Dunai Vasmű

dunaújvárosi acélmű

A Dunai Vasmű (Dunaferr, Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.) az ország legnagyobb kohászati-gépészeti komplexuma, Dunaújváros legnagyobb munkaadója. A térségben már a 19. században felvetődött egy kohászati üzem létesítésének gondolata, de Széchenyi István ötlete elsősorban a közeli vasérc hiánya miatt meghiúsult. Ezt követően az első világháborút és a nagy gazdasági világválságot követő stabilizációs időszakban vált szükségessé a hazai kohászati kapacitások bővítése, és ekkor ismét a Duna mentén telepítendő gyárról volt szó, hogy az 1940-es évek első felében végül Győr mellett döntsenek. A második világháború után Mohácson kezdődtek meg az előmunkálatok, de külpolitikai okok miatt mégis Dunapentelét választotta a kormányzat.

Dunai Vasmű
A Dunai Vasmű főbejárata, Domanovszky Endre freskójával
A Dunai Vasmű főbejárata, Domanovszky Endre freskójával
Típus üzleti vállalkozás
Alapítva 1954
Névadó Joszif Visszarionovics Sztálin
Székhely Dunaújváros
Dunai Vasmű (Dunaújváros)
Dunai Vasmű
Dunai Vasmű
Pozíció Dunaújváros térképén
é. sz. 46° 56′ 59″, k. h. 18° 55′ 42″Koordináták: é. sz. 46° 56′ 59″, k. h. 18° 55′ 42″
A Dunai Vasmű weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Dunai Vasmű témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az első kapavágásokat 1950. május 2-án ejtették meg, és az új város neve a következő évben Sztálinváros, a vállalat pedig Sztálin Vasmű lett (a vasmű neve 1956 végén változott vissza Dunai Vasműre, a város pedig 1961-ben lett Dunaújváros). Az első nagyolvasztó 1954 elejére készült el, az acélműben pedig ugyanezen év augusztusában történt meg az első csapolás. A meleghengermű 1960-ban, a hideghengermű 1965-ben állt üzembe. A vállalat a kohászati alaptevékenységen túl saját termékeinek a feldolgozásával is bővítette gyártmánystruktúráját: bevezették a spirálcsőgyártást, a hidegen alakított profilok előállítását, a radiátorgyártást stb.

A cég vezetése 1984-ben a Dunai Vasmű név megtartása mellett bevezette a DUNAFERR márkanevet és logót, 1992-ben pedig a vállalat részvénytársasággá alakult. 2003-ban tárgyalások kezdődtek a cég privatizációjával kapcsolatban, amelynek eredményeként 2004 szeptemberében a vállalat a Donbass Ipari Szövetség tulajdonába került. A szócikk a Dunai Vasmű történetét gyakorlatilag a privatizáció befejeződéséig kíséri figyelemmel.

Előtörténet szerkesztés

A 19. századi Magyarországon Széchenyi István ismerte fel az iparfejlesztés jelentőségét, aki – többek között – a Lánchíd felépítésével, a hajógyártás és a gőzhajózás beindításával a kohászati fejlesztéseknek is lökést adott. Széchenyi már ekkor felvetette egy nagy, országos jelentőségű vasmű felépítésének gondolatát. „Ami pedig a telepítés helyét illeti, egy emelkedőn levő országban a Duna partjain igazán kétlem, hogy bármi előnyösebb lehetne, mint jó vasművek” – írta.[1] 1845-ben Ózdon épült meg vasfinomító kavarókemencékkel, hengerművel, majd 1855-ben Resicán kohókat, 1866-ban Bessemer-konvertereket, tíz év múlva pedig Siemens-Martin-kemencéket telepítettek. Diósgyőrben 1868-ban alapítottak vasgyárat (nagyolvasztó, öntöde, kavarókemencék és sínhengerde), 1879-ben Siemens-Martin-acélművet, 1880-ban pedig Bessemer-acélművet telepítettek. A következő nagyobb kohászati komplexum a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű volt, ami több kisebb gyár egyesítésével jött létre 1881-ben.[2]

Az első világháború, illetve Trianon után a hazai vas- és acéltermelés a felére esett vissza. A kohászati nyersanyagforrások 70%-a az új határokon kívülre kerültek, az új határokon belül maradt üzemek termelési szintje csak 1929-re lépte túl az 1913-as szintet. Az 1930-as évek elejének gazdasági világválsága után a termelés újra fokozódott, Csepelen, Ózdon és Diósgyőrben is fejlesztéseket hajtottak végre, és a második világháborús készülődések hatására új állami vasmű építését határozták el.[3]

