Fehérnemű hadművelet

1959-ben bemutatott amerikai filmvígjáték
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. február 11.

A Fehérnemű hadművelet (eredeti cím: Operation Petticoat) 1959-ben bemutatott filmvígjáték Blake Edwards rendezésében. A főszereplő Cary Grant és Tony Curtis. A történet visszaemlékezés formájában mutatja be egy amerikai tengeralattjáró, a USS Sea Tiger kalandjait a Csendes-óceánon a második világháború elején.

Fehérnemű hadművelet
(Operation Petticoat)
1959-es amerikai film

RendezőBlake Edwards
ProducerRobert Arthur
Műfaj
ForgatókönyvíróPaul King
Joseph B. Stone
Stanley J. Shapiro
Maurice Richlin
FőszerepbenCary Grant
Tony Curtis
Dina Merrill
ZeneDavid Rose
Henry Mancini (nincs a stáblistában)
OperatőrRussell Harlan
VágóFrank Gross
Ted J. Kent
JelmeztervezőBill Thomas
DíszlettervezőAlexander Golitzen
Gyártás
GyártóGranart Company
OrszágUnited States
Nyelvangol
Játékidő124 perc
Forgalmazás
ForgalmazóUniversal International
Bemutató1959. december 5., USA
Díj(ak)Oscar-díj jelölés
Bevétel9,5 millió amerikai dollár (USA/ Kanada)[1]
További információk
A Wikimédia Commons tartalmaz Fehérnemű hadművelet témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A film forgatókönyvét Oscar-díjra jelölték, írói: Paul King, Joseph Stone, Stanley Shapiro és Maurice Richlin. A filmből 1977-ben tévésorozatot készítettek, amiben John Astin játszotta Grant szerepét. Magyarországon a Magyar Televízió 1979. szeptember 15-én vetítette.[2]

Cselekménye

szerkesztés

Az Amerikai Haditengerészet admirálisa, Matt Sherman (Cary Grant) 1959-ben felkeres egy selejtezésre ítélt tengeralattjárót, az USS Sea Tiger-t, aminek ő volt az első parancsnoka. A fedélzeten elkezdi olvasni az annak idején általa vezetett hajónaplót, és az emlékképek megelevenednek...

1941. december 10-én egy japán légitámadás során találatot kap a Sea Tiger, és vízzel telik meg, miközben egy Fülöp-szigeteki katonai dokkban áll. Sherman parancsnok és emberei azonban bizakodóak, és mindent megtesznek, hogy a hajót saját maguk megjavítsák legalább annyira, hogy el tudjanak menni vele az ausztráliai Darwin városánál található javítóbázisra. Sherman parancsnoka kételkedik benne, hogy a hajó képes lesz megtenni 600 km-t ellenséges területen keresztül, amikor szerinte még 100 m-t sem tudna megtenni, de engedélyt ad rá, hogy két heti javítás után kihajózzanak.

Egy fiatal hadnagy, Nick Holden (Tony Curtis) is a fedélzetre kerül, bár elmondása szerint még sohasem szolgált hadihajón, és semmilyen katonai tapasztalata nincsen, mert eddig főként az volt a feladata, hogy a szárazföldön pihenő tengerésztisztek szórakozásáról gondoskodjon. Amikor azonban Holden látja a hajó javításához szükséges alkatrészek, és mindennapi tárgyak (pl. WC-papír) beszerzésének nehézségeit, vállalja, hogy beszerzi a szükséges anyagokat, mire a kapitány kinevezi ellátótisztté. Holden a saját elmondása szerint csak azért akart tengerésztiszt lenni, mert az egyenruha révén előkelő és gazdag körökbe juthatott be, aminek következtében egy gazdag menyasszonyra sikerült szert tennie.

