Franz Vranitzky
Franz Vranitzky (Bécs, 1937. október 4. –) osztrák szociáldemokrata politikus. 1986-tól 1997-ig a Ausztria 8. szövetségi kancellárja és 1988-tól 1997-ig Ausztria Szociáldemokrata Pártjának (SPÖ) elnöke.
| Franz Vranitzky | |
 | |
| A Második Osztrák Köztársaság 8. szövetségi kancellárja | |
| Hivatali idő 1986. június 16. – 1997. január 20. | |
| Előd | Fred Sinowatz |
| Utód | Viktor Klima |
| Született | 1937. október 4. (86 éves)[1][2][3][4] Bécs |
| Párt | SPÖ |
| Házastársa | Christine (született Christen) |
| Foglalkozás |
|
| Iskolái | Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem |
| Vallás | római katolikus egyház |
| Díjak |
|
 | |
| Franz Vranitzky aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Franz Vranitzky témájú médiaállományokat. | |
Élete és karrierpályája
szerkesztésFranz Vranitzky egy vasalapító fiaként egyszerű munkáskörnyezetben nőtt fel (volt egy nővére is). A család a Bécs 17. kerületében (Hernals) élt. A Hernalsi Geblergasse Gimnáziumba járt, majd a bécsi Világkereskedelmi Főiskolán üzleti adminisztrációt tanult (1960-ban fejezte be tanulmányait). Tanulmányai alatt latin és angol nyelvtanárként, illetve építőmunkásként dolgozott. 1962-től Ausztria Szociáldemokrata Pártjának tagja. Az osztrák kosárlabda-válogatott tagja volt , amelyen 42 meccset játszott.[5]
1962-ben összeházasodott Christine-el. Házasságukból két gyermek (Robert és Claudia) született. 1961-ben kezdte szakmai pályafutását a Siemens-Schuckertwerke-nél. Ugyanebben az évben az Osztrák Nemzeti Bankhoz került. 1969-ben kereskedelmi tudományokból doktorált. 1970-ben Hannes Androsch pénzügyminiszter gazdaság- és pénzügypolitikai tanácsadója lett (ekkor éppen Bruno Kreisky szövetségi kancellár volt kormányon).
1976-tól Vranitzky különböző osztrák bankoknál dolgozott vezető beosztásban (1976–1981 között a Creditanstalt-Bankverein vezérigazgató-helyettese, 1981-től a CA-BV vezérigazgatója és az Österreichische Länderbank vezérigazgató-helyettese, 1981–1984 között vezérigazgatója és az Österreichische Länderbank igazgatósági tagja), egészen addig, amíg Fred Sinowatz szövetségi kancellár 1984-ben pénzügyminiszternek nem nevezte ki. Ezzel összefüggésben nyilvánosan bírálták az állami tulajdonú vállalatoknál végzett korábbi feladataiért járó többszöri végkielégítéseket, amiket kapott.
Az 1986-os szövetségi elnökválasztás választási kampánya során Sinowatz szövetségi kancellár hevesen fellépett az Osztrák Néppárt (ÖVP) jelöltje, Kurt Waldheim ellen. Amikor Waldheimet június 8-án megválasztották, Sinowatz az úgynevezett "Waldheim-ügy" eseményei miatt lemondott, és Vranitzkyt ajánlotta utódjának.
Szövetségi kancellárként
szerkesztésMiután 1986. június 16-án Rudolf Kirchschläger szövetségi elnök szövetségi kancellárrá nevezte ki, Vranitzky kezdetben az Osztrák Szabadságpártttal (FPÖ) koalícióban folytatta a koalíciós kormányt (első Vranitzky-kormány).
Amikor 1986. szeptember 13-án Jörg Haidert választották meg az FPÖ szövetségi pártvezetőjévé a párt német nacionalista szárnya segítségével a mérsékelt Norbert Steger helyett (Steger 1980 óta volt az FPÖ vezetője), Vranitzky felmondta a koalíciót szeptember 14-én és a Nemzeti Tanácsot feloszlatták.
