Chloropicaceae
A Chloropicaceae a valódi zöldmoszatok (Chlorophyta) kládja, a Chloropicophyceae osztály egyetlen rendjének, a Chloropicalesnek egyetlen családja. Ez a Picocystophyceae kláddal együtt a „VII. prazinofiton kládot” alkotta,[1] annak A és B részéből áll.[2] Újabb tanulmányok szerint azonban a Chlorophytina testvércsoportja lehet.
 | ||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Chloropicaceae témájú rendszertani információt. |
Biokémiai és fiziológiai jellemzőiről kevés az ismeret.[3]
Történet
szerkesztés2017-ben írták le magi 18S rRNS és plasztisz-16S rRNS alapján Adriana Lopes dos Santos et al., és a Picocystophyceae testvércsoportjaként írták le.[1] Adl et al. 2019-es rendszertanában a VII. prazinofiton klád A és B részéből állóként szerepel.[2] Első plasztiszgenomját (röviden plasztom) azonban már 2014-ben szekvenálták Lemieux et al. E plasztom a Chloropicon primus CCMP 1205-é. A Kioes dis Santos et al. által 2017-ben javasolt filogenetikai kapcsolattól eltérően Turmel et al. 2019-es és Yang et al. 2023-as tanulmánya szerint sem a Picocystophyceae, hanem a Chlorophytina testvércsoportja.[4][5]
Morfológia
szerkesztésKokkoid zöld sejtek 1,5–4 μm átmérővel 1 sejtmaggal, 1 mitokondriummal és 1 kétmembrános plasztisszal, benne keményítőszemcsékkel és klorofill a-val és b-vel. Pirenoidja és ostora nincs, sejtfala réteges, sima vagy fonalas és érzékeny. A Chloropicon sejtfala sima, tilakoidjai egyenként vagy hármasával fordulnak elő, 1–2 vakuóluma van, bennük alkalmanként részecskékkel, magja központi helyzetű, a mitokondrium a mag és a plasztisz közt van. A két nemzetség fénymikroszkóppal nem megkülönböztethető.[1]
Élőhely
szerkesztésTengeri élőhelyekben él,[1] ahol gyakran a valódizöldmoszat-OTU-k több mint 1%-át teszi ki például az Azori-szigetek és Bermuda közelében. Parttól távoli oligotróf vizekben gyakori a IX. prazinofiton kládhoz hasonlóan, azonban utóbbinál a parthoz kissé közelebb is megtalálható, és kissé szélesebb hőmérséklet-tartományban gyakori.[6]
Életciklus
szerkesztésIvaros szaporodása nem ismert,[1] és életciklusában nem ismert ostoros szakasz,[4] azonban róla kevés az ismeret.[3]
Biokémia
szerkesztésA klorofillok mellett kiegészítő pigmentként neoxantint, anteraxantint, violaxantint, loroxantint, luteint, β,β-karotint, β,ε-karotint tartalmaz, ezzel szemben nem tartalmaz prazinoxantint[1] vagy egy klorofill c-származékot, Mg-DVP-t.[3]
Az asztaxantin segítheti a magas fényintenzitás melletti életben maradást a fölös fény elnyelésével és a reaktív oxigénszármazékok lebontásával.[3]
Legalább 2 faja dimetilszulfoniopropionátot termel. Egyikük az Egyenlítő közelében él a Csendes-óceánban, másikuk alacsony oxigéntartalmú helyeken él.[7]
Genetika
szerkesztésSejtmag
szerkesztésA Chloropicon primus magi genomját 2019-ben szekvenálták Lemieux et al., ennek hossza 17 400 691 bp, 8693 gént tartalmaz – ebből 8639 fehérjekódoló – 20, egyenként 370–1880 kbp hosszú kromoszómában, többnyire diploid – 1 kromoszómából 3 példánya van –, és a propionátbontó út fehérjéit is kódolja. A szekvenálás során kimutatták, hogy a Mamiellophyceae és a Chloropicophyceae genomcsökkenése – melyben más géneket és anyagcsereutakat vesztettek el – külön történt, mely az óceáni környezethez való eltérő adaptációs stratégiára utal. Ezer bázispáronként átlagosan 0,5 génje van, génenként 0,5 intronja, utóbbiak átlagos hossza 152 bp. A nem kódoló DNS ismétlődései a genom 4%-át adják, a kromoszómák GC-tartalma közel azonos, de néhány kromoszóma rendelkezik alacsonyabb GC-tartalmú rövid szakaszokkal, ilyenek például a 3., az 5. és a 8. kromoszóma poliketid-szintáz-génjei.[3]
Rendelkezik az elágazó láncú aminosavak lebontásához szükséges reakcióutakkal a Chlorophytinához hasonlóan, melyeket hosszú sötétség vagy szénhidráthiány esetén használ glükoneogenezisre.