Holden a hivatalos beszerzési utat teljesen mellőzve, igen hatékonyan szerzi be a szükséges anyagokat két emberével az éjszaka leple alatt, kommandósnak álcázva. Holden hamarosan „állományba veszi” Ramon Gallardo őrmestert, aki lopásért a helyi börtönben raboskodott, de a kerítés leomlásakor „kiszabadult”. Ramonnak saját étterme van Manilában, amit szintén „kölcsönvett” anyagokból hozott létre. A kapitány kissé vonakodik, de kénytelen belátni, hogy ha Ramont nem viszik magukkal, akkor esetleg elfecsegi, hogy a hajóhoz beszerzett alkatrészek honnan származnak. Később Ramon is nélkülözhetetlennek bizonyul. Amikor a bázisparancsnok irodáját is kifosztják ismeretlenek, a hajónak gyorsan indulnia kell (bár a festést még nem tudták megcsinálni).

A Sea Tiger megérkezik a Marinduque nevű kis szigethez, ahol kénytelen a fedélzetre venni öt amerikai katonai ápolónőt, akik a szigeten rekedtek.

Holden vonzódik a szőke Duran alhadnagyhoz, akit igyekszik becserkészni, míg Sherman többször kerül kínos helyzetbe a csinos, de sete-suta Crandall hadnaggyal. Az egyik alkalommal például egy könnyű ellenséges célpont, egy tartályhajó kerül az útjukba, ami egy kis szigetnél vesztegel. A kapitány parancsot ad egy torpedó előkészítésére, amit Crandall véletlenül elindít, így a torpedó egy teherautót robbant fel a célpont helyett.

Sherman megpróbálja a nővéreket lepasszolni Cebu szigetén, de az ottani parancsnok megtagadja a kérését, mondván, hogy a szigeten ellenséges támadás várható, és gerillaharcra kell felkészülniük.

Amikor a további alkatrészek beszerzése is nehézségekbe ütközik a hivatalos úton, Holden ideiglenes kaszinót hoz létre, ahol a katonák a magukkal hozott speciális alkatrészekért zsetonokat kapnak, amivel rulettezhetnek. Sajnos nem sikerül elegendő mennyiségű piros színű alapozó ólomfestéket szereznie, ezt fehérrel pótolják ki. Az eredmény természetesen rózsaszín, amivel lefestik a hajót az előírt szürke helyett. A terv az, hogy szürke fedőfestéket fognak alkalmazni az újév megünneplése után, azonban váratlanul japán repülőgépek bombázzák őket, így gyorsan lemerülnek. Holden ezt megelőzően, az ünnep miatt, hogy a katonáknak ne az unalmas halkonzervet kelljen enniük, egy 80-kilós disznót lop egy bennszülött civiltől, amit az amerikai katonai rendészeten is át kell csempésznie, ezért a disznóra katonai zubbonyt adnak és sapkát, és az őrnek azt mondják, hogy a tengerész nagyon beteg. A tulajdonos azonban panaszt tett a katonai rendészeknél, akikkel együtt a fedélzetre érkezik. Őt csak Holden személyes tárgyainak átadásával sikerül megnyugtatni.

A Tokió rózsája nevű, angolul beszélő japán propaganda-adó felhívja a figyelmét a Celebesz-tengeren haladó „a rózsaszín festést viselő tengeralattjárónak”, hogy a színe miatt igen jól látható a levegőből, és emiatt könnyű célpont lesz. A rózsaszín tengeralattjáró híre az amerikai parancsnoksághoz is eljut, akik arra a következtetésre jutnak, hogy az a japánok trükkje lehet, ezért azonnali támadási parancsot adnak ki rá.

Egy amerikai torpedóromboló észreveszi a rózsaszín tengeralattjárót, ami óvatlanul a felszínre emelkedik, és lőni kezdi, majd aknákat dob le, amik a tengeralattjáró közelében robbannak, ezért több helyen víz kezd betörni a belsejébe. Sherman azt találja ki, hogy mentőmellényeket és olajat bocsássanak a felszínre, azt a látszatot keltve, hogy elsüllyedtek. Azonban a romboló parancsnoka nem ugrik be, és további aknákat dobat le. Ekkor Holden ötletére női fehérneműket lőnek ki, amikből a hajón Crandall melltartóját kihalásszák, és a mérete miatt a hajó kapitánya belátja, hogy az nem lehet japán nőé, ezért a bombázást megszüntetik.

A tengeralattjáró végre bevonul egy katonai tengerészeti bázisra, ahol a többi tengerész füttykoncertje fogadja.

1959-ben Holden kapitány elbúcsúzik feleségétől (valamikor Duran hadnagy) és két fiától, és a USS Sea Tiger fedélzetére lép. Sherman admirális visszacsöppen a jelenbe, átadja Holdennek a hajó régi hajónaplóját („amibe mindent feljegyzett”), és közli Holdennel, hogy egy új típus, atommeghajtású tengeralattjáró parancsnoka lesz.

Sherman felesége (Crandall) nagy sebességgel, kissé késve érkezik, és hátulról nekimegy a férje kocsijának, aminek a sárhányója emiatt beakad az előtte álló busz sárhányójába, így az induláskor magával vonszolja. Sherman minden izgalom nélkül veszi tudomásul a történteket és megnyugtatja a feleségét, hogy az egész csak véletlen volt. Ahogy Holden kapitány parancsnoksága alatt a tengeralattjáró kifut a bontó irányába, a hajó ismét a már sokszor látott robbanásszerű motorhangot adja, és ismét fekete füstöt ereget. Sherman elgondolkozva szarkasztikusan megjegyzi: „Furcsa. Most is az egyes gép rakoncátlankodik. Nem sikerült igazán megjavítani.”

Szereplők

szerkesztés
  • Cary Grant – Matthew T. "Matt" Sherman, USN parancsnok, majd 1959-ben admirális
  • Tony Curtis – Nicholas "Nick" Holden, USNR hadnagy, majd parancsnok
  • Joan O'Brien – Dolores Crandall, NC, USAR alhadnagy
  • Dina Merrill – Barbara Duran, NC, USAR alhadnagy
  • Gene Evans – Molumphry, USN tengerész altiszt
  • Dick Sargent – ENS Stovall, USN (a stáblistában – Richard Sargent)
  • Arthur O'Connell – Sam Tostin, USN főgépész
  • Virginia Gregg – Edna Heywood, NC, USA, őrnagy, a nővérek parancsnoka
  • Robert F. Simon – J.B. Henderson, USN kapitány
  • Robert Gist – Watson, USN hadnagy
  • Gavin MacLeod – Ernest Hunkle, USN tengerész
  • George Dunn – a próféta
  • Dick Crockett – Harmon, USN tengerész altiszt
  • Madlyn Rhue – Reid, NC, USAR alhadnagy
  • Marion Ross – Colfax, NC, USAR alhadnagy
  • Clarence Lung – Ramon Gallardo, USMC őrmester (a stáblistában Clarence E. Lung)
  • Frankie Darro – 3rd Class Dooley, USN gyógyszerész tengerész
  • Tony Pastor, Jr. – Fox
  • Robert F. Hoy – Reiner
  • Nicky Blair – Kraus tengerész
  • John W. Morley – Williams
  • Ray Austin – Austin tengerész

A film készítése

szerkesztés

A film Tony Curtis elképzeléséből keletkezett. Ő a második világháború alatt az amerikai haditengerészetnél szolgált, ahova azzal a szándékkal lépett be, hogy tengeralattjárón helyezik el. Ennek oka részben Cary Grant alakítása volt a Destination Tokyo (1943) című filmben. Curtis csak annyit szeretett volna, ha a „hőse”, Cary Grant ebben a filmben is belenéz a periszkópba, mint ahogy abban a filmben tette. Curtis nagyon élvezte a forgatást Granttel.[3]

A forgatást támogatta az Amerikai Védelmi Minisztérium és a Haditengerészet.