A vasmű telepítésének közvetlen előzményei szerkesztés

Az 1938-as tervezet, amelyet Diósgyőrben dolgoztak ki, két változatot tartalmazott: az egyiket Ajka és Bodajk térségébe, a másikat Dunaföldvár és Kalocsa közé. A beruházási költség 138 millió, illetve 166 millió pengő volt. A kormányzat a továbbiakban nem foglalkozott vele. 1943-ban került elő ismét az ötlet, ismét Diósgyőrben készítették a terveket, és több helyszín mellett Győrt javasolták első helyen. 1944 elején meg is kezdődtek az építési munkálatok, de a háború közeledése és a bombázások miatt leálltak a munkálatokkal, és Mohács mellé akartak építkezni.[4]

A háború után a vaskohászat termelése csak 1948-ban érte el az 1938. évi szintet, de a mohácsi térségbe való telepítés kérdése már 1945-től újra napirenden volt, politikai és gazdasági fórumokon is. Még 1949-ben az MDP Politikai Bizottsága, majd a Központi Vezetőség is Mohács mellett döntött: „Az új vasművet Mohácson kell felépíteni.” Létrehozták a Nehézipari Beruházások Nemzeti Vállalatot (NEB), amelynek kiemelt feladata lett a kohászati kombinát ügyének vitele. Mohács térségében elkezdődtek az előkészületek, tereprendezés, utak, lakások építése stb. Ekkor merült fel a Szovjetunió részvétele a beruházásban, a tárgyalásokat Borovszky Ambrus vezette. Az év vége felé már felmerült a mohácsi telepítés kérdésessége, amit a Jugoszláviával megromlott politikai kapcsolatokkal indokoltak. A Politikai Bizottság 1949. december 23-ai előterjesztése szerint „a magyar-jugoszláv viszony alakulása arra késztette Rákosi elvtársat, hogy a szovjet szakértők figyelmét felhívja a korábban felmerült mohácsi megoldással kapcsolatos meggondolásokra. … A szovjet szakértők … a kombinát építési helyéül Dunapentelét ajánlják.”[5]

Város és gyár születik szerkesztés

Czottner Sándor nehézipari miniszter 1950. január 20-án hagyta jóvá az Állami Tervező Iroda által kidolgozott javaslatot, amit ezt követően megküldtek Moszkvába. A tervek értelmében Dunapentele kielégíti a vízi, a vasúti és a közúti szállítás csatlakozási kívánalmait, az ország centrális helyén fekszik, a geológiai viszonyok megfelelőek. Az új komplexum neve a kezdeti tervekben D. 1. (Dunapentele 1) kombinát és lakótelep volt. A tervek szerinti technológiai egységek:

  • ércelőkészítő mű,
  • kokszolómű (főleg komlói és pécsi kőszénre alapozva),
  • nagyolvasztómű (két 700 köbméteres kemencével),
  • martinacélüzem (folyékony nyersvas és vashulladék betéttel, főleg nagyolvasztói torokgázzal és kokszolói kamragázzal fűtve),
  • hengermű (280 000 tonna durva-, közép- és finomlemez hengerlésére),
  • karbantartó és egyéb kiegészítő üzemek(öntöde, kovácsüzem, vasszerkezeti, forgácsoló, hőkezelő, villamosjavító, építő és épület-karbantartó üzem).[6]

Az előkészítő munkálatok, végső soron a Dunai Vasmű és Dunaújváros építése 1950. május 2-án kezdődött meg, ekkor érkeztek Mohácsról a kubikosok, kőművesek és ácsok brigádjai, akik a lakóbarakkok építésével kezdték a munkát. A végleges terveket szovjet-magyar együttműködés keretében, megosztva végezték, az első vázlattervek már május közepén rendelkezésre álltak. A vállalat igazgatója Borovszky Ambrus lett. A párt komoly propagandát fejtett ki „az ötéves terv büszkesége” érdekében. Az építkezések és a kisegítő részlegek munkájának segítésére a DISZ felhívására („Magyar ifjúság! Jelentkezz a Dunai Vasmű felépítésére!”) ezernél többen érkeztek az ország legkülönbözőbb vidékeiről, és közülük sokan le is telepedtek az épülő városban. Először – megelőzve a gyárépítést – a lakótelep építését kezdték el, a Május 1. utca első épülete már augusztus végén készen állt. Dunapentele 1951. május 18-án városi rangot kapott.[7] 1951. november 7-én – az akkori szokásoknak megfelelően a „dolgozók javaslatára” – a város nevét Sztálinvárosra, a vállalatot pedig Sztálin Vasműre változtatták.[8]