Sejtszervecskék
szerkesztésTelomerjei CCTAAAAA szekvenciájúak.[8] Bár életciklusában nem ismert ostoros szakasz, a Chloropicon több ostorhoz kapcsolódó génnel rendelkezik, mely alapján rejtett ostoros szakaszai lehetnek.[4]
Első szekvenált ptDNS-e a Chloropicon primus CCMP 1205-é, hossza 64 335 bp,[9] 100 gént tartalmaz, melyek sorrendje a többi prazinofiton fajéhoz képest jelentősen eltér, és a többi prazinofiton plasztomnál génsűrűbb.[5] A Chloroparvula plasztomja nem kanonikus genetikai kódot használ, melyben az AUA az AUG-hez hasonlóan metionint kódol, ennek oka feltehetően egy módosított trnM(cau) lehetett.[5]
Egyes tRNS-génjei konvergens evolúcióval szűntek meg. A trnL(uaa) gén kivételével minden eltűnt tRNS-gén megszűnt legalább 1 másik prazinofiton kládban. Mindkét nemzetség rendelkezik specifikus tRNS-ekkel: Chloropicon-specifikus a trnL(uaa) és a trnS(gaa), Chloroparvula-specifikus a trnL(caa).[5]
Rendszertan
szerkesztésLegalább 8 ismert faja van 2 nemzetségben,[1] ezenkívül van 1 leíratlan Chloropicon- és 2 leíratlan Chloroparvula-faj is.[5] Rendszertana a következő:
- Chlorophyta Reichenbach 1834
- Chloropicophyceae Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicales Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicaceae Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicon Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicon sieburthii Lopes dos Santos et al. 2017 (típusfaj)
- Chloropicon primus Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicon roscoffensis Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicon mariensis Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicon laureae Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicon maureeniae Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloroparvula Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloroparvula pacifica Lopes dos Santos et al. 2017 (típusfaj)
- Chloroparvula japonica Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicon Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicaceae Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicales Lopes dos Santos et al. 2017
- Chloropicophyceae Lopes dos Santos et al. 2017
Filogenetika
szerkesztésA kládokat leíró 2017-es cikkben a Picocystophyceae testvércsoportja. Belső kapcsolatai az alábbi rendszertani fában vannak, mely a kutatásban szereplőnek egyszerűsített változata:[1]
| Streptophyta (külcsoport) |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Chlorophyta |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Egy több magi és plasztiszgént használó 2023-as tanulmányban a Chloropicaceae a Chlorophytina testvércsoportja, nem a Picocystophyceae kládé.[4] A leíratlan Chloropicon-faj Turmel et al. 2019-es tanulmánya szerint a C. maureeniae testvércsoportja, míg a leíratlan Chloroparvula-fajok a Chloroparvula japonicáéi.[5]:1. ábra
Jelentőség
szerkesztésA pikoplankton-közösségek fontos alkotóeleme a part menti és oligotróf óceáni vizekben, és jelentősen hozzájárul az elemciklusokhoz, így például a szénciklushoz is. Ökológiai jelentősége mellett fajai fontos növénybiológiai modellszervezetek lehetnek kis genomjaik és az alacsony génredundancia miatt.[4]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d e f g h Lopes dos Santos A, Pollina T, Gourvil P, Corre E, Marie D, Garrido JL, Rodríguez F, Noël MH, Vaulot D, Eikrem W (2017). „Chloropicophyceae, a new class of picophytoplanktonic prasinophytes”. Sci Rep 7 (1). DOI:10.1038/s41598-017-12412-5. PMID 29070840. PMC 5656628.
- ↑ a b Adl SM, Bass D, Lane CE, Lukeš J, Schoch CL, Smirnov A, Agatha S, Berney C, Brown MW, Burki F, Cárdenas P, Čepička I, Chistyakova L, Del Campo J, Dunthorn M, Edvardsen B, Eglit Y, Guillou L, Hampl V, Heiss AA, Hoppenrath M, James TY, Karnkowska A, Karpov S, Kim E, Kolisko M, Kudryavtsev A, Lahr DJG, Lara E, Le Gall L, Lynn DH, Mann DG, Massana R, Mitchell EAD, Morrow C, Park JS, Pawlowski JW, Powell MJ, Richter DJ, Rueckert S, Shadwick L, Shimano S, Spiegel FW, Torruella G, Youssef N, Zlatogursky V, Zhang Q (2019. január 19.). „Revisions to the Classification, Nomenclature, and Diversity of Eukaryotes”. J Eukaryot Microbiol 66 (1), 4–119. o. DOI:10.1111/jeu.12691. PMID 30257078. PMC 6492006.
- ↑ a b c d e Lemieux C, Turmel M, Otis C, Pombert JF (2019. szeptember 6.). „A streamlined and predominantly diploid genome in the tiny marine green alga Chloropicon primus”. Nat Commun 10. DOI:10.1038/s41467-019-12014-x. PMID 31492891. PMC 6731263.
- ↑ a b c d e Yang Z, Ma X, Wang Q, Tian X, Sun J, Zhang Z, Xiao S, De Clerck O, Leliaert F, Zhong B (2023. szeptember 11.). „Phylotranscriptomics unveil a Paleoproterozoic-Mesoproterozoic origin and deep relationships of the Viridiplantae”. Nat Commun 14. DOI:10.1038/s41467-023-41137-5. PMID 37696791. PMC 10495350.
- ↑ a b c d e f Turmel M, Lopes Dos Santos A, Otis C, Sergerie R, Lemieux C (2019. április 1.). „Tracing the evolution of the plastome and mitogenome in the Chloropicophyceae uncovered convergent tRNA gene losses and a variant plastid genetic code”. Genome Biol Evol 11 (4), 1275–1292. o. DOI:10.1093/gbe/evz074. PMID 30937436. PMC 6486808.
- ↑ Tragin M, Vaulot D (2018. szeptember 19.). „Green microalgae in marine coastal waters: The Ocean Sampling Day (OSD) dataset”. Sci Rep 8. DOI:10.1038/s41598-018-32338-w. PMID 30232358. PMC 6145878.
- ↑ Vorobev A, Dupouy M, Carradec Q, Delmont TO, Annamalé A, Wincker P, Pelletier E (2020. március 23.). „Transcriptome reconstruction and functional analysis of eukaryotic marine plankton communities via high-throughput metagenomics and metatranscriptomics”. Genome Res 30 (4), 647–659. o. DOI:10.1101/gr.253070.119. PMID 32205368. PMC 7197479.
- ↑ Fajkus P, Kilar A, Nelson ADL, Holá M, Peška V, Goffová I, Fojtová M, Zachová D, Fulnečková J, Fajkus J (2021. július 21.). „Evolution of plant telomerase RNAs: farther to the past, deeper to the roots”. Nucleic Acids Res 49 (13), 7680-7694. o. DOI:10.1093/nar/gkab545. PMID 34181710. PMC 8287931.
- ↑ Lemieux C, Otis C, Turmel M (2014. október 4.). „Six newly sequenced chloroplast genomes from prasinophyte green algae provide insights into the relationships among prasinophyte lineages and the diversity of streamlined genome architecture in picoplanktonic species”. BMC Genomics 15. DOI:10.1186/1471-2164-15-857. PMID 25281016. PMC 4194372.
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a Chloropicaceae című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