A következő, 1986. november 23-i nemzeti tanácsi választásokon az SPÖ ismét a legerősebb párt lett és és Vranitzky 1987-ben új koalíciós kormányt alakított az ÖVP-vel, mint koalíciós partnerrel (második Vranitzky-kormány). 1988 tavaszán Fred Sinowatz volt szövetségi kancellár bejelentette lemondását a pártelnöki posztról, 1988 májusában pedig az SPÖ pártkonferenciájának küldöttei Vranitzkyt választották meg a kormánypárt új elnökévé.[6]
Külpolitikai szempontból szembesült a Kurt Waldheim szövetségi elnök háborús múltjáról folyó vitával és az ebből fakadó nemzetközi elszigetelődéssel. Ezért többször vállalt olyan reprezentatív feladatokat külföldön is, amelyek egyébként a szövetségi elnökre hárultak volna. Sikerült javítania a kapcsolatát az Amerikai Egyesült Államokkal, amely Waldheimet 1987 áprilisában megfigyelőlistára helyezte és normalizálnia a viszonyt Izraellel, amely Waldheim megválasztása után visszavonta nagykövetét.
Belpolitikailag ügyelt arra, hogy távolságot tartson Jörg Haidertől és politikájától, amit ők „kirekesztésnek" tekintettek. 1986-ban, a bajorországi wackersdorfi nukleáris újrafeldolgozó üzem (WAA) miatti alpesi viszály idején azt szorgalmazta, hogy az osztrák szövetségi kormány működjön együtt Salzburg és Felső-Ausztria tartományi kormányaival, valamint az ország politikai pártjaival, hogy megakadályozzák a WAA Wackersdorf megépítését.[7]
A harmadik Vranitzky-kormány az 1990. október 7-i nemzeti tanácsi választás után alakult meg. Ezen a választáson az SPÖ meg tudta tartani mandátumát, az ÖVP 17 mandátumot veszített, az FPÖ pedig 15-öt szerzett. A A nagykoalíció ennek ellenére újra létrejött.
Figyelemre méltó volt Vranitzky 1991. július 8-i beszéde a Nemzeti Tanácsban. Ebben nemcsak azt az "áldozat-tézist" vonta kétségbe, amelyet a tisztviselők addig fenntartottak, mely szerint Ausztria volt az első áldozata a Német Birodalom hatalomra kerülésének Adolf Hitler alatt (lásd még "Anschluss"), de elismerte az osztrákok bűnrészességét a második világháborúban és annak következményeit is.
„Közös a felelősség a szenvedésekért, amelyeket bár nem Ausztria mint állam, hanem ennek az országnak a polgárai okoztak más embereknek és népeknek.”
„Ismerjük történelmünk minden tettét és népünk minden részének tetteit, jókat és gonoszokat egyaránt; és ahogy a jót állítjuk, bocsánatot kell kérnünk a rosszért – a túlélőktől és a halottak leszármazottaitól."[8]
Külpolitikájának középpontjában – különösen a „keleti blokk” összeomlása után – a kelet-európai államokkal való kapcsolatok elmélyítése, valamint Ausztria Európai Unióhoz való csatlakozásának előkészítése és végrehajtása állt szorosan együttműködve Alois Mock akkori külügyminiszterrel és alkancellárral. Az 1994. június 12-i népszavazást követően, amelyen az osztrákok 66,64%-a igennel szavazott, Ausztria 1995. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz.
A kormány 1994. október 11-én, két nappal a következő nemzeti tanácsi választás után lemondott, de a szövetségi elnök 1994. november 29-én újra kinevezte a negyedik Vraniztky-kormányt. .
A kormánykoalíció 1995 végi felbomlása után előrehozott választásokat tartottak. A választáson ismét az SPÖ került ki a legtöbb szavazatot kapott pártként. 1996 márciusában az ötödik Vranitzky-kormány letette az esküt koalíciós kormányként újra az ÖVP-vel szövetségben Wolfgang Schüssel vezetésével, aki 1989 óta gazdasági miniszterként, 1995 májusa óta pedig kancellárhelyettesként és külügyminiszterként is tagja volt az előző koalíciós kormányoknak.
1997. január 18-án Vranitzky lemondott szövetségi kancellári és szövetségi pártelnöki posztjáról. Utóda mindkét tisztségben Viktor Klima lett.
Tevékenysége 1997 óta
szerkesztésMiután elhagyta az osztrák politika színpadát, 1997 márciusától 1997 októberéig az EBESZ albániai különleges képviselője lett.
Vranitzky ezután visszatért a banki pályára, és a WestLB politikai tanácsadója lett. Ugyanezen év decemberében Frank Stronach Magna International csoportjának felügyelőbizottságának tagja lett. Franz Vranitzky a TUI AG felügyelőbizottságának is tagja, ill. a Magic Life of Club International Hotelbetriebs GmbH felügyelőbizottságának elnöke.
