Főmenü megnyitása

A Fordulat társadalomelméleti folyóirat, a Társadalomelméleti Kollégium lapja.

Fordulat
A Fordulat 1. száma
A Fordulat 1. száma
Adatok
Típus folyóirat

Alapítva 1985
Kiadó TEK Baráti Kör Egyesület
Székhely 1092 Budapest, Ráday u. 43-45.

ISSN 1585 0560
A Fordulat weboldala

Történeti áttekintésSzerkesztés

A Fordulat első folyama 1985 és 2004 között jelent meg. Az 1981-ben alakult Társadalomelméleti Kollégium (TEK) a folyóiraton keresztül kívánta a belső szakmai munkát elérhetővé tenni. A kilencvenes évektől a lap profilja bővült: körkérdések és viták formájában a szakkollégiumon kívüli társadalomkutatóknak fórumot biztosított, valamint a TEK által szervezett konferenciáknak és a belső szakmai munkában kiemelt jelentőségű szövegek fordításainak teret adott. Ugyanakkor mindvégig megmaradt a szakkollégium belső lapjának.

A Fordulat új folyama 2008-ban indult el azzal a céllal, hogy a hazai társadalomtudományi gondolkodásban meghatározó szerepet töltsön be. 2017 óta a Fordulat az MTA IX. osztálya által D minősítéssel ellátott folyóirat.[1] A szerkesztők és a munkatársak többsége továbbra is a TEK-ből kerül ki, a folyóirat célja viszont már nem a belső szakkollégiumi munka, hanem a kritikai, elsősorban a politikai gazdaságtan hagyományára támaszkodó kutatások bemutatása lett. A lapszámok tematikusakká váltak, a témák bemutatása hazai szerzők új kutatási eredményein, fordításokon, interjúkon, valamint recenziókon keresztül egyaránt történik. Olyan témák kerültek feldolgozásra, mint a kritikai városkutatás, alapjövedelem, iszlám finanszírozás, jövedelemegyenlőtlenség, neoliberalizmus, prekariátus, továbbá több kísérlet történt a globális gazdasági és pénzügyi folyamatok, a tőkés rendszer, valamint az adósság értelmezésére. 2012-ig évente négy számban jelent meg, finanszírozási problémák miatt azonban átmeneti szünet következett be. A Fordulat ezt követő, 21. száma 2014 szeptemberében jött ki a Helyzet Műhellyel közös munkában, amely a kelet-európai rendszerváltások 25 éves évfordulója kapcsán a szocialista és posztszocialista rendszerek és a kettő közti viszony újraértelmezésére tesz kísérletet. A Fordulat 22. száma, amely 2017. decemberében jelent meg, a populizmus témáját járta körbe többek közt a "genderideológia" ellenes mozgalmak, az autoriter populizmusok és a populizmus-elméleti viták vizsgálatán keresztül.[2] A Fordulat 23. száma 2018. júniusában jelent meg és a digitális kapitalizmus jelenségét vizsgálja. [3] A Fordulat legújabb száma 2018. novemberében jelenik meg Társadalmi reprodukció. Gondoskodás, szeretet, szex és házimunka a kapitalizmusban címmel,[4] melyet egy kétnapos konferencia kísér.[5]

ImpresszumSzerkesztés

  • Alapítva: 1985, új folyam: 2008
  • Szerkesztőbizottság: Dési Ádám, Domschitz Mátyás, Nagy Kristóf, Sidó Zoltán, Szabó Natasa
  • Alapító szerkesztők: Berki Tamás, Böcskei Balázs (főszerkesztő), Győry Csaba, Kodaj Dániel, Sebők Miklós
  • Munkatársak: Jelinek Csaba, Pinkasz András
  • Lapterv: Galgócz Gábor
  • Design: Horváth Mátyás
  • Olvasószerkesztő: Balikáné Bognár Mária
  • Tördelő: Kállai Zsanett
  • Kiadó: TEK Baráti Kör Egyesület
  • Felelős kiadó: a Társadalomelméleti Kollégium igazgatója
  • A szerkesztőség címe: 1092 Budapest, Ráday utca 43–45.
  • ISSN 1585-0560

JegyzetekSzerkesztés

  1. http://mta.hu/data/dokumentumok/doktori_tanacs/IX.%20Osztaly/2017/IX.O_folyoiratlistak_2017-OKT.xlsx
  2. A populizmus kísértete járja be Európát « Mérce”, Mérce, 2017. december 10. (Hozzáférés ideje: 2018. július 17.) (hu-HU nyelvű) 
  3. Digitális kapitalizmus”, Új Egyenlőség, 2018. június 22. (Hozzáférés ideje: 2018. július 17.) (hu-HU nyelvű) 
  4. huszonnegyedik szám, 2018/2 | Fordulat (magyar nyelven). fordulat.net. (Hozzáférés: 2018. november 12.)
  5. Gondoskodás, szeretet, szex és házimunka a kapitalizmusban (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2018. november 12.)

ForrásokSzerkesztés