Csótnémeti

község Horvátországban

Csótnémeti[2] (horvátul: Nijemci) falu és község Horvátországban Vukovár-Szerém megyében.

Csótnémeti (Nijemci)
Nijemci.jpg
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeVukovár-Szerém
KözségCsótnémeti
Jogállás község
Polgármester Ivica Klem (HDZ)
Irányítószám 32245
Körzethívószám +385 032
Népesség
Teljes népesség1605 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság85 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Csótnémeti (Horvátország)
Csótnémeti
Csótnémeti
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 08′ 30″, k. h. 19° 02′ 10″Koordináták: é. sz. 45° 08′ 30″, k. h. 19° 02′ 10″
Csótnémeti weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Csótnémeti témájú médiaállományokat.

FekvéseSzerkesztés

Vukovártól légvonalban 23, közúton 26 km-re délre, a Nyugat-Szerémségben, a Báza partján fekszik.

A község településeiSzerkesztés

A községhez Halápfalva (Apševci), Forró (Banovci), Petyke (Donje Novo Selo), Gyelétfalva (Đeletovci), Felsőlipóc (Lipovac), Csótnémeti, Szentlőrincváralja (Podgrađe), és Bánóc (Vinkovački Banovci) települések tartoznak.

TörténeteSzerkesztés

A település története a bronzkorig nyúlik vissza. 2005-ben az A3-as autópálya Zsupanya-Lipovac szakaszának építését megelőző leletmentő feltárások során a Vatya-kultúra településének maradványai kerültek itt elő. Ugyancsak ezen feltárások erősítették meg a korábbi terepbejárásnál már regisztrált vaskori települések létét, melyek a Hallstatti kultúrához és a La Tène-kultúrához tartoztak.[3]

A középkori Németi első írásos említése 1437-ben történt nemesi névben Zsigmond király oklevelében, ahol egy olyan perben ítélkezik, melyben az egyik fél Nempthy István volt.[4] 1443-ban már mezővárosként „Oppidum Nemethy” néven találjuk abban az oklevélben, melyben a birtokos Tamásiak révén a Héderváriakat is beiktatják részeinek birtokába. Birtokosai a Lorántfiak, a Tamásiak és a Héderváriak voltak. A középkorban vámszedőhely is volt.[5] Neve összekapcsolódik a német népnévvel, de ennek pontos oka nem ismert. A helyi horvátok körében egy legenda terjedt egy néma révészről, aki a Bosuton szállította át az árut és az utasokat. Eszerint róla nevezték volna el a települést először „nimak”nak. Lakói a középkorban földművelő jobbágyok és kézművesek voltak.

A török 1526-ban, Valkóvár eleste után szállta meg és 1691-ig volt török uralom alatt. Ebből a korból vannak rendkívül érdekes régészeti lelőhelyek is, amelyek felcsigázzák a kíváncsi emberek képzeletét. A falu központjában, a központi parkban mindössze egy méterrel a felszín alatt található falak és üregek vannak. Ezt a helyet minden szakszerű vizsgálat nélkül török fürdőként definiálják. A felszínről is látható árkokat néhol alagutak keresztezik. A településtől délre, a Száva folyó irányában mocsaras erdőterületek voltak, ahova a környező települések lakosai menekültek a török portyázók támadásai során. Az erdők ma is szinte ugyanazokon határokon belül léteznek, mint akkor, de a mocsár azóta már kiszáradt. Az egyházlátogatások feljegyzései alapján a 17. században Németi vallási központ is volt.

A felszabadulás után kamarai birtok, majd a vukovári uradalom része lett. Rövid ideig a Kuffstein, majd 1736-tól az Eltz család volt a birtokosa. Az első katonai felmérés térképén „Nyemcze” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Nemcze” néven szerepel.[6] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Nemcze” néven 257 házzal, 1293 katolikus és 22 ortodox vallású lakossal találjuk.[7]