2005 júniusában egyik veséjét feleségének, Christine-nek adományozta, aki krónikus veseelégtelenségben szenvedett.
2006-ban, a Nemzeti Tanács választási kampányában az SPÖ legjobb jelöltjének, Alfred Gusenbauer népbizottságának elnöke volt.
Vranitzky jelenleg a saját pártja rendelkezésére áll számos tevékenységben, többek között: a Tudományos Gazdaságpolitikai Munkacsoport (WIWIPOL) által szervezett negyedéves „Vranitzky Colloquia” keretében, amelyben a tudomány, a kultúra és a politika meghívott hírességeivel együtt megvitatják a gazdaságpolitikai kérdéseket Ausztria és Európa jövőbeli lehetőségeit illetően.
2010. június 1. óta Vranitzky alelnöke az InterAction Councilnak, a volt állam- és kormányfőkből álló agytrösztnek, amelyet 1983-ban alapított Takeo Fukuda volt japán miniszterelnök, amely elkötelezettséget vállal a béke és biztonság területén folytatott nemzetközi együttműködés, a világgazdaság, valamint a fejlődés és a környezetvédelem iránt.[9]
2022. november végén Gabriele Heinisch-Hosek, az SPÖ képviselője hamisan halottnak nyilvánította Vranitzkyt, mert hamis bejelentést kapott a Twitteren. Az Osztrák Nemzeti Tanács Szociális Bizottsága ezután egy perces néma csendet tartott érte A. Bruno Kreisky Fórum viszont azt közölte, hogy Vranitzky még mindig él.[10]
Magyarul
szerkesztés- Armin Thurnher: Beszélgetések Franz Vranitzkyval; ford. Glavina Zsuzsa; Kossuth, Bp., 1994
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Brockhaus (német nyelven)
- ↑ Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Art. Vranitzky, Dr. Franz. In: Dieter Hoch: Basketball. Wissen von A – Z. Loewe, Bindlach 1995, ISBN 3-7855-2750-0, S. 326.
- ↑ Sablon:Literatur
- ↑ WAA-Gegner an Grenze gestoppt - Innenminister verteidigt Aktion: "Betroffene empört" / Kanzler Vranitzky koordiniert den Widerstand. Kultur-gegen-die-waa.de
- ↑ www.demokratiezentrum.org : Der „Opfermythos“ in Österreich: Entstehung und Entwicklung Hier als Quelle genannt: Manfred Jochum: „80 Jahre Republik“, Wien 1998, S. 165.
- ↑ Der Standard: Vranitzky kämpft für den Weltfrieden. 2010. jún. 1.
- ↑ Parlamentsausschuss hielt Trauerminute für totgeglaubten Ex-Kanzler Vranitzky ab (osztrák német nyelven). derstandard.at
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Franz Vranitzky című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
szerkesztés- Claudia Knehs-Vranitzky, Peter Gross, Stephan Maxonus, Rupert Weinzierl (szerk.): Ein großer Europäer. Weggefährten über Franz Vranitzky. Löcker Verlag, Wien 2007, ISBN 978-3-85409-471-5.
- Franz Vranitzky, Rupert Weinzierl (Hrsg.): Europa braucht wieder Politik. Löcker Verlag, Wien 2005, ISBN 3-85409-422-1
- Franz Vranitzky, Politische Erinnerungen. Paul Zsolnay Verlag, Wien 2004, ISBN 3-552-05177-5
- Günther Bischof, Anton Pelinka, Ferdinand Karlhofer (szerk.): The Vranitzky Era in Austria, New Brunswick, New Jersey 1999, ISBN 0-7658-0490-5
- Armin Thurnher, Franz Vranitzky: Franz Vranitzky im Gespräch mit Armin Thurnher, Eichborn Verlag, 1992, ISBN 3-8218-1161-7
- Selbst-Porträt der Kindheit und Jugend in: Florian Langenscheidt (szerk.): Bei uns zu Hause. Prominente erzählen von ihrer Kindheit. Düsseldorf 1995, ISBN 3-430-15945-8
- Aufnahmen mit und über Franz Vranitzky im Onlinearchiv der Österreichischen Mediathek (Reden, Interviews, Radio- und Fernsehbeiträge)
- Deutschlandfunk Zeitzeugen im Gespräch vom 28. Juni 2018
- https://www.memorial.at/memorial/assets/files/20231026_Rede_BKaD-Dr-Vranitzky.pdf
