Fekete abházok

A fekete abházok vagy másként afroabházok (egyéb elnevezések kaukázusi négerek, kaukázusi afrikaiak, kaukázusi feketék) a hivatalosan Grúzia részét képező Abházia területén, a Kodori folyó mellett található néhány kisebb településen egykoron élt afrikai származású negrid lakosság megnevezése, akik vélhetően betelepített rabszolgák leszármazottjai.

Adzjubzsában élő fekete abház család 1912-ből.

Fő településük Adzjubzsa volt, illetve annak környékén található Cslou, Pokvezs és Abdarra valamint Mekulov falvakban is éltek.

Fazil Abdulovics Iszkander író műveiben is feltűnnek a fekete abházok.[1]

Eredetük és pontos származásuk vita tárgyát képezi. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy a 17. században, az akkor oszmán fennhatóság alatt álló Dél-Abháziában kerülhettek letelepítésre. Egyes történészek úgy vélik, hogy a Sarvazsidze hercegi család vásárolt fekete rabszolgákat az itteni citrusültetvények művelésére.[2] Az eset egyedülállónak tekinthető ebben a térségben, mivel nincs adat hasonló telepítésekre a Kaukázus vidékén.[3]

Létezik olyan elmélet, amely szerint az ókori Kolkhisz kaukázusi állam lakói valójában negridek lehetettek,[4] mivel Hérodotosz sötét bőrűnek és gyapjas hajúnak írja le őket, ennél fogva a fekete abházok is Kolkhisz lakóinak leszármazottjai. Ezt a hipotézist később az antropológiai, nyelvészeti és genetikai vizsgálatok mind-mind cáfolták, ugyanis ezek a kutatások nem mutattak ki semmilyen afrikai jelenlétet a Kaukázusban.

Más elméletek, amelyek szintén korábbra teszik az afrikaiak megjelenését a térségben, egyiptomi koptok vagy etióp zsidók leszármazottjainak vélik a fekete abházokat.[5]

1927-ben Makszim Gorkij és Szamszon Csanba abház író meglátogatták Adzjubzsát és az ott élő színesbőrű lakosságot. Ők Dimitrij Gulja abház író elképzeléséből kiindulva[6] feltételezték, hogy a fekete abházok talán Etiópiából erednek, mivel hasonlóságot véltek észrevenni ottani falvak neveivel, úgy mint Bagadi, Gunma és Dabakur.

Legendák a fekete abházokról

szerkesztés

A fekete abházok eredetéről számos legenda kering. Az egyik szerint hajdan Abházia közelében viharba került, majd elsüllyedt egy török hajó, amelynek fedélzetén afrikai rabszolgák is voltak. A túlélők partra vetődtek és falut alapítottak a vidéken.[7]

Egy másik legenda szerint a nartok népe hadjáratot vezetett Afrika szarvára, ahonnan afrikaiak több száz fős kíséretével tértek haza, akik végül Abháziában maradtak.[8]

Megint egy másik legenda úgy véli az afrikai rabszolgákat Nagy Péter cár hozta Szentpétervárra, ám mivel nem tudtak azon a vidéken megszokni, ezért Abháziába küldte őket és ottani fejedelmeknek ajándékozta el.[9] Igor Burcev orosz történész is valószínűnek tartja, hogy Nagy Péter valóban küldött néhány tucat fekete rabszolgát ajándékba abház főméltóságoknak.[10]

Történelem

szerkesztés

A fekete abházok történetéről hiteles forrásokat a 19. századnál hamarább nem találni.[11] Illarion Ivanovics Voroncov-Daskov orosz herceg, aki a kaukázusi területek kormányzója volt, maga is tartott udvarában fekete abház szolgálókat.

A 19. században a Kodori vidékén élő negrid lakosság már kizárólag csak abház nyelvet beszélt, abháznak vallották magukat és keleti ortodox keresztény vallást követtek. A pontos létszámukról azonban megoszlottak a vélemények.[12]

A múltban főleg mezőgazdasággal foglalkoztak, citrusfélék, szőlő és kukorica termesztéséből éltek, de sokuk dolgozott a tkvarcsreli szénbányákban és a Szuhumiban található gyárakban. Későbbiekben többen közülük az orosz, a grúz vagy épp a mingrél nyelvet beszélték. Megélhetési okokból utóbb sokan kitelepültek a Kodori vidékéről nagyobb grúz vagy orosz városokba, esetleg külföldre. Egyes csoportjaik Batumiba vagy az örmény Hegyi-Karabahba költöztek.[13][14]

Leszármazottjaik

szerkesztés

A fekete abházok többsége mára asszimilálódott, utódaik az europid lakossággal való keveredés révén többnyire elvesztették őseik vonásait.