Az egyhajúvirág (Bulbocodium) a liliomvirágúak (Liliales) rendjében a kikericsfélék (Colchicaceae) családjának monotipikus nemzetsége. A 2000-es évekig egy nyugati, nagy termetű (B. vernum), és egy kisebb termetű keleti (B. versicolor) faj létezését valószínűsítették, de sem a morfometriai, sem a DNS-vizsgálatok[2] nem találtak a két vélt faj között különbséget. A nemzetség egyetlen faja az egyhajúvirág, illetve tavaszkikerics, tavaszi kikerics néven is ismert Bulbocodium vernum (Colchicum vernum).

Infobox info icon.svg
Egyhajúvirág
Tavaszkikerics (USA, Wisconsin, Madison)
Tavaszkikerics (USA, Wisconsin, Madison)
Magyarországon fokozottan védett
Eszmei érték: 250 000 Ft[1]
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Egyszikűek (Liliopsida)
Rend: Liliomvirágúak (Liliales)
Család: Kikericsfélék (Colchicaceae)
Nemzetség: Egyhajúvirág (Bulbocodium)
Faj: Tavaszkikerics (B. vernum)
Tudományos név
Bulbocodium vernum
L.
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Egyhajúvirág témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Egyhajúvirág témájú médiaállományokat és Egyhajúvirág témájú kategóriát.

The Botanical Magazine, Plate 153 (Volume 5, 1792).png

Egy 2011-ben megjelentetett, a teljes Colchicum nemzetségre kiterjedő molekuláris filogenetikai vizsgálat[3] szerint az egyhajúvirág két alakja a kikericsek (Colchicum) hat DNS-régión alapuló molekuláris filogenetikai törzsfáján a nemzetség többi fajába ágyazódva jelenik meg, ezért helyesebb az egyhajúvirágot Colchicum bulbocodium Ker Gawl. néven tárgyalni.

Származása, elterjedéseSzerkesztés

A nemzetség elterjedési területe diszperz, a Volgától az Atlanti-óceánig húzódik, méghozzá úgy, hogy a nyugati populációk montán-alpin jellegűek (az Alpokban, Pireneusokban, Appenninekben), míg a keletiek a pontuszi sztyeppek síksági-kollin régióra korlátozódnak. Valószínűsíthető, hogy az egyhajúvirág elterjedési területe az éghajlat számára kedvezőtlen változásának eredményeként összezsugorodott és fragmentálódott. A szétváló populációk az új éghajlati feltételek között eltérő területekhez alkalmazkodó ökotípusokká váltak, és idővel valóban két külön fajjá alakulhatnak.

Magyarországon pontuszi reliktum erdős sztyepp flóraelemnek tartják.[4]

Magyarországon 36 kisebb-nagyobb élőhelyét tartják nyilván, főleg az Észak-Alföldön, a Hatvani-síkon és a Duna–Tisza köze déli részén. Meglévő állományai két nagyobb foltba rendeződnek:

  • Debrecentől délkeletre,
  • Szegedtől nyugatra, az országhatárhoz közel,
  • Kiskunhalas külterülete (Felsőszállás)

A Hatvani-síkon Tura közigazgatási határában élőhelyét 1987-ben Turai-legelő Természetvédelmi Terület néven nyilvánították védetté. A Mezőföldről valószínűleg kipusztult, egykori Adony melletti előfordulását bizonyító herbáriumi lapot a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) herbáriuma őrzi. Az adonyi példányt Tauscher Gyula Ágoston gyűjtötte 1879. március 10-én. A Nyírség nyugati részéről kipusztult.

A Kárpát-medencében jelentősebb állománya nő még Kolozsvár közelében, a Szénafüvek természetvédelmi területen és Morgó (Morgondo) mellett; egy kisebb előfordulását írták le a Kolozsbós melletti Nagy-Strázsa hegyről — Romániában nem számít veszélyeztetett növénynek. Szerbiában a Szabadka környéki homokvidék (jelenleg: Subotička Peščara) meszes homokterületén 25 szubpopulációt sikerült kimutatni a szakembereknek, amelyek összegyedszáma becslések szerint eléri az 50000 tövet.

Magyarországi állományi közül 27 nem természetes vegetációjú területen, főképp telepített akácosokban található. Természetközeli gyepekben a növény fennmaradása érdekében rendszeresen kaszálni, körültekintően legeltetni kell. A 36 ismert hazai állomány közül 30 fennmaradása bizonytalan.

Megjelenése, felépítéseSzerkesztés

Többnyire csak 4–20 cm magasra nő meg. A két-három, élénkzöld levél szálasak vagy szálas-lándzsásak, szétállók. A virágzás idején rövidek, csak a termés érése közben nyúlnak meg. A körülbelül 1 cm széle, barnás-rózsaszín levéllemez U alakban behajlik, a csúcsa csuklyás. Tőálló virágai rendszerint egyesével, kettesével, ritkán hármasával fejlődnek. A sötétlila vagy élénk rózsaszínű, 10–12 cm hosszú, 5–12 mm széles lepellevelek csaknem tövig szabadok, félig kinyíltan kelyhet, majd teljesen kinyílva csillagot formálnak, cimpáik szálas-lándzsásak. A porzószálak sárgák, rövidebbek a termőnél. A bibeszál magányos, háromhasábú. A termés háromcsúcsú tok.

ÉletmódjaSzerkesztés

Évelő. A Kárpát-medencében a meleg, laza, homokos talajú erdők tisztásain, illetve homokpusztákon nő.

Virágai tavasszal, a levelekkel együtt bújnak elő. Többnyire kevés magot hoz.

A többi kikericsféléhez (Colchicaceae) hasonlóan egy kolchicin nevű tropolon-alkaloid termel, és ettől mérgező. A legelő állatok elkerülik.

Felhasználása, védelmeSzerkesztés

Magyarországon a fajt először az 1700-as évek végén találta meg Debrecen közelében Földi János. Védetté nyilvánítását 1941-ben javasolták.[5] 1993-ban, a 12/1993. KTM miniszteri rendelettel fokozott védelmet kapott, de ez az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt. Részben korábbi gyűjtése, legfőképpen azonban élőhelyeinek megszüntetése, legtöbbször felszántása miatt Magyarországon tőszáma kritikus szintre csökkent.

Valószínű, hogy hathatósabb védelem nélkül magyarországi állományainak nagy része ki fog pusztulni.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Egyhajúvirág (Colchicum bulbocodium) témájú médiaállományokat.