A településnek 1857-ben 1187, 1910-ben 2298 lakosa volt. Szerém vármegye Vinkovcei járásához tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 72%-a horvát, 23%-a német, 2%-a magyar, 1%-a szerb anyanyelvű volt. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 a Független Horvát Államhoz tartozott, majd a szocialista Jugoszlávia fennhatósága alá került. A második világháború végén a német lakosság nagy része elmenekült a partizánok elől. Az itt maradtakat a kommunista hatóságok kollektív háborús bűnösökké nyilvánították, minden vagyonuktól megfosztották és munkatáborba zárták. Az életben maradtakat később Németországba és Ausztriába telepítették ki. 1946-ban az ország más részeiről szállítottak ide elszegényedett horvát családokat, akik megkapták az elűzött németek házait. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 97%-a horvát nemzetiségű volt. A horvátországi háború során elfoglalták a szerb csapatok, akik a nem szerb lakosságot kitelepítették, a plébániatemplomot pedig lerombolták. A lakosság csak 1997-ben térhetett haza. A falunak 2011-ben 1605 lakosa volt.

NépességeSzerkesztés

Lakosság változása[8][9]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
1.187 1.209 1.402 1.727 2.373 2.298 2.414 2.405 2.717 3.038 3.077 2.800 2.412 2.171 1.905 1.605
 
A Szent Katalin római katolikus templom

NevezetességeiSzerkesztés

  • Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma[10] középkori eredetű, már a 15. században is említik, de ennél sokkal korábbi lehet. Régészeti kutatása során román stílusú elődjének a falait is megtalálták. A jelenlegi padlószint alatt még két, korábbi réteget fedeztek fel. Az apszis előtti jobb sarokban a római épület maradványait találták. A további ásatások során a Bijelo Brdo-kultúra soros sírjait, valamint egy korábbi, monumentális épület maradványait fedezték fel. Valószínűleg az első templom építői a Lórántfi család tagjai voltak, akik akkoriban a település birtokosai voltak. A terepalakzatok alapján valószínűsíthető, hogy Gradina nevű magaslaton a Bosut partján, ahol a templom áll a történelem előtti időben egy erődítmény állhatott az azt övező várárokkal. Története során a templomot többször átépítették és megújították. A ma látható második templom a 15. század elején épülhetett gótikus stílusban. A Bijelo Brdo-kultúra temetőjét a középkor folyamán továbbra is temetőként használták. Ezen kívül feltételezhető, hogy a mai település központjában állt a középkorban Németi vára és mezővárosa. A templomot valamikor a 18. század elején barokk stílusban építették át. A horvátországi háborúban a templomot a szerbek teljesen lerombolták. A háború után előző formájában építették újjá.
  • A település Pasztolális Központjában helyezték el a „Luka Natali” helytörténeti múzeumot. A múzeum nevét a pécsi püspökségnek a szerémségi és a török által megszállt területekre kinevezett általános helynökéről, a későbbi belgrádi püspökről, Luka Nataliról kapta, akinek székhelye a 17. század végén és a 18. század elején Németiben volt, és akit itt is temettek el. A múzeumban minden megtalálható a település eredetétől kezdve, a középkoron át a modernkori történelemig és a horvátországi függetlenségi háborúig. A múzeumon belül található egy „etno terem”, más néven „A nagymama szobája”, amelyet hagyományos stílusban, a múlt emlékeivel rendeztek be bemutatva, hogy régen az emberek miként éltek ezen a területen.

KultúraSzerkesztés

A település fesztiválja a "Divan je kićeni Srijem" mely a szerémségi horvátokat gyűjti egybe a határ mindkét oldaláról. A rendezvény részeként a Németi Idegenforgalmi Iroda évek óta szervezi a turisztikai vásárt, ahol a kézműveseknek, a vállalkozóknak, a családi gazdaságoknak, a művészeknek és az egyesületeknek lehetőségük van kiállítani és árusítani termékeiket.

OktatásSzerkesztés

A településen nyolcosztályos általános iskola működik. Területi iskolái működnek Šidski Banovci, Đeletovci, Donje Novo Selo, Podgrađe és Apševci településeken.

SportSzerkesztés

  • Az NK Lovor Nijemci labdarúgóklubot 1924-ben alapították. A csapat a megyei 2. ligában szerepel.
  • JK Nijemci cselgáncsklub

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés