Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj
A Derkovits Gyula festő és grafikus tiszteletére elnevezett Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj (röviden: Derkovits-ösztöndíj). Az állami ösztöndíjat először 1955-ben hirdették meg, hogy anyagi forrást teremtsen a munka- és pénzhiányban élő művészeknek. Az ösztöndíjat kezdettől fogva azok a harmincötödik életévüket még be nem töltött Magyarországon élő és alkotó képző- és iparművészek kaphatják meg, akik a főiskola – mára már egyetem – elvégzése után önálló művészeti tevékenységet folytatnak. Azoknak nyújt támogatást, akik a felsőoktatás rendszeréből már kikerültek, de még nem teremthettek maguknak egzisztenciát. Az első harminc évben a pályázóknak egyéb, főként politikai jellegű kritériumoknak is meg kellett felelniük, a zsűri vizsgálta az alkotói célkitűzés szocialista tartalmát és a művész magatartását is. Az ösztöndíj nyerteseinek szocialista közösségben kellett üzemi alkotómunkát végezniük, nem adhattak el műalkotást, nem vállalhattak köztéri megbízásokat.
Ma már pályázat útján választják ki a nyerteseket és kizárólag művészi, szakmai szempontok alapján. 2012 óta a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. bonyolítja, egy tíz fős, az állam által meghatározott összetételű kuratórium bírálja el a pályázatokat.
A ösztöndíj egy éven át 26 fiatal művésznek havi meghatározott összeget nyújt (2020-ban kétszázezer forintot) a pályakezdés, szakmai fejlődés, előmenetel segítésére. Az ösztöndíjat egy fiatal művész legfeljebb három alkalommal kaphatja meg. Napjainkban is évente rendeznek a Derkovits-ösztöndíjasok alkotásaiból kiállítást. Az ösztöndíj és a művek kiállításának lehetősége sok, ma már híres művészt indított el pályáján.
Derkovits-ösztöndíjas művészek
szerkesztésAz ösztöndíj számos nyertese ma már kiváló művész. A korántsem teljes betűrendes névsorban azok az évszám(ok) szerepel(nek), amikor részesültek az ösztöndíjban.
Források
szerkesztés- A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által 2020-ban meghirdetett pályázati felhívás
- Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó ISBN 963-8477-64-4
- MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283