Fehér Géza (régész)

(1890–1955) régész, egyetemi oktató

Fehér Géza, született Weisz Ignác (Kunszentmiklós, 1890. augusztus 4.[2]Budapest, 1955. április 10.)[3][4] magyar régész.

Fehér Géza
Született Weisz Ignác
1890. augusztus 4.[1]
Kunszentmiklós
Elhunyt 1955. április 10. (64 évesen)[1]
Budapest II. kerülete
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
  • régész
  • egyetemi oktató

ÉleteSzerkesztés

Weisz Zsigmond kereskedő és Wiesel Henrietta fia. A budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett 1913-ban. 1924-ben a debreceni egyetemen nyert magántanári képesítést. 1913–14-ben Sepsiszentgyörgyön, 1915–16-ban Szabadkán volt tanár, majd katonai szolgálatot teljesített. 1918-ban a konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézetben dolgozott. Hazatérve Budapesten előbb középiskolai tanár, azután a Fővárosi Könyvtár keleti gyűjteményének alkalmazottja lett.

Házastársa Ary Ilona volt, akit 1914. augusztus 27-én Debrecenben vett nőül.[5]

MunkásságaSzerkesztés

Magyar őstörténeti kutatásai során a magyar–bolgár–török történeti kapcsolatokkal kezdett foglalkozni. 1922-től bulgáriai kutatásainak két évtizede alatt régészeti ásatásokon vett részt (Madara, Aboba-Pliszka, Mumdzsilár). 1931-ben egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címet kapott. A Bolgár Tudományos Akadémia tagjává választotta. A második világháború végén Isztambulba került, ahol két féléven át az egyetemi bölcsészkaron őstörténeti előadásokat tartott, majd a Topkapı Palota Múzeumban dolgozott. 1948-tól haláláig Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott. Négy éven át vezette a zalavári ásatásokat. A honfoglalás korában Magyarország területén élt szlávok régészeti hagyatékának meghatározása, összegyűjtése és történeti értékelése terén végzett úttörő és alapvető munkát.

Főbb műveiSzerkesztés

  • Bulgarisch-ungarische Beziehungen in den V-XI. Jahrhunderten (Budapest, 1921);
  • Die Inschrift des Reiterreliefs von Madara (Szófia, 1928, bolgár nyelven is);
  • A bolgár-török műveltség emlékei és magyar őstörténeti vonatkozásaik (Budapest, 1931);
  • Az ősbolgárok ruházata és fegyverzete (Szófia, 1939, bolgárul);
  • A bolgártörökök szerepe és műveltsége (Budapest, 1940, bolgár nyelven: Szófia, 1941);
  • A nagyszentmiklósi kincsrejtély megfejtésének útja (Budapest, 1950);
  • A Dunántúl lakossága a honfoglalás korában (Budapest, 1956);
  • Beiträge zurn Problem des ungarisch-slawischen Zusammenlebens (Budapest, 1957);
  • Die landnehmenden Ungarn und ihr Verhältnis zu den Slawen des Donaubeckens (Budapest, 1957).

EmlékezeteSzerkesztés

A ruszei (Ruszcsuk) múzeumot róla nevezték el.[6]

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További irodalomSzerkesztés