Főmenü megnyitása

Az elbasani vár (albánul Kalaja e Elbasanit) a 4. században épült, majd a 6. században megerősített római castrum alapjaira 1466-ban épült oszmán kori vár az albániai Elbasan városközpontjában. Albánia kevés síksági erődjeinek egyike, amely katonai jelentőségét 1832-es leszerelésekor és részleges lebontásakor veszítette el. A déli várfal, annak tornyai és kapuja teljes egészében, keleti és nyugati falai részlegesen maradtak fenn.

elbasani vár
A déli várfal az 1898-ban épült óratoronnyal
A déli várfal az 1898-ban épült óratoronnyal
Ország Albánia
Mai település Elbasan

Épült 1466
Építő II. Mehmed
Elhagyták 1832
(részleges lerombolás)
Állapota a déli fal kivételével romos
Építőanyaga
Tulajdonos II. Mehmed oszmán szultán
Látogatható szabadon
Elhelyezkedése
elbasani vár (Albánia)
elbasani vár
elbasani vár
Pozíció Albánia térképén
é. sz. 41° 06′ 47″, k. h. 20° 04′ 48″Koordináták: é. sz. 41° 06′ 47″, k. h. 20° 04′ 48″

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

ÓkorSzerkesztés

Az i. e. 168. évi harmadik római–illír háborúval, Illíria római leigázásával az i. e. 2. század második felében megindult az Adriai-tenger partvidékét Büzantionnal(wd) összekötő út, a Via Egnatia építése.[1] Ezen létesítettek a mai Elbasan helyén egy mansiót, vagyis állomáshelyet Scampis vagy Scampa néven.[2] A régészeti ásatások alapján az i. sz. 1. században már közigazgatásilag Dyrrhachiumhoz tartozó vicus volt a település.[3] A 4. században a rómaiak katonai céllal castrumot építettek Scampisban, amely egy egész légió állomásoztatására alkalmas volt.[4] Az erődített várost a 4. századtól már olyan térképeken is ábrázolták, mint az Itinerarium Burdigalense(wd) (Scampis) és a Tabula Peutingeriana (Hiscampis).[5]

KözépkorSzerkesztés

A Római Birodalom összeomlását követően bizánci fennhatóság alá került Scampis feltehetőleg az 5. században püspöki székhely lett.[6] A két évszázados római castrumot I. Iusztinianosz bizánci császár idejében (ur. 527–565) megerősítették, és Szkeminitész néven szerepelt az általa újjáépíttetett Epirus Nova-i(wd) erődítések listájában.[7] A 6. századi földrajztudós, Hieroklész(wd) munkájában még fontos városként és püspöki székhelyként említette a várost,[8] de a meg-megismétlődő, elsősorban a szlávokhoz, a bolgárokhoz köthető támadások következtében talán a 7. században, de legkésőbb a 9. században elnéptelenedett.[9]

Oszmán hódoltságSzerkesztés

 
A várépíttető II. (Hódító) Mehmed (Gentile Bellini, 1480)

A Nyugat-Balkánon terjeszkedő Oszmán Birodalom uralkodója, II. Mehmed 1466-ban a bizánci alapokon újjáépíttette a várat,[10] és az így birtokba vett település az Ilbaszan (modern török İlbasan) vagy Ilibaszan nevet kapta, amelynek jelentése ’erős v. erődített hely; erődítés’.[11] A déli várkapu boltívébe beépített, II. Mehmetet dicsőítő emlékkő arról is tanúskodik, hogy a vár építésze egy bizonyos Jusufi volt, és a munkálatok mindössze egy hónapot vettek igénybe 1466 nyarán.[12] A vár és a körülötte kialakuló település a 16. századtól az Ilbaszani szandzsák(wd) székhelye,[13] erőteljes iszlám kultúrával rendelkező fontos kereskedelmi és kézműipari központ, az albán lakta területek egyik legjelentősebb települése lett.[14] Az 1770-es években az iskodrai szandzsákbég, Mehmed Bushatlliu pasa(wd),[15] majd 1811-ben Ali Tepeleni pasa vonta fennhatósága alá a várat.[16] Legyőzése után tíz évvel, 1832-ben Resid Mehmed pasa(wd), a szultán nagyvezíre parancsára leszerelték és részben lerombolták az ilbaszani erődöt.[17] Ezt követően a várnegyed (Kalaja) az ilbaszani görögkeletiek városnegyede lett.[18]

LeírásaSzerkesztés

A római és bizánci alapokra épített elbasani vár – a peqini és a bashtovai vár mellett – az Albániában ritka síksági erődök egyike.[19] A várat 1987–1988-ban Ylli Cerova(wd) mérte fel régészeti szempontból. A délnyugati sarokbástyánál végzett ásatás során egy római kori barakk, egy 4–5. századi ókeresztény templom alapjaira bukkantak, valamint 4–6 méternyi kultúrréteget tártak fel, amelynek négy megtelepedési korszakát különítették el: 3–4. század, 5–6. század, 11–15. század, oszmán korszak.[20]

 
A Bazárkapu (2013)

A 4. században az eredeti castrum falát a közeli folyó medréből nyert kövekből, habarcskötéssel húzták fel. A négyszögletes alaprajzú, nagyjából 300 x 300 méteres erődítést kelet–nyugati irányban szelte át a Via Egnatia, amely így az ortogonális szerkezetű város decumanus maximusa lett, erre merőlegesen húzódott a déli városkapun át a castrumot elhagyó cardo maximus. A három – nyugati, keleti és déli – fő városkaput egy-egy félkör alaprajzú torony szegélyezte kétoldalról, a castrum négy sarkán körbástyák, a fal hosszában pedig 40-50 méterenként további tornyok biztosították a védelmet; ezek száma összesen húsz volt. A fal belső részén boltozatos kőlépcsők vezettek a tornyokba és a falra, kívülről pedig egy alacsonyabb védőfal (proteichisma(wd)) és egy mély, kövekkel bélelt vizesárok szegélyezte a falat.[21] Két évszázaddal később a bizánciak opus mixtum(wd) technikával erősítették meg, azaz a korábbi kőfalat téglasorokkal magasították meg.[22] 1466-ban az oszmán vár falait részlegesen az ókori erőd alapjaira építették, de területe némileg megnövekedett: az oldalfalak hossza 362 × 327 méter lett. Ezzel párhuzamosan a tornyok száma is megnövekedett, huszonnyolc torony biztosította a vár védelmét. A korábbiak helyén megmaradt a három városkapu, melyek közül idővel a város bazárjára kijárást biztosító déli Bazárkapu lett a legfontosabb. A kapu fölötti emeleten épült fel Ilbaszan első muszlim imaháza, a minaret nélküli Mehmet szultán mecset, amely mára elpusztult.[23]

Napjainkra a déli fal teljes hosszában és 9 méteres magasságban, két sarokbástyájával, hat tornyával és a Bazárkapuval együtt teljes épségben megőrződött, ezen kívül részlegesen állnak a délkeleti és a nyugati oldal falai.[24] A várnegyed nevezetes építészeti emlékei az 1492-ben felépült Király-mecset(wd) (Xhamia e Mbretit), a 17. századi Öregfürdő (Hamami i Vjetër), valamint az 1868-ban befejezett ortodox Szűz Mária-templom(wd) (Kisha e Shën Mërisë).[25] Ez utóbbi templom kertjében áll a város szülötte, a 19. századi Biblia-fordító, Kostandin Kristoforidhi síremléke és mellszobra.[26] A déli várfalon egy korábbi, a 17. században épített torony helyén 1898-ban 30 méter magas óratornyot építettek,[27] a fal külső oldalán pedig a 21. század elején sétányt alakítottak ki emlékművekkel és neves elbasaniak szobraival.[28] A délnyugati bástyánál korábban végzett régészeti feltárás helyén ma étterem áll, amelynek parkjában megtekinthetőek egy római kori barakk (esetleg lakóház) alapjai, pogány sírkövek, egy kora keresztény bazilika oszlopfői, valamint néhány oszmán kori sírkő.[29]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Wilkes 1992 :173–175., 212.; Ceka 2013 :228–231.
  2. Pollo & Puto 1981 :21.; Réti 1991 :154.; Wilkes 1992 :273.; Durham 2001 :106.; Elsie 2010 :471.; Gilkes 2013 :170.; Zavalani 2015 :32.
  3. Pollo & Puto 1981 :21.; Ceka 2013 :259., 335.; Gilkes 2013 :170. (csak a 2. században lett vicus).
  4. Ceka 2013 :442–443.; Gilkes 2013 :170.
  5. Hammond 1974 :188.; Ceka 2013 :443.
  6. Ceka 2013 :443–444.; Zavalani 2015 :41. Vö. Réti 1991 :154.; Elsie 2010 :126.
  7. Ceka 2013 :444. Vö. Réti 1991 :154.; Dienes 2017 :139.
  8. Ceka 2013 :444.
  9. Gilkes 2013 :173. Vö. Nagel 1989 :67.; Réti 1991 :154.
  10. Nagel 1989 :67.; Csaplár 2010 :89. (230. sz. jegyzet); Elsie 2010 :xxix., 126., 401.; Elsie 2013 :398.; Gilkes 2013 :173.; Zavalani 2015 :85.; Dienes 2017 :139.
  11. Elsie 2010 :126.; Gilkes 2013 :173.; Dienes 2017 :139.
  12. Réti 1991 :154.; Gilkes 2013 :173–174.
  13. Pollo & Puto 1981 :88.; Jacques 2009 :201.; Zavalani 2015 :92–93.
  14. Geço 1976 :19.; Elsie 2010 :126.; Gilkes 2013 :173.
  15. Zojzi 1976 :11.; Pollo & Puto 1981 :95.; Jacques 2009 :251.; Zavalani 2015 :120–121.
  16. Elsie 2013 :8.
  17. Réti 1991 :156.; Gilkes 2013 :173.
  18. Pasmaqi & Hasekiu 2014 :556.
  19. Nagel 1989 :68.
  20. Gilkes 2013 :174.; Korkuti 2013 :298.
  21. Ceka 2013 :301., 442–443.; Gilkes 2013 :170.
  22. Ceka 2013 :442–443.; Gilkes 2013 :170.
  23. Nagel 1989 :68.; Réti 1991 :154., 156.; Gilkes 2013 :173.
  24. Nagel 1989 :68.; Réti 1991 :156.; Gilkes 2013 :173.
  25. Nagel 1989 :44.; Elsie 2010 :126.; Gloyer 2012 :110.; Nurja 2012 :195.; Gilkes 2013 :174–175.; Dienes 2017 :140–141.
  26. Nagel 1989 :68.; Dienes 2017 :140.
  27. Nurja 2012 :195. Vö. Dienes 2017 :140.
  28. Dienes 2017 :140.
  29. Gilkes 2013 :174.

ForrásokSzerkesztés

  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 978-963-284-176-2  
  • Dienes 2017: Dienes Tibor: Albánia: Útikönyv. 4. kiadás. Budapest: Hibernia. [2017]. = Varázslatos Tájak, ISBN 9789637617638  
  • Durham 2001: M. Edith Durham: Albania and the Albanians: Selected articles and letters 1903–1944. Ed. by Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2001. ISBN 1903616093  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • Geço 1976: Pandi Geço: L’accroissement de la population urbaine dans la République Populaire d’Albanie et sa nouvelle répartition géographique. Ethnographie albanaise, (1976) 19–39. o.
  • Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698  
  • Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012. ISBN 978-1841623870  
  • Hammond 1974: N. G. L. Hammond: The western part of the Via Egnatia. The Journal of Roman Studies, LXIV. évf. (1974) 185–194. o.
  • Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • Korkuti 2013: Muzafer Korkuti: Albania: Archaeological studies on the prehistory of Albania. Tirana: Academy of Sciences of Albania. 2013. ISBN 9789995610517  
  • Nagel 1989: Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194  
  • Nurja 2012: Ermal Nurja: The rise and the destruction of Ottoman architecture in Albania: A brief history focused on the mosques. In Balkans and Islam: Encounter, transformation, discontinuity, continuity. Ed. by Ayşe Zişan Furat and Hamit Er. Newcastle upon Tyne: Cambridge Scholars Publishing. 2012. 191–207. o. ISBN 9781443840347  
  • Pasmaqi & Hasekiu 2014: Ornela Pasmaqi – Juliana Hasekiu: The caracteristics of urban and architectural development in Elbasan in the beginning of the 20th century. Mediterranean Journal of Social Sciences, V. évf. 13. sz. (2014. jún.) 555–559. o. Hozzáférés: 2018. aug. 27.
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Réti 1991: Réti György: Albánia. Budapest: Panoráma. 1991. = Panoráma Külföldi Útikönyvek, ISBN 9632433890  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671  
  • Zojzi 1976: Rrok Zojzi: L’ancienne division ethnographique régionale du peuple albanais. Ethnographie albanaise, (1976) 7–17. o.