Az USS Sea Tiger tengeralattjárót három tengeralattjáró alakította:

  • USS Queenfish (SS-393), az 1959 körül játszódó kezdő és záró képsorokban, amikben a tornyon a „393”-as jelzés látható
  • USS Archerfish (SS-311), az összes háborús jelenetben, amiben a hajó szürkére és feketére van festve
  • USS Balao (SS-285), az összes jelenetben, amiben a hajó rózsaszínre van festve

A forgatás nagyrészt a Key West tengerészeti bázis (jelenlegi neve Truman Annex) közelében történt, Floridában. Ez jelenítette meg a Fülöp-szigeteki és az ausztrál helyszínt is.

Az 1959-ben játszódó jeleneteket a San Diegó-i tengerészeti bázison forgatták (Kalifornia).

A film 2001. szeptember 18-án jelent meg DVD-n.

Fogadtatás

szerkesztés

Bevételi adatok

szerkesztés

A film nagy anyagi sikernek számított, 1960-ban a 3. legsikeresebb film volt, 6,8 millió dollár bevétellel.[4]

Kritikai visszhang

szerkesztés

Az amerikai filmkritikusok véleményét összegző Rotten Tomatoes 82%-ra értékelte 17 vélemény alapján.[5]

Díjak, jelölések

szerkesztés

elnyert díjak

  • 1960, Laurel Awards, Golden Laurel, „legjobb férfi főszereplő” – Cary Grant
  • 1960, Laurel Awards, Golden Laurel, „legjobb vígjáték”

jelölések

Érdekességek

szerkesztés
 
A tévésorozat szereplői: hátul, balról jobbra: Dorrie Thomson, Jamie Lee Curtis, Melinda Naud, Bond Gideon. Elöl, balról jobbra: Richard Gilliand, John Astin

Néhány jelenet valós eseményeken alapult:

  • a USS Sealion (SS-195) tengeralattjáró elsüllyedt a dokkban a Fülöp-szigeteken egy ellenséges légi bombázás során
  • Sherman parancsnok levele az ellátási osztály felé a hiányzó wc-papírok ügyében (a valóságban James Wiggin Coe, a USS Skipjack (SS-184) parancsnoka küldte az igénylést)
  • a tengeralattjáró külső festéséhez szükséges festék beszerzése nehézségekbe ütközött, mivel csak piros és fehér festék volt raktáron.
  • az égő Sealion hője leégette a közelben álló USS Seadragon hajóról a fekete festéket, ami egy darabig úgy harcolt, hogy a piros alapozófesték láthatóvá vált. A japán Tokió rózsája rádióadó emiatt becsmérlően „amerikai kalózhajókról” beszélt.[6]
  • a USS Bowfin (SS-287) tengeralattjáró egyik torpedója egy parton álló buszt talált el

A filmből az amerikai ABC-TV társaság tévésorozatot készített, amit 1977. szeptember 17. és 1979. augusztus 10. között sugároztak.[7]

A sorozatban eleinte John Astin alakította Sherman kapitány szerepét. A szereposztás érdekessége volt, hogy az egyik nővér szerepét Tony Curtis lánya, Jamie Lee Curtis alakította Duran hadnagy szerepében.

  1. "All-time top film grossers", Variety 8 January 1964 p 37. Please note this figure is rentals accruing to film distributors not total money earned at the box office.
  2. (1979. szeptember 15.) „Televízió”. Népszava 107 (216), 10. o. 
  3. Private Screenings: Tony Curtis. Turner Classic Movies, 19 Jan 1999.
  4. Film Facts. New York: Facts on File, Inc., 23. o. (1980). ISBN 0-87196-313-2  Az első a Ben-Hur volt (17,3 millió), a második Alfred Hitchcock Psycho című filmje (8,5 millió).
  5. Rotten Tomatoes értékelés
  6. United States Submarine Operations in World War II, p. 71
  7. The Complete Directory to Prime Time Network and Cable TV Shows: 1946-Present, Sixth, New York: Ballantine Books, a Division of Random House, Inc., 780. o. [1979] (1995. Oct.). ISBN 0-345-39736-3 

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Operation Petticoat című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

szerkesztés