Főmenü megnyitása

Bukaresti béke (1812)

az orosz–török háborút lezáró békeszerződés (1812)

Az 1812-es bukaresti békeszerződés (oroszul: Бухарестский мирный договор / Buharesztszkij mirnij dagavór, törökül: Bükreş Antlaşması) a hetedik orosz–török háborút (1806–12) zárta le. 1812. május 28-án Bukarestben írták alá a hadviselő felek képviselői, Mihail Kutuzov tábornok, I. Sándor orosz cár nevében és Láz Aziz Ahmed pasa nagyvezír, II. Mehmed oszmán szultán nevében.

Bukaresti béke (1812)
Területi változások a bukaresti békeszerződés értelmében. Oroszország szerzeménye vörös-zöld színnel sávozva.
Területi változások a bukaresti békeszerződés értelmében. Oroszország szerzeménye vörös-zöld színnel sávozva.
Típusa békeszerződés
Aláírás dátuma 1812. május 28.
Aláírás helye Manuc Fogadó, Bukarest
Aláírók Mihail Kutuzov
Láz Aziz pasa
Ratifikációs okmányok leadása 1812. július 5.

ElőzményekSzerkesztés

1806-ban az orosz cári csapatok bevonultak az Oszmán Birodalom két csatlós államába, a Moldvai(wd) és a Havasalföldi Fejedelemségbe(wd) Válaszul 1806. december 24-én a Magas Porta hadat üzent az Orosz Birodalomnak, kitört a hetedik orosz–török háború. 1812 tavaszán, amikor Oroszország nyugati határán már küszöbön állt Napóleon császár tervezett oroszországi hadjárata, I. Sándor cár gyors békekötést kívánt a törökökkel, hogy elkerüljön egy kétfrontos háborút.

A szerződés aláírása és tartalmaSzerkesztés

 
A Manuc Fogadó (1841-es kép)

A béketárgyalások a bukaresti Manuc Fogadóban (románul: Hanul lui Manuc), a város legrégebbi szállodájában folytak, orosz részről Mihail Illarionovics Kutuzov tábornok, a moldvai orosz hadsereg parancsnoka, török részről Láz Aziz Ahmed pasa(wd) nagyvezír († 1819) között. Itt írták alá a békeszerződést 1812. május 28-án. Ratifikálására július 5-én került sor. Az aktussal hivatalosan is lezárult a hat éve tartó orosz–török háború, alig 13 nappal azelőtt, hogy Napóleon hadserege megindult Oroszország ellen.[2]

Az 1812-es békeszerződés rendelkezése szerint az Orosz Birodalom megkapta a Moldvai Fejedelemség területének keleti felét, azaz a Prut folyótól keletre eső, mintegy 110 km széles területsávot, a későbbi Besszarábiát. Mintegy 45 630 km2-nyi terület került így az Orosz Birodalom fennhatósága alá. Ezekért a területi nyereségekért cserébe Oroszország lemondott az Oszmán Birodalom két vazallus fejedelemségéről, az ún. „Dunai Fejedelemségekről”, azaz Moldvának a Pruttól nyugatra fekvő maradék területéről és a Havasalföldi Fejedelemség egészéről. Oroszország továbbá kereskedelmi jogokat szerzett a Duna folyóra.

A Kaukázus déli előterében (a Transzkaukázusban) az Oszmán Birodalom az oroszok javára lemondott Grúzia nyugati területeiről, cserébe visszakapta az ellenőrzést Ahalkalaki, Poti és Anapa városok fölött, melyeket a háború során orosz és grúz csapatok foglaltak el.[3]

A szerződés 8. cikkelye alapján fegyvernyugvás jött létre az első szerb felkelés (1804–1813) vezetőjével, Petrović Đorđe Karađorđével. Karađorđe felkelő államalakulata, a „Forradalmi Szerbia” autonómiát kapott.[4]

KövetkezményekSzerkesztés

 
A Balkán térsége a bukaresti szerződés után (Besszarábia világos zölddel)

Az Orosz Birodalom 1812-ben sikerrel tolta ki nyugat felé az Oszmán Birodalommal közös történelmi balkáni határvonalát, amely így a Dnyeszter folyó helyett a 100 km-rel nyugatabbra fekvő Prut folyó képezte a határt. A megegyezés módot adott Sándor cárnak, hogy teljes haderejét a támadó Napóleon ellen fordítsa.

A szerződést orosz részről aláíró Kutuzov tábornagyot, a dunai orosz hadtest parancsnokát a szmolenszki csata után a cár 1812. augusztus 20-án az orosz haderő főparancsnokává nevezte ki, e minőségében 1812 decemberére – súlyos hadvezéri mulasztásai ellenére – győzelemre vitte a Napóleon elleni honvédő háborút.

A szerződést oszmán részről aláíró Láz Aziz Ahmed pasa nagyvezírt politikai ellenfelei bevádolták a szultán előtt, aki ennek nyomán 1812. szeptember 5-én inkompetencia (hozzá nem értés) címén leváltotta. Helyére Aziz Ahmed ellenségét és vádlóját, Hursid Ahmed pasát(wd) nevezte ki nagyvezírré.

A békekötés az Oszmán Birodalom hátát is biztosította, és módot adott a törököknek, hogy megtorló akciókat indítson a szerbek ellen. 1815-ben újabb szerb felkelés tört ki, melynek élére Miloš Obrenović állt. A felkelés sikeresen kivívta a szerb területek autonóm státusát. Az 1821-ben kitört görög szabadságharc ellen a törökök ismét teljes erejükkel léphettek fel, kegyetlen mészárlásokkal félemlítették meg a felkelőket, akik végül az európai hajóhadak beavatkozása (1827) és a nyolcadik orosz–török háború (1828–29) nyomán tudtak sikert elérni.

JegyzetekSzerkesztés

  1. H.E. Stier (dir.). Großer Atlas zur Weltgeschichte (német nyelven), 119. o. (1984). ISBN 3141009198 
  2. Robarts, Andrew. Bucharest, Treaty of, Encyclopedia of the Ottoman Empire (angol nyelven). Facts On File (2008). ISBN 978-0-8160-6259-1 
  3. Russian Conquest of the Caucasus. Chapter V. (angol nyelven). London, New York, Bombay, Calcutta: Longmans, Green and Co. (1908) 
  4. Ćirković, Sima. The Serbs (angol nyelven). Malden: Blackwell Publishing, 182. o. (2004) 

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés