Butola Zoltán (Butola Zoltán Lajos, Vásárosnamény, 1955. augusztus 5. –) magyar pedagógus, iskolaigazgató, költő, publicista.

Család, tanulmányok szerkesztés

Apja Butola Lajos (1905-1982) köztisztviselő, járási közegészségügyi ellenőr, anyja Butola Lajosné sz. Kiss Margit (1929-2018) köztisztviselő, könyvelő.

Az általános iskolát, majd a gimnáziumot Vásárosnaményban végezte el, majd – egyévnyi előfelvételis katonáskodás után, amelyet a hódmezővásárhelyi laktanyában töltött – a KLTE történelem-népművelés szakjaira járt 1974-1979-ig. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Csertő Erika magyar-francia szakos hallgatóval, aki fehérvári lány volt. A diploma megszerzése után Székesfehérvárra költöztek, akkor már Péter fiukkal együtt. Két gyermekük született még, Ágnes és Erzsébet.

Később még két diplomát szerzett, filozófiatanári és közoktatásvezetői szakképesítést.

Pályafutása szerkesztés

Két évig népművelőként a Fejér Megyei Művelődési Központban, majd nyugdíjazásáig tanárként vagy/és a közoktatás irányításában vezetőként dolgozott. Pedagógusként a székesfehérvári József Attila Fiúkollégiumban[1] (1981-83), a pusztaszabolcsi középiskolában[2] (1983-84), az egykori székesfehérvári Ságvári Endre Műszaki Szakközépiskolában – ma Széchenyi István Technikum[3] (1984-1992) – tanított, majd a megyei pedagógiai intézetben (1993-2000) és a megyei önkormányzati hivatalban (2000-2004) dolgozott közoktatási szakmai területen. Ezt követően a seregélyesi Eötvös József szakképző iskola[4] igazgatója volt 2004-2016-ig. Utolsó munkahelye a bicskei Vajda János középiskola[5] volt, ahonnan hároméves igazgatói munkát követően, 2019 nyarán ment nyugdíjba.

Élete egyik meghatározó élménye a rendszerváltás előkészítésében, s magában az átalakulásban való szerepvállalás volt. 1988 szeptemberében Csengey Dénes, egykori egyetemi barátja révén lépett be az MDF-be, majd néhány politikai barátjával, s három tucat résztvevővel október 14-én megalakították az MDF fehérvári csoportját, az első ún. „alternatív” szervezetet a városban, a megyében. Kelemen András bevezetőjét, majd számos hozzászólást, véleményt, szavazást követve kimondhatta a fehérvári csoport megalakulását. Ezt követően hat éven át – főállású munkája mellett – a politika élete fontos elemévé vált. 1992-ig vezetőségi tagja, 1992-94-ig elnöke volt a fehérvári szervezetnek, s 1990-94-ig az MDF Országos Választmánya munkájában is részt vett. Dobos Krisztinával közösen dolgozták ki az 1994-es választásokra a Magyar Demokrata Fórum közoktatási programját.

Alapító tagja volt 1988. november 26-án a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, majd vezetésével jött létre, s kezdte el működését a székesfehérvári, majd megyei csoport. 1989 őszén összeférhetetlennek mondták ki az új szakszervezetek a pártvezetői és szakszervezeti tisztséget, így utóbbiról lemondott, de egész tanári pályafutása alatt PDSZ-tag maradt.

1994-ben a választások körülményei, illetve azok eredménye óriási csalódást okozott számára, megcsömörlött a politikától. Ettől kezdve – ahogyan fogalmazott – a családjával és a szakmájával foglalkozott.

Később, 2011-ben egy interjúban a következőket mondta: "Nos, az én egyik álmom a hazámra vonatkozik. Bízom abban, ha késik is, de beteljesedik egyszer az a vágyam, hogy unokáim és jövendő diákjaim egy igazságos, normális országban nőnek majd fel. Ahol a tudás, a teljesítmény és a jellem a mérce, ahol nem az ügyeskedők, hanem az értékeket teremtők, őrzők számára nyílik meg a boldog, jó élet lehetősége."

Még 1981-ben szülői támogatással vettek telket Pákozdon, amelyen egy omladozó, nádfedeles parasztház állt. 1988-ban kezdtek építkezni, jórészt családi-baráti összefogással, kalákában, s 1992-ben költözhettek be az új épületbe.

Egyik visszaemlékezésében a következőket írta: „Jellemzően nem tárgyakat, hanem élményeket gyűjtöttünk. A családdal is, munkámból adódóan is számos utazáson és túrán vehettem részt. Elmondhatom, hogy hazám, sőt, a Kárpát-medence minden szegletét bejártam, de ezen túl legalább két tucatnyi országban volt módom megfordulni, ezek természeti és kulturális kincseit megcsodálni. Mindig örömmel tértem/tértünk haza, s bevallom, önmagamra is igaznak tartom a régi bölcsességet: mindenütt jó, de legjobb otthon!”

Az évtizedek során néha verseket is írt. Ezekből összeállított egy kötetre való anyagot, így jelentek meg 2019-ben „Megérintjük a végtelent” címmel, a Litera-Túra Művészeti Kiadó gondozásában, Lebár József illusztrációival szerelmes témájú versei.[6][7]

A rendszerváltás időszakában számos alkalommal publikált, majd – főleg nyugdíjba vonulását követően – közoktatási szakmai[8] és politikai[9] kérdésekben nyilvánított véleményt cikkeiben. Ilyenek pl. a migrációval,[10] a gyermekvédelemmel[11] vagy a nemzetközi politikával[12] kapcsolatos írásai.

Jegyzetek szerkesztés

További információk szerkesztés