A Dunai Vasmű építése szerkesztés

 
Munkásnő a Magyar Lőszergyár Rt., a későbbi Lőrinci Hengermű telepén

A Vasmű első vállalatait (mechanika-, öntöde és kovácsüzem) 1951. november 7-én adták át.[9] 1951 elején kezdték az acélmű építését, üzembe helyezték az új, Budapest–Sztálinváros közötti 120 ezer voltos távvezetéket, és épült az erőmű is. Folyamatosan építették a kokszolóművet, az ércelőkészítő- és tömörítőművet, a nagyolvasztóművet és az acélmű első egységeit, majd novemberben átadták a tűzállóanyag-gyárat.[10] 1954. február végén – Rákosi Mátyás és Nagy Imre jelenlétében – átadták az I. számú nagyolvasztót, az első „igazi” kohászati gyártóegységet, majd az acélművet is felavatták, az első csapolás augusztus 20-án történt meg a III. számú Martin-kemencéből (a IV. számú, másodikként elkészült kemencét november elején állították üzembe).[11]

1955 januárjában a Sztálin Vasműnek hat összevont egysége volt: kokszoló és vegyi, nagyolvasztó, acélmű, szállító és raktározó, erőmű, valamint karbantartó gyárrészleg.[12]

A meleghengermű építését 1956 márciusában kezdték el, az eredetileg négyállványosra tervezett készsort menet közben – a Nehézipari Műszaki Egyetem Geleji Sándor vezette Kohógéptani és Képlékenyalakítástani Tanszéke szakértői javaslatára – ötállványosra tervezték át, és 1960 nyarán állítottak üzembe. A hengersort akkor még mélykemencék szolgálták ki.[13] Közben, még 1957-ben munkába állt a II. nagyolvasztó is.[14] A hideghengermű 1965 nyarán bekövetkező átadásával lényegében befejeződött a nagyvertikum beruházása. A hengerműben két reverzáló (irányváltó) hengerállvány állt, a revétlenítést kénsavas pácolósoron, a lágyítást harangkemencékben végezték.[15]

1961 novemberében a város nevét Dunaújvárosra változtatták.[16] A vállalat évekkel ezt megelőzően, még 1956 végén vette vissza a Dunai Vasmű nevet.[17]

1963-ban a Lőrinci Hengerművet szervezetileg a Dunai Vasműhöz csatolták.[18] Az 1960-as években vetődött fel a saját termékek feldolgozottsági szintjének növelése. Könnyűszerkezetes épületek gyártása már 1961-ben elkezdődött a karbantartó gyárrészlegben, a spirálisan hegesztett csöveket – a hidegen alakított nyitott és zárt profilok gyártásával egyidejűleg – 1964-ben kezdték gyártani a hideghengermű csarnokában. Az ezeket összefogó Lemezfeldolgozó Gyárrészleg is ebben az évben jött létre.[19] Az acélminőségek választékának növelése érdekében 1965-ben 5 tonnás ívfényes kemencét állítottak üzembe az acélműben.[20]

Az időszak végén, 1965-ben, az éves nyersvastermelés 640 983 tonna, az acéltermelés 615 601 tonna, az összes hengerműi termelés volumene 481 672 tonna, az alkalmazotti létszám 11 515 fő volt.[21]

Az 1960-as évek közepétől szerkesztés

A vállalat valamennyi egységében folyó korszerűsítéseken túl az első nagyobb esemény a radiátorüzem 1968-ban történt üzembeállítása volt.[22] 1969-ben átépítették az I. nagyolvasztót, a következő évben pedig a kettest.[23] Fontos technológiai előrelépést jelentett a FAM (folyamatos acélöntőmű) első gépsorának 1973-as üzembe állítása.[24]

1975. december 31-én nyugalomba vonult Borovszky Ambrus vezérigazgató, aki kisebb megszakításokkal 1953-tól állt a cég élén.[25]

1976-ban új, korszerű tolókemencét építettek, amely alkalmas a folyamatosan öntött bugák fogadására, maximum 8500 milliméter hosszúságban.[26] Részben ennek hatására is, 1977-ben a meleghengermű termelése meghaladta az évi egymillió tonnát.[27]

