Bruno Spengler

kanadai autóversenyző

Bruno Spengler (Schiltigheim, Franciaország, 1983. augusztus 23. –) francia születésű, kanadai autóversenyző.

Bruno Spengler
2006-ban
2006-ban
Született1983. augusztus 23. (40 éves)
Schiltigheim
Állampolgárságakanadai
Foglalkozásaautóversenyző

A Wikimédia Commons tartalmaz Bruno Spengler témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

Formula–3 Euroseries szerkesztés

A 2003-as Formula–3 Euroseries szezonban csatlakozott a hetedik versenytől az ART Grand Prix (ASM F3) alakulatához és három dobogót is szerzett. 2004-re teljes idényre írt alá a Mücke Motorsport-hoz, de csupán egy harmadik pozíciója volt a legjobb, amelyet a Magny-Cours-ban szerzett.

DTM szerkesztés

2005-ben debütált a Német túraautó-bajnokságban (DTM) a Mercedesszel. Első évében mindössze 5 pontot szerzett és a 16. helyen zárta az összetett értékelést. A 2006-os szezonban négy futamgyőzelmet is szerzett és végül 8. ponttal maradt alul a bajnok Bernd Schneider mögött. 2007-ben újfent ezüstérmes lett a bajnoki értékelésben, ezúttal a svéd Mattias Ekström lett az 1., mindössze három pontos előnnyel. 2010-ben végzett ismét összetett dobogós helyen, ekkor a 3. lett úgy, hogy mindössze három versenyen nem zárt a pódiumon, majd 2011-ben megismételte a tavalyi eredményét. 2012-ben a sorozatba visszatérő BMW gárdájához szerződött, azon belül a Schnitzer Motorsport-hoz. Ebben az idényben rögtön ő zárt a tabella élén és lett a széria történetének első kanadai bajnoka 149 egységgel.[1] Ezt a sikerét követően még 6 éven keresztül szolgálta a gyártót, majd 2019 decemberében bejelentették, hogy 15 év után kiszáll a sorozatból.[2]

Formula–E szerkesztés

A 2018–19-es Formula–E évad előtti teszteken Beitske Visser mellett az Andretti Autosport egyik autóját vitte pályára.[3]

Sportautózás szerkesztés

2020-tól továbbra is a német márkánál szerepelt, de már az amerikai WeatherTech SportCar bajnokságban a GTLM kategóriájában.[4] Road Atlantában Connor De Phillippi csapattársaként kategóriagyőzelmet szerzett.[5] Csoportjukban az év végi összesítésben a 4. helyet érték el 313 gyűjtött ponttal. 2021-ben a BMW csak részidős programot teljesített és csupán négy hétvégén álltak rajthoz,[6] de így is kettő dobogós helyezést gyűjtöttek. A rá következő kiírásra megszűnt a GT Le Mans osztály, a BMW pedig az új M4 GT3-as kódjelű autóval szerepelt a GT Daytona csapatai között.[7][8]

2020-ban életében először indult a Le Mans-i 24 óráson a ByKolles-nél, de 97 kör után kiálltak karosszériahiba miatt.[9]

Elektromos TCR-bajnokság szerkesztés

2022 áprilisában kiderült, hogy a világbajnoki státuszt kapó elektromostúraautó-világkupán indul a gyári Alfa Romeóval.[10] Az olasz Vallelungában rendezett fordulón a döntő szakaszban egy technikai hiba miatt balesetezett, melyben kisebb hátsérülést szenvedett. Ezután a Romeo Ferraris a pontos kivizsgálás miatt és elővigyázatosságból visszaléptette az autót a hétvége további küzdelmeitől.[11]

Eredményei szerkesztés

Teljes Formula–3 Euroseries eredménysorozata szerkesztés

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont
2003 ASM F3 Mercedes HOC
1
HOC
2
ADR
1
ADR
2
PAU
1
PAU
2
NOR
1

19†
NOR
2

Ki
LMS
1

11
LMS
2

3
NÜR
1

16
NÜR
2

4
A1R
1

3
A1R
2

7
ZAN
1

2
ZAN
2

Ki
HOC
3

6
HOC
4

5
MAG
1

Ki
MAG
2

21
10. 34
2004 Mücke Motorsport Mercedes HOC
1

7
HOC
2

Ki
EST
1

10
EST
2

10
ADR
1

7
ADR
1

20
PAU
1

6
PAU
2

Ki
NOR
1

8
NOR
1

6
MAG
1

5
MAG
2

3
NÜR
1

9
NÜR
2

7
ZAN
1

13
ZAN
2

11
BRN
1

11
BRN
2

5
HOC
1

21†
HOC
2

9
11. 27
† A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.

Teljes DTM eredménylistája szerkesztés

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont
2005 Persson Motorsport HOC1
12
LAU1
15
SPA
Ki
BRN
11
OSC
16
NOR
13
NÜR
15
ZAN
9
LAU2
6
IST
8
HOC2
8
16. 5
2006 HWA Team HOC1
9
LAU
5
OSC
2
BRH
7
NOR
1
NÜR
1
ZAN
4
CAT
5
BUG
1
HOC2
1
2. 63
2007 HWA Team HOC1
14
OSC
Ki
LAU
3
BRH
5
NOR
1
MUG
4
ZAN
5
NÜR
2
CAT
2
HOC2
4
2. 47
2008 HWA Team HOC1
4
OSC
3
MUG
9
LAU
6
NOR
2
ZAN
5
NÜR
7
BRH
6
CAT
Ki
BUG
7
HOC2
4
5. 38
2009 HWA Team HOC1
Ki
LAU
2
NOR
2
ZAN
5
OSC
6
NÜR
6
BRH
6
CAT
5
DIJ
3
HOC2
7
4. 41
2010 HWA Team HOC1
2
VAL
2
LAU
1
NOR
3
NÜR
1
ZAN
7
BRH
2
OSC
2
HOC2
Ki
ADR
3
SHA
13
3. 66
2011 HWA Team HOC1
1
ZAN
2
SPL
4
LAU
3
NOR
1
NÜR
2
BRH
7
OSC
13†
VAL
7
HOC2
9
3. 51
2012 BMW Team Schnitzer HOC1
Ki
LAU
1
BRH
2
SPL
Ki
NOR
3
NÜR
1
ZAN
6
OSC
1
VAL
6
HOC2
1
1. 149
2013 BMW Team Schnitzer HOC1
5
BRH
2
SPL
1
LAU
7
NOR
6
MOS
19
NÜR
14
OSC
21†
ZAN
20
HOC2
3
3. 82
2014 BMW Team Schnitzer HOC
6
OSC
12
HUN
3
NOR
11
MOS
2
SPL
10
NÜR
12
LAU
15
ZAN
16
HOC
12
11. 42
2015 BMW Team MTEK HOC
1

11
HOC
2

9
LAU
1

11
LAU
2

19
NOR
1

5
NOR
2

3
ZAN
1

5
ZAN
2

3
SPL
1

15
SPL
2

15
MSC
1

3
MSC
2

2
OSC
1

2
OSC
2

10
NÜR
1

19†
NÜR
2

3
HOC
1

19†
HOC
2

8
5. 123
2016 BMW Team MTEK HOC
1

6
HOC
2

Ki
SPL
1

13
SPL
2

9
LAU
1

11
LAU
2

9
NOR
1

5
NOR
2

7
ZAN
1

13
ZAN
2

14
MSC
1

15
MSC
2

3
NÜR
1

18
NÜR
2

6
HUN
1

14
HUN
2

12
HOC
1

14
HOC
2

12
15. 51
2017 BMW Team RBM HOC
1

12
HOC
2

9
LAU
1

14
LAU
2

16
HUN
1

3
HUN
2

14
NOR
1

1
NOR
2

12
MSC
1

12
MSC
2

3
ZAN
1

14
ZAN
2

10
NÜR
1

13
NÜR
2

4
SPL
1

12
SPL
2

16
HOC
1

10
HOC
2

14
13. 75
2018 BMW Team RBM HOC
1

6
HOC
2

8
LAU
1

5
LAU
2

15
HUN
1

12
HUN
2

Kíz
NOR
1

6
NOR
2

4
ZAN
1

12
ZAN
2

13
BRH
1

17
BRH
2

14
MIS
1

Ki
MIS
2

11
NÜR
1

2
NÜR
2

4
SPL
1

Ki
SPL
2

15
HOC
1

9
HOC
2

6
12. 85
2019 BMW Team RMG HOC
1

7
HOC
2

5
ZOL
1

10
ZOL
2

7
MIS
1

4
MIS
2

8
NOR
1

5
NOR
2

1
ASS
1

15
ASS
2

Ki
BRH
1

12
BRH
2

Ki
LAU
1

9
LAU
2

14
NÜR
1

2
NÜR
2

10
HOC
1

8
HOC
2

9
9. 106
† A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.

Daytonai 24 órás autóverseny szerkesztés

Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör Összetett
Helyezés
Kategória
Helyezés
2015   BMW Team RLL   Bill Auberlen
  Dirk Werner
  Augusto Farfus
BMW Z4 GTLM GTLM 725 5. 2.
2016   BMW Team RLL   Bill Auberlen
  Dirk Werner
  Augusto Farfus
BMW M6 GTLM GTLM 721 11. 5.
2017   BMW Team RLL   Bill Auberlen
  Alexander Sims
  Augusto Farfus
BMW M6 GTLM GTLM 651 12. 8.
2020   BMW Team RLL   Connor De Phillippi
  Philipp Eng
  Colton Herta
BMW M8 GTE GTLM 772 17. 5.
2021   BMW Team RLL   Connor De Phillippi
  Philipp Eng
  Timo Glock
BMW M8 GTE GTLM 768 15. 5.

Teljes WeatherTech SportsCar Championship eredmnénysorozata szerkesztés

Év Csapat Osztály Autó Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Helyezés Pont
2015 BMW Team RLL GTLM BMW Z4 GTE BMW 4.4 L V8 DAY
2
SEB LBH LAG WGL MOS LIM ELK VIR COA PET 21. 33
2016 BMW Team RLL GTLM BMW M6 GTLM BMW 4.4 L V8 DAY
5
SEB
2
LBH LAG WGL MOS LIM ELK VIR COA PET 18. 60
2017 BMW Team RLL GTLM BMW M6 GTLM BMW 4.4 L Turbo V8 DAY
8
SEB LBH COA WGL MOS LIM ELK VIR LAG PET 26. 23
2020 BMW Team RLL GTLM BMW M8 GTE BMW S63 4.0 L Turbo V8 DAY
5
DAY
4
SEB
4
ELK
6
VIR
2
ATL
1
MDO
3
CLT
3
PET
6
LAG
5
SEB
4
4. 313
2021 BMW Team RLL GTLM BMW M8 GTE BMW S63 4.0 L Turbo V8 DAY
5
SEB
2
DET WGL
3
WGL LIM ELK LAG LBH VIR PET
5
7. 1251

Teljes FIA World Endurance Championship eredménysorozata szerkesztés

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat Autó Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont
2018–19 BMW Team MTEK LMGTE Pro BMW M8 GTE BMW S63 4.0 L Turbo V8 SPA LMS SIL FUJ SHA SEB
7
SPA
LMS
28. 8
2019–20 ByKolles Racing Team LMP1 ENSO CLM P1/01 Gibson GL458 4.5 L V8 SIL FUJ SHA BHR COA SPA
11
LMS
Ki
BHR HN† 0†

Le Mans-i 24 órás autóverseny szerkesztés

Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör Összetett
Helyezés
Kategória
Helyezés
2020   ByKolles Racing Team   Tom Dillmann
  Oliver Webb
ENSO CLM P1/01-Gibson LMP1 97 Kiesett Kiesett

Teljes Elektromos TCR-bajnokság eredménysorozata szerkesztés

Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 Helyezés Pont
2022 Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulia FRA
 
HUN
 
ESP
 
BEL
 
ITA
 
GER
 
6. 306
5 4 7 8 9 9
* A szezon jelenleg is zajlik.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Sport365.hu - DTM: Spengler lett a bajnok a BMW első évében. sport365.hu. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  2. 15 év után kiszáll a DTM-ből a kanadai bajnok (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  3. Chokhani, Darshan: Visser, Spengler named BMW Andretti 2018/19 Formula E reserve (amerikai angol nyelven). FormulaRapida.net, 2018. december 7. (Hozzáférés: 2022. augusztus 27.)
  4. Dagys, John: BMW Moves Spengler to Full-Time IMSA Program – Sportscar365 (amerikai angol nyelven). sportscar365.com. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  5. IMSA 2020 - Road Atlanta results. (Hozzáférés: 2022. augusztus 27.)
  6. IMSA 2022 - Entry list. (Hozzáférés: 2022. augusztus 27.)
  7. BMW M4 GT3 | BMW M Motorsport (en-SM nyelven). www.bmw-motorsport.com. (Hozzáférés: 2022. augusztus 27.)
  8. Máté, Jámbor: Spengler „mindent megtenne”, hogy újra DTM pilóta lehessen (magyar nyelven). Racingline.hu, 2021. november 13. (Hozzáférés: 2022. augusztus 27.)
  9. 2020 Le Mans results - FIA World Endurance Championship. www.fiawec.com. (Hozzáférés: 2022. augusztus 27.)
  10. Guest: Bruno Spengler bemutatkozik az ETCR-ben a Romeo Ferrarisszal (magyar nyelven). propeller.hu. (Hozzáférés: 2022. augusztus 27.)
  11. Máté, Jámbor: Spengler hátsérülést szenvedett az ETCR legutóbbi futamán (magyar nyelven). Racingline.hu, 2022. július 26. (Hozzáférés: 2022. augusztus 27.)

További információk szerkesztés