Gáspár László (író)
Gáspár László, születési nevén Grünfeld László (Fogaras, 1901. december 31. – Budapest, 1958. április 2.)[4] újságíró, lapszerkesztő, tudománynépszerűsítő szakíró.
Gáspár László | |
Született | Grünfeld László 1901. december 31.[1] Fogaras[1] |
Elhunyt | 1958. április 2. (56 évesen)[1] Budapest[1] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Sírhelye | Farkasréti temető (30/1-2-5)[2][3] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztésGrünfeld Arnold (1869–1941) és Hersch Eszter (1874–1959)[5] gyermekeként született zsidó családban. Vegyészmérnöknek tanult Berlinben és Brnóban, azonban tanulmányait nem fejezte be. Hazatérve szaklapok, illetve budapesti napilapok munkatársa lett. Később a Nemzet című ellenzéki polgári lap külpolitikai rovatvezetőjeként dolgozott. 1944-ben internálták. A második világháborút követően az Élet és Tudomány szerkesztő bizottsági tagja és rövidebb ideig a Természet és Technika segédszerkesztője volt. A Magyar Rádió természettudományos, ismeretterjesztő rovatának alkalmazásában is állt. 1952-ben Sztrókay Kálmánnal együtt megalapította és szerkesztette az Ifjú Technikus című folyóiratot. 1957-ben átvette a Népszerű Technika szerkesztését.
Felesége Hoffmann Anna volt (1945–1958 között).
A Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra. Ravatalánál Parragi György, sírjánál Fonó Andor, az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat igazgatója és a barátok nevében Gál György Sándor vett búcsút tőle.[6]
Főbb művei
szerkesztés- Dixi, az osztály kutyája (ifjúsági regény, Budapest, 1945)
- Mi, I. Adolf. Ha a németek győztek volna… (Budapest, 1945)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2021. szeptember 2.)
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ Halotti bejegyzése a Budapest XII. kerületi állami halotti akv. 490/1958. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. október 10.)
- ↑ Grünfeld Arnoldné halotti bejegyzése a Budapest VII. kerületi állami halotti akv. 959/1959. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. október 10.)
- ↑ „Eltemették Gáspár László újságírót”, Magyar Nemzet, 1958. április 9. (Hozzáférés: 2021. október 10.)
Források
szerkesztés- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.