Az acélnyersvas éves termelése 1980-ban 811 835 tonna, a szürkenyersvasé 2772 tonna, az martinacéltermelés 1 169 899 tonna, a meleghengerműé 1 156 094 tonna, a hideghengerműé 450 000 tonna (ebből az ónozott lemez 10 162 tonna) volt. A vertikum kiépülését követően a dolgozói létszám 12 500–13 000 között stabilizálódott, 83,6% fizikai és 16,4% és nem fizikai dolgozó megoszlásban.[28]

1980-ban, az acélgyártási technológiaváltás keretében működésbe állították a konverteracélművet, de átmenetileg a martinacélgyártás is megmaradt.[29] 1988 legfontosabb eseménye a meleghengermű rekonstrukciója volt, amelynek során új előnyújtó hengerállványt és coil-boxot állítottak üzembe.[30]

Az 1980-as évek elejétől jelentkező, a kohászati termékeket és így a vállalatokat sújtó acélipari dekonjunktúra miatt a Dunai Vasmű 1982–1983-ban veszteségessé vált, és 1983-ban először bérfejlesztés sem volt.[31] 1984-ben a Dunai Vasmű név megtartása mellett bevezették a DUNAFERR márkanevet és logót.[32] Az évtized kissé hektikus termelési eredményeit általában enyhén emelkedő trend jellemezte (1984-től), de mindezt 1989-ben jelentős visszaesés követte. A nyersvastermelés 1989-ben 967 000 tonnáról 810 000 tonnára, az acéltermelés 1 481 000-ről 1 304 000-re, a hengereltáru-termelés 1 147 000-ről 1 112 000 tonnára esett vissza.[33] Ettől függetlenül a DV viszonylag jól teljesített a nehéz körülmények közepette is, amit a vállalati szervezet, az irányítás és a termelésszervezés korszerűsítésével is segített, illetve követett.[34]

A technológiai korszerűsítések a következő időszakban sem maradtak el, modernizálták a folyamatos acélművet, a meleghengermű készsorát egy hatodik hengerállvánnyal egészítették ki, 1992 végén megszüntették a martinacélgyártást, 1995-ben átépítették a II. számú nagyolvasztót, majd 1997-ben az egyest, és ugyanebben az évben adták át az új panelradiátor-gyárat.[35] [36] A megtett intézkedések és az acélipari fellendülés következtében a vállalat az 1994-es évet már mint a gazdasági fordulat, a stabilizáció éveként értékelte; a térségben mindössze két olyan acélipari vállalat volt, amely teljes kapacitással működött: a Dunai Vasmű és a Kassai Vasmű.[37] 1999-ben a vasmű eredményei: nyersvasgyártás 1 300 000 tonna, az acélgyártás 1 566 000 tonna, melegen hengerelt termékek 120 000 tonna, hidegen hengerelt termékek 391 000 tonna, profil 175 000 tonna, radiátor 4 000 000 négyzetméter, acélszerkezet 14 000 tonna, a spirálcsőgyártást a kereslet csökkenése miatt beszüntették.[38]

1991. január 2-án megalakult a Dunaferr Acélművek korlátolt felelősségű társaság, a Dunaferr vállalatcsoport meghatározó egysége, amit márciusban a Dunaferr Lemezalakító Kft., majd további társaságok követtek. A kft-k négy csoportba tömörültek: metallurgiai, másod-harmadtermék, szolgáltató és kereskedelmi divízióba. A konszernfelépítésen belül az igazgatótanács, illetve a vezérigazgató alá a kutatási és fejlesztési, a gazdálkodási, a humánfejlesztési és a kereskedelmi igazgató tartozott.[39] 1991 végén a hideghengerműből a Dunaferr és a Voest-Alpine vegyesvállalatot hozott létre DWA Dunaferr–Voest Alpine Hideghengermű Kft. néven.[40] A Dunai Vasmű 1992. július 1-jén részvénytársasággá alakult.[41] 1996-ban a Dunaferr vagyonkezelését a vállalti menedzsmentből álló Acél XXI. Kft. vette át. 2000 áprilisában azonban az akkori kormányzat – egy vitatott sikerdíj ürügyén – kezdeményezte a vagyonkezelési szerződés módosítását vagy felbontását – utóbbi meg is történt.[42][43][44] Horváth István elnök-vezérigazgatót 2001 februárjában az ÁPV Rt., az állam mint tulajdonos képviselője felmentette, egyúttal Tóth Lászlót nevezte ki utódjául.[45]

A Dunaferr privatizációja szerkesztés

Tóth Lászlót 2002-ben Hónig Péter váltotta, akinek a hivatali idejében elkezdődött a Dunaferr privatizációja, a Donbass csoportba való integrációja. A tárgyalások 2003 őszén indultak, és a részvényjegyzési és befektetési megállapodásban rögzített zárási feltételekről szóló dokumentumot 2004. szeptember 30-án írták alá, az új tulajdonos a Donbass Ipari Szövetség (+ Alcsevszki Vaskohászati Kombinát Rt., Duferco International Trading Co. Ltd., Kundax AG.) vezette csoport lett.[46] Hónig Péter 2005-ben – az elnöki funkció után – a vezérigazgatói posztról is távozott. Utódja Szusil Triha, a Donbass-Duferco konzorcium szakembere lett, akit az év végén Valerij Naumenko váltott.[47] 2012-ben Andrej Szapelin az elnök, a cégvezető Jevgenyij Tanhilevics.[36]

2006 januárjában a vasmű elnevezése Dunaferr Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaságra változott.[36]

2023-ban megkezdődött a Dunaferr értékesítési folyamata, első lépésként a Fővárosi Törvényszék 2023. január 5-én elrendelte az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt., majd április 12-én az ISD Kokszoló Kft. felszámolását. Az év elején a brit Liberty Steel írt alá szándéknyilatkozatot a gyár újraindításáról. A meleghengermű újraindult, de a nagyolvasztót leállították, így acélgyártás sincs. Az acélbugákat Romániai gyárukból szállítják.[48][49] Az Európai Unió – a magyar kormány kérésére – egyszerűsített fúziókontroll eljárásban vizsgálta a Dunaferr Liberty Steel általi megvásárlását, és azt 2023 októberében jóvá hagyta.[50]

A Dunai Vasmű vezérigazgatói szerkesztés

A vezérigazgatók névsora a privatizáció kezdetéig:[51]

Dátum Név
1950–1953 Sebestyén János
1953–1962 Borovszky Ambrus
1962–1964 Závodi Imre
1964–1975 Borovszky Ambrus
1976–1991 Szabó Ferenc
1992–2001 Horváth István
2001–2002 Tóth László
2002–2005 Hónig Péter

Jegyzetek szerkesztés

  1. Sziklavári
  2. Óvári 275–276. o.
  3. Vorsatz  157–182. o.
  4. Horváth 2000  20–23. o.
  5. Horváth 2000  24–32 o.
  6. Horváth 2000  34–35. o.
  7. Horváth 2000  35–44. o.
  8. Horváth 2000  48. o., 180. o.
  9. Horváth 2000  49. o., 180. o.
  10. Horváth 2000  57–63. o.
  11. Horváth 2000  74–80. o.
  12. Horváth 2000  182. o.
  13. Horváth 2000  98., 108., 136. o.
  14. Horváth 2000  109. o.
  15. Horváth 2000  170. o., 176. o.
  16. Horváth 2000  145. o.
  17. Horváth 2000  182. o.
  18. Horváth 2000  154. o.
  19. Horváth 2000  184. o.
  20. Horváth 2000  174. o.
  21. Horváth 2000  183–186. o.
  22. Horváth 2000  208. o.
  23. Horváth 2000  214., o., 223. o.
  24. Horváth 2000  244. o.
  25. Horváth 2000  258. o.
  26. Horváth 2000  264. o.
  27. Horváth 2000  273. o.
  28. Horváth 2000  300–310. o.
  29. Horváth 2000  319–329. o.
  30. Horváth 2000  376. o.
  31. Horváth 2000  336. o., 396. o.
  32. Horváth 2000  340. o.
  33. Horváth 2000  399. o.
  34. Horváth 2000  404–405. o.
  35. Horváth 2000  424. o., 433–435. o.
  36. a b c ISD Dunaferr
  37. Horváth 2000  461. o.
  38. Horváth 2000  539. o.
  39. Horváth 2000  415–417. o.
  40. Horváth 2000  423. o.
  41. Horváth 2000  434. o.
  42. Szerződésmódosítás
  43. Dunaferr-sikerdíj
  44. Daróczi 2001
  45. Szente 2006  18–19. o.
  46. Nyulasi 2004
  47. Nyulasi 2005
  48. Bereznay István: Eladják a dunaújvárosi vasművet. index.hu. Index (2023. április 21.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 17.)
  49. Szabó Gyula: Éledezik a Dunaferr, már a meleghengermű is újraindult. index.hu. Index (2023. március 20.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 17.)
  50. Megadta az engedélyt az EU a Dunaferr megmentésére. portfolio.hu. Portfolio (2023. október 3.) (Hozzáférés: 2023. október 9.)
  51. Horváth 2000  556. o.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés