkár (szerk.). A Xantus János Idegenforgalmi Gyakorló Középiskola évkönyve 2000–2003 (2005) 
  4. BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikum. (Hozzáférés: 2022. január 9.)
  5. Török Katalin (2024. december 13.). „Miért bolygatják a Bolyait? - Egy költözés margójára”. Magyar Nemzet. (Hozzáférés: 2022. október 7.)  

További információk szerkesztés

  • Bertók László Attila: Iskolarablási kísérlet. Új Magyarország, 1995. július 7. – www.UjMagyarorszag_1995_07_pages99-99.pdf
  • Marsi Erzsébet: Bolyai és Than – Csak a hírnevük maradjon meg. Textilmunkás, 1996. ?.?. – www.Textilmunkas_1996-1623974341–pages10-10,pdf

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés