Dancz Nina

(1855–1896) magyar színésznő

Dancz Nina, született Dancz Anna (Arad, 1855. – Budapest, Terézváros, 1896. május 12.)[1][2] színésznő.

Dancz Nina
SzületettDancz Anna
1855
Arad
Elhunyt1896. május 12. (40-41 évesen)
Budapest VI. kerülete
Állampolgárságaosztrák–magyar
Foglalkozásaszínész
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Apja Dancz Ferenc (Károlyfehérvár, 1820 – Kisújszállás, 1875. aug. 20.)[3][4] színész, vidéki színigazgató, 1848-as honvéd, anyja Kovács Anna volt. Színészgyermek lévén már három éves korában játszott a kolozsvári színpadon, majd működött a kassai, aradi, nagyváradi, miskolci színpadokon. Pályáját naivaként kezdte és szerte az országban értéket jelentett a neve. 1875. május 26-án vendégként fellépett a Nemzeti Színházban, a Csók című darab Maritta szerepében. Ezután Kolozsvárra hívták, majd onnan a Népszínházhoz szerződött. Később, bátyjával Dancz Lajossal színigazgatásba fogott, de kísérletük kudarccal végződött. 1876-ban ezért megvált a színpadtól. 1877. március 3-án feleségül ment Herczegh Bertalan Hont vármegyei főszolgabíróhoz.[5] Ugyanezen év március 1-én átmenetileg búcsút mondott a színészetnek, ám az 1880-as években fellépett Krecsányi Ignác, Aradi Gerő és Jakab Lajos társulataival. Halálát tüdővész okozta.

Főbb szerepei szerkesztés

Családja szerkesztés

Férje Herczegh Bertalan volt.

Gyermekei:

  • Herczegh Sándor
  • Herczegh Béla Elek Bertalan (1880–?) pénzügyi számellenőr.
  • Herczegh Anna Gabriella (1885–?)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés