Fehér somkóró

A fehér somkóró vagy fehérvirágú somkóró (Melilotus albus) a hüvelyesek rendjén belül a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjának somkóró (Melilotus) nemzetségébe tartozó növényfaj, mely Magyarországon is honos és gyakori gyomnövény amellett, hogy zöldtrágyanövényként termesztik is. Hubamhere vagy hubam-here a neve az egyéves termesztett alakjának (Melilotus albus f. annuus Coe), illetve óriáshere a kétéves termesztett alakjának (Melilotus albus f. utilis Schulz). További magyar nevei: buharaihere, mézkerep.

Fehér somkóró
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots) Csoport: Rosidae Csoport: Eurosids I Rend: Hüvelyesek (Fabales) Család: Pillangósvirágúak (Fabaceae) Alcsalád: Bükkönyformák (Faboideae) Nemzetség- csoport: Trifolieae Nemzetség: Somkóró (Melilotus) Faj: M. albus
Tudományos név
Melilotus albus Medik.
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Fehér somkóró témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Fehér somkóró témájú médiaállományokat és Fehér somkóró témájú kategóriát.

Elterjedése

Európa és Nyugat-Ázsia nagy részén őshonos, de az ember közreműködése révén mára szinte minden mérsékelt övi területen elterjedt.

Jellemzése

30–150 cm magas lágy szárú, egy- vagy kétéves növény. Hajtása csaknem teljesen kopasz, csak a felső részén rövid szőrös. Vastag, a talajban ferdén álló karógyökerével viszonylag mélyre, akár 90 cm-es mélységig is lehatol. Szára vékony, felálló és elágazó, néha pirosas színezetű. Levelei a száron szórt állásban helyezkednek el, nyelük rövid; összetett levéllemezük három levélkéből áll, melyek 1–2 cm hosszúak; a levélkék széle finoman fogazott, csúcsuk többnyire levágott vagy lekerekített, alakjuk az alsóbb levelekben hosszúkás visszás-tojásdad vagy elliptikus, míg a felsőbbekben inkább szálas, lándzsás. A pálhák 8–10 mm hosszúak, alakjuk kimondottan szálas, szálkaszerű, szélük pedig általában ép. A 40–80 fehér szirmú virágot dúsan tartalmazó (tömött), 4–6 cm hosszú, keskeny, felálló, hajtásvégi fürtvirágzatai kocsánnyal kapcsolódnak a szárhoz a levélnyelek tövénél (a levélhónaljakban). Az egyes virágok egy-egy rövid (1–2 mm-es) kocsánykán csüngenek, 4–5 mm hosszúak, bókolók, jellegzetes pillangós virágok, Magyarországon májustól októberig virítanak; az öt kihegyezett csúcsú csészelevél halványzöld csészévé nőtt össze; az öt fehér sziromlevél összeforrt, közülük a „vitorla” hosszabb a két „evezőnél” és a „csónaknál”; a porzólevelek száma tíz; a két termőlevél felső állású magházat alakít ki. A virágzati kocsány a termésérés idején megnyúlik. Az érett hüvelytermések 3–5 mm hosszúak, 2–2,5 mm szélesek, szürkésbarna színűek, hálózatosan bordás erezetűek, kopaszak. A termésben rendszerint egy, de akár négy mag is fejlődhet, melyek zöldessárga színűek, tojásdad alakúak, legfeljebb 2 mm hosszúak, kopaszak és simák.

Életformája az Ujvárosi Miklós által kidolgozott rendszer TH. (HT.) csoportjába sorolható, ha kétéves, illetve a T₄ csoportjába, ha egyéves a növény.

A fehér somkóró kiszárítva édeskés illatúvá válik, mely emlékeztet a tőle rendszertanilag meglehetősen távol álló (azaz nem rokon) szagos müge illatára. Mindkét növény esetén a kumarin okozza az illatot, azonban ez a vegyület a fehér somkóróban szervesen kötött, s csak a növény szárítását, száradását követően szabadul fel. Amennyiben a nedves szénába fehér somkóró kerül, úgy a kumarinból – ebben a környezetben – véralvadásgátló vegyület képződik.

Élőhelye

Az olyan köves, törmelékes, de egyúttal agyagos talajokat kedveli, amelyek csak kevéssé szárazak, inkább nedvesek, tápanyagban és bázisokban dúsak, humuszosak (mint például az ártéri és réti talajok); mivel a nyers talajok pionír növényei közé tartozik, valójában bármilyen nyers talajon előfordulhat. Nitrogénkedvelő. A szántóföldeken, vetésekben, mezőgazdasági kultúrák közelében (például szántók mentén, parlagokon, gyepekben, félkultúr réteken) szinte mindig megtalálható gyomnövény, de gyakori más ruderális területen, így utak szélén, árkokban és vasúti töltéseken megtelepedő gyomtársulásokban.

Felhasználása

Virágzata jó méhlegelő. Zöldtrágyázásra is használják. Takarmánynak csak a kumarinban szegény, vagy kumarinmentes fajtái alkalmasak.

Képek

• 
  Vízfolyás partján (Saarbrücken, Németország)
• 
  Vasúti pályaudvaron (Bruchmühlbach-Miesau, Németország)
• 
  Pionír növény (Kyle-kanyon, Spring-hegység, Dél-Nevada, USA)
• 
  Karógyökere (Malling, Dánia)
• 
  Hármasan összetett levél és pálhák a levélnyél tövénél (Zingst, Németország)
• 
  Fürtvirágzatai és felső levelei (Moszkvai terület)
• 
  Fürtvirágzatok (Oulu, Finnország)
• 
  Virágait kedvelik a méhek (Moszkvai terület)
• 
  Virágok közelről és egy házi méh (Apis mellifera) (Keila, Észtország)
• 
  Termései a toulouse-i múzeumban
• 
  Magvai egy tíz centes mellett
• 
  Illusztráció a Flora Batava 11. kötetében

Források

• Melilotus alba Medic. – Fehér somkóró (M. vulgaris Willd.). In Ujvárosi Miklós: Gyomnövények. Rajzolta: Csapody Vera. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1973. 92–93. o. ISBN nélkül  
• Fehér somkóró (mézkerep), hubamhere, buharaihere, Melilotus albus (Melilotus alba). In Dietmar Aichele – Marianne Golte-Bechtle: Mi virít itt?: Virágkalauz. Fordította: Reményi K. András. Kontrollszerkesztette és szakmailag ellenőrizte: Horánszky András. A táblaborító Vida Győző munkája. Tipográfia: Tóbi Attila munkája. [1. kiadás]. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1991. 52. o. ISBN 963-282-419-9  
• Fehér somkóró. In Christopher Grey-Wilson: Vadvirágok: Képes ismertető Északnyugat-, Nyugat-, és Közép-Európa több mint 500 növényfajáról. Fényképezte: Neil Fletcher. Szakértő: Francis Rose. Fordította: dr. Molnár Katalin. Lektor: Dr. Szerdahelyi Tibor. [1. kiadás]. Budapest: Panem Kft; Budapest: Grafo Kft. 1996. 116. o. = Határozó Kézikönyvek (ISSN 1217-5641), ISBN 963-545-109-1  
• Melilotus albus Desr., Fehér somkóró. In Jean-Denis Godet: Európai virágai: Lágyszárúak. Fordította: Reményi K. András. Szakmailag ellenőrizte: Dr. Horánszky András. [Budapest]: Officina Nova. 1992. 100. o. ISBN 963-7836-691  
• Priszter Szaniszló: Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda. 227., 427. o. ISBN 963 9121 22 3 1998. [1999]  
• http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_521_Novenytermesztestan2/ch04